2013. május 30., csütörtök

Friss vágott virág heteken át

Nézzétek ezt a csodás virágcsokrot! Pünkösd vasárnap kaptam...gondolnátok? Majdnem két hete és még mindig gyönyörű. Máris elárulom a trükkjét!


A titok látszik a képen, de nem a virágot kell nézni, hanem a vázát, illetve a benne lévő vizet. 
Mutatom közelebbről:


Látod-nem látod-nalátod, kristálytiszta a víz, pedig 2 napja cseréltem! Imádom a vágott virágokat is, de van valami, amit ki nem állhatok bennük. Fel tudjátok idézni azt a szagot, amikor nem cserélitek le a virág vizét pár napig? Nehogy felidézzétek, mert borzalmas.
Olvastam valahol (hahaha, kit akarok becsapni, a Pinteresten) egy trükköt, hogy sokkal tovább tartanak a virágok (nem rohadnak el a vízben), ha a friss vízbe egy teáskanálnyi Clorox-ot is öntünk.

Ki kellett próbálnom, első körben 3 napig hagytam állni, de kicsit sem lett büdös, a virágok is szuperül tartják magukat, egyetlen fura dolgot vettem észre, hogy átlátszóbb és világosabb lett a virágok szára, de ezzel szerintem lehet élni, ha cserébe gyönyörű virágok vesznek körül!

Nálatok mennyi ideig maradnak meg a vágott virágok? És a cserepesek? 
Mikor kaptatok utoljára virágot? Kitől? 
Trükköztök a vágott virágokkal? És a cserepesekkel?

2013. május 28., kedd

A lista

Amikor komolyan elkezdtünk gondolkodni azon, hogy szeretnénk saját házba költözni, volt pár konkrét elképzelésünk, például, hogy legyen szép a kilátása, nagyjából mekkora legyen a ház és a kert, merre és milyen állapotban legyen. Nem akartunk kifogástalan házat, olyat szerettünk volna, ami szerkezetileg jó állapotban van és amit évek alatt pont olyanra alakíthatunk, amilyennek mi szeretnénk.
Amit sose gondoltunk volna, az az, hogy fél órával az elhatározásunk után meg is találjuk azt a házat, ami mindent tud, amire szükségünk van.
Jól megépített ház, csodálatos helyen, meglepően olcsón. Ezekre figyeltünk, semmi másra nem. Kizártuk a kijavítható hibákat és az olyan dolgokat, amik ízlés kérdései. Próbáltuk a házat nem abban a pillanatban, hanem 10 év távlatában nézni, nem azt néztük, hogy milyen, hanem, hogy milyen lehet.

Így lehetett az, hogy összegyűlt egy hatalmas lista a teendőkkel, amiket meg akarunk csinálni az évek során.
Már az első látogatás után elkezdtük írni a listát, mert amint belakunk egy helyet, a szemünk hozzászokik a környezetéhez és már nem vesszük észre a hibákat, de amíg idegen a ház, a hibái is jobban szemet szúrnak.
Szobákra lebontva összeállt egy lista, amit azóta bővítettünk, mert csomó hiba csak lakva derült ki, úgyhogy 1 hónap után nagyjából látjuk, hogy mi vár ránk.
Nem gondoltam volna, hogy ezt a listát megírom a blogon egészen addig amíg a Young House Love blogon nem került ki az ő új listájuk (itt).
Egyfelől jó volt olvasni mások terveit, másfelől megnyugodtam, hogy nem csak mi veszünk olyan házat, amiben több dolgot kell kijavítani, mint amennyit nem.

Úgyhogy jöjjön a mi listánk a teendőkkel és Nektek pedig egy kis ízelítő, hogy milyen az új otthonunk és milyen DIY feladatokról lesz szó a blogon az elkövetkezendő pár évben.

Emeleti előtér

  • komódot lecsiszolni + lefesteni, talán most békén hagyja a Kalács (régen itt volt az étele, így kért enni)
  • dekoráció
  • szőnyeg
  • függönyöket levenni a kilátás elől
  • új mennyezeti lámpa

Erkély


  • korlátot lecsiszolni, lefesteni
  • padlót lecsiszolni, lefesteni
  • gerendákat átrakni, hogy ne zavarják a kilátást - ha lehet
  • 2 kényelmes karosszék
  • kisasztal
  • új lámpa, olyan, ami nem egy úttörő táborból lett lomizva
  • konnektort kivezetni (?) 

Hálószoba

  • gardrób szekrényt lefesteni, kitalálni valamit az ajtókra, mert a fonat nagyon laza már
  • új gombok a szekrényre
  • régi függönyöket lecserélni  (hihetetlenül csúnya függönyök voltak minden szobában, ez volt az első, aminek nekiestünk még a beköltözés előtt, sajnos nem fotóztam le őket, de lehet, hogy jobb is)
  • függönyeinket felvarrni
  • függönyrudat rögzíteni, mert ficeg
  • ágytakarót keresni (+díszpárnákat, ha már nincs jobb dolgunk)
  • lambériát lefesteni, ha a dolgozóban jól sikerül
  • éjjeli szekrény-polcot venni és felszerelni – régi függönykarnisból polcot csinálni?
  • képek az ágy fölé
  • akasztó rudat megfordítani, hogy egymás mellett lógjanak a ruhák, ne egymás mögött (ki érti a logikáját???)
  • éjjeli lámpákat keresni
  • új mennyezeti lámpa, ami nem vakít, de a szekrényt megvilágítja
  • falfestés az ágy mögötti falon

Vendégszoba
 

  • bármi amitől egy kicsit otthonosabb lesz
  • 2 személyes paplan
  • ágytakaró+párna
  • új függöny
  • régi polcokat leszedni
  • falvédő helyét átfesteni
  • éjjeli szekrényt lecsiszolni, lefesteni
  • új szőnyeg
  • tükörre