2012. április 2., hétfő

Nálatok mit esznek az állatok? 2.rész Cica

Cica


Cica ügyben nagyon kezdők voltunk és mostanra jutottunk oda, hogy legalábbis már azt hisszük, hogy tudjuk mi a jó a cicának és nekünk is. Azt hiszem itt azt is érdemes megemlíteni, hogy a cicánk lassan 4 éves és fiú (volt), benti cica, tehát az étrendje is ehhez passzol.
Mindig váltogattuk a tápját és volt, amit sokáig kapott, de azt vettük észre, hogy szépen fokozatosan, hozzászokik egy bizonyos táphoz és teljesen megkergül tőle. A végén már semmi másról nem szólt a napja, csak hogy mikor kap enni, és amikor ezt a szokásosnál agresszívebben fejezte ki, eljött az idő, hogy jobban utánajárjunk, mit is érdemes enni adni egy macskának.


Száraztáp
A mi cicánk ezt sosem szerette, inkább ha sokáig volt egyedül itthon, akkor ráfanyalodott, de nem lehetett ezzel lekenyerezni.
Egészen addig, amíg a nagy táp-váltás kapcsán elolvastuk, hogy mit evett eddig és mit kéne ennie.
Utánaolvastunk, hogy mi alapján kell választani és rászántunk egy fél órát, hogy végigolvassuk a csomagolásokat. Amik megfeleltek, azok közül a legolcsóbb kategória/márka a royal canin volt, szóval maradtunk is ennél.
Szempont volt:
  • tápanyag tartalom
  • benti cicának legyen
  • mennyit kell ennie belőle naponta
  • fehérjetartalom (ezt a nagybetűs név melletti szám jelöli)
Nem volt szempont:
  • márka
  • az ízű
  • hogy a cica a csomagoláson hasonlít-e
  • a próba kedvéért nem volt fő szempont az ár

Vettünk egy kis zacskóval, a biztonság kedvéért a válogatós cicáknak valót.



Az ilyen tápok nagyon illatosak, és ezért a finnyás cicák is kíváncsiak lesznek rá és biztos megkóstolják.
Azt mondták, hogy olyat válasszunk, ahol minél kisebb a szám, mert ha mostanában agresszívabb a cica, akkor jobb,ha kevesebb fehérjét kap, és ezt jelöli a kisebb szám.

Ezek után meglepő, hogy nagyon szereti a tápot és sokkal nyugodtabb cica lett? A kaja nem központi téma, reggel és este eszik szárazat majd este nedves tápot és sosem követeli olyan aggasztó módon, mint az előzőeket.

Nedvestáp
Ennél matekoztunk a legtöbbet, mert itt az anyagiak is megdöbbentőek voltak.
A régi tápból 1 zacskó 200ft volt és volt, hogy napi 3 is lecsúszott (pff), de 2 egészen biztosan. Osztottunk-szoroztunk és mivel hitelt nem akartunk felvenni macskatápra, csak pár zacskót vettünk, majd meglátjuk mi lesz alapon.
Az lett, hogy a jó száraztáp mellett napi fél-1 zacskó nedvestáp fogy, így bár mindegyik tápból a drágábbat vettük meg, hosszú távon olcsóbban jövünk ki, mint az eredeti tápokkal. Döbbenetes!



Maradékokat is ha kér, akkor kap, főleg ha pulykát eszünk, azt imádja.


Jutalomfalatkák

Soha semmilyen. Ha tanítom valamire, a száraztápból kap 1-1 darabot, annak is pont annyira örül, mint bármilyen jutalom falatnak, olcsóbb és biztos nem valami vacak.
Ha rámjön a kényeztethetnék inkább valami játékot veszek, most a Fressnapfban 40! ft-ért lehet kapni pálcát a végén bőr rojtokkal és mit ne mondjak szerelem volt első és sokadik látásra is.



Alom

Kristályos almot használunk, sokkal gyorsabban beszívja a szagokat és ... aki nem akarja a gusztustalan részleteket olvasni most görgesse át ... szóval a minden napi csomagot így lapáttal ki lehet szedni és a wc-be dobni, mert a kristályok felolvadnak a vízben és nem dugítják el a wc-t, nem kell csomagolni, zacskózni, szerintem értitek.
Mi ezt is a Müllerben szoktuk venni, CatClin a neve, olcsóbb, mint a multifites és 1 zacskó 1-1,5 hétre elég.



Múlt hét óta sem lettünk állatorvosok, biztos van köztetek, aki profibban cicázik, de gondoltam megosztom nekünk mi oldotta meg a problémánkat.
Nektek van hasonló tapasztalatotok? Őrült meg a cicátok a kaja miatt? Bele szoktatok esni a jutalomfalatka-csapdába?

8 megjegyzés:

  1. Nálunk a Perfect Fit száraztáp vált be, van belőle direkt benti cicáknak való, a Müllerben szoktam venni, illetve keverem a DM saját márkás Dein Bestes kutyatápjából a drágábbikkal, mert nálunk a cicák és a kutyus nem hajlandóak különbözőt enni... Nedves eledelből én arra figyelek, hogy ne legyen benne mesterséges színezőanyag, aroma és tartósítószer, jobban járunk így mi is, mert nem leszünk gáztámadás részesei a lánycica részéről... Régen a Müller saját márkása is jó volt, de sajnos most már van benne tartósítószer, ezért most már kizárólag a DM alutasakosát eszik, meg néha a 400 g-os konzervet is, mert abban is falatkák vannak szószban. Amúgy nálam reggel kapnak, fél tasaknyit a cicák, egy tasaknyit a kutya, és azonkívül nálunk is csak száraztáp megy. :-) Ja, és ha új terméket látok valahol, én is egyből az összetevőkre megyek rá, meglepő például, hogy a Purina One szárazeledele kb. azonos paraméterekkel rendelkezik, mint a Lidl-ben kapható szárazeledel, az árkülönbség viszont nagyon nagy: a One konkrétan négyszer annyiba kerül kilónként...

    VálaszTörlés
  2. biztos mert cukibb a csomagolása és rengetegen bedőlnek neki, azért mondom, mert én is! :)

    VálaszTörlés
  3. Jujj Dorka, most találtam Rád, pontosabban elsőként a sminkelsz oldaladra és kábé egy órája le vagyok ragadva itt.:) Nagyon szimpatikus ez a stílus, amit Te képviselsz, kívül-belül egyaránt és ezt egyébként is meg akartam írni, de miután ezt a cicás cikket elolvastam, már nem bírom magamban tartani.:D
    Nekem is van egy cicám, aki szintén fiú, szintén (volt:)) és szintén 4 éves. Kedvenc játéka a fressnapfos rojtos pálca és mindig mindenről tudni akar. Ő Berci.:) Száraz tápból nálunk is a Canin megy, nedvesből kétfélét szeret nagyon, de azért igyekszem változatosan etetni.
    Viszont alomból nem tudom, próbáltál-e már olyat, ami nem szilikonos? Sokáig én is ilyet vettem, mert a többi tapadása 0 volt, nem lehetett a lényeget könnyen kilapátolni. De aztán rátaláltam egy nem szilikonos, ergo sokkal olcsóbb alomra, ami viszont tapadásban verhetetlen, ez a Cirmi alom. 5 kg és 450 ft. A fressnapfban is árulják.
    Szóval örülök, hogy feldobtad az estémet egy igen hisztis nap után és kíváncsian várom az új bejegyzéseket! :)
    Puszi, Viki

    VálaszTörlés
  4. szia Viki!
    nagyon örülök, hogy megtaláltál és nagyon köszönöm, hogy egyből írsz is! :)
    Cirmit is lehet a wc-be dobni? gyorsan beszívja a szagokat?
    nézz be máskor is! puszi :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Dorka!
    Én is a sminkblogodról tévedtem ide, és nagyon tetszik ez az új is. Nekünk idén lett cicánk (igazából olyan 20 éve szerettem volna már!) de most végre saját lakásban lakunk, így januárban kaptam is egy macskuszt, ő kislány (még) és most 7 hónapos. Mi is royalcanin szárazat adunk neki, minőségben tényleg a legjobb, ez egész nap kint van előtte. Nedvesben eleinte szintén ez ment, de azért rátaláltunk a félixre, ami junior kategóriában verte a royalt, árban feleannyi és a macs is feleannyi idő alatt falja be. Ebből reggel/este kap egy fél-3/4 zacsit. Én is próbáltam asszem aldis nedveset is, de szegénykének iszonyat szájszaga lett tőle, abba is hagytuk. Alomnak csakis a szilikonos a király, nálunk egy adag 3-4 hétig is jó.
    Mint régi motoros cicások: ti milyen oltásokat adattatok be? (olyan sokféle van, mind szükséges?) éjjel veletek alhatnak? (mindig felébredek, ha bejön és ugrándozik)
    Köszi, és így tovább! Ági :)

    VálaszTörlés
  6. szia Ági!
    nagyon örülök, hogy idetévedtél! :)
    én is nagyon szerettem volna mindig cicát, de amikor már pont feladtam, akkor lett egészen véletlenül.
    oltásokban nagyon nem vagyok képben, amikor találtuk a cicánkat mindent kapott, amit kell, de aztán volt év, hogy teljesen kimaradt az oltás, mondjuk mivel ő nem jár ki, azt mondták nem nagy baj. idén még nem vittük el, de ha elmegyek megírom mit kapott. ha budapesti vagy, akkor http://www.drjuhasztamas-allatkorhaz.wlap.hu/ mi hozzájuk vittük és nagyon korrekteknek tűntek, érdemes olyanhoz vinni, aki éjjel-nappali, mert mindig éjjel van a gond és jó, ha tudnak már az állatról, ráadásul náluk a recepciósnál bejelentkezel és nagyon vicces, amikor az orvos nevetve jön és hív, hogy gyere Kalács :)))
    alvásnál régen ki kellett csukni, mert a kedvenc játéka volt a paplan alatt mozgó láb elkapása, de amióta ivartalanították, nagyon rendes, térdvonal fölé nem jön, előbb elalszik, mint mi és később kell, amíg suliba jártam reggel az óránál pontosabban keltett (feldorombolt). ha nálatok ez nem válik be, akkor szerintem semmi baj azzal,ha kicsukjátok.
    puszik!

    VálaszTörlés
  7. Szia Dorka!

    Jó ideje zugolvasód vagyok és eddig nagyon sokat tanultam tőled sminkelés terén, ezért tapasztalt cicásként bátorkodom hozzászólni a posztodhoz. Jómagam is cicatartó vagyok és én is bejártam a "találjuk meg a legjobb cicatápot" procedúrát. Nem szeretnék senkit semmilyen márka felé terelni és nem is fűződik hozzá semmilyen érdekem :-) de véleményem szerint jobb kerülni az egyszerű, drogériákban fellelhető, ilyen-olyan ételfestékkel ellátott tápokat. Én a gabonamentes, mégis magas fehérje- és lehetőleg alacsony szénhidráttartalmú, illetve a holisztikus tápokra esküszöm (éppen emiatt RC kilőve). Sőt, ami ennél is jobb, az a nyersetetés. Ha egyszer normális időbeosztásom lesz és nem össze-vissza fogok dolgozni, biztosan átváltok a nyerskosztra (saját magam is). :-)
    Igaz, hogy ezek a tápok drágábbak, viszont a magas tápanyag tartalmuk miatt kevesebb fogy belőlük, sőt, kevesebb végterméket produkálnak a cicák, hiszen sokkal több mindent tudnak hasznosítani az elfogyasztott tápból, ergo még az alom sem fogy olyan gyorsan. Vicces, de igaz. Egyszer fordult elő velem, hogy a megrendelt száraztáp csak csúszással érkezett meg, így kénytelen voltam venni egy csomag kaját otthonra. A purina one-ra esett a választásom, gondoltam, azt a pár napot kibírjuk vele. Szemmel láthatóan több fogyott belőle, mint a megszokott tápból a napi adag és több kupacocska figyelt az alomtálcában, mint máskor. Én azt szoktam mondani, hogy egy csomó felesleges dologra költök havonta, miért pont a kiskedvencem kosztján spórolnék? :-)

    Kicsit hosszú lettem, de remélem, nem gond. További érdekes posztokat kívánok! :-)

    Minden jót!
    Szisz

    VálaszTörlés
  8. hihi zugolvasó :)))
    nagyon jó, amit írsz, köszi szépen!

    VálaszTörlés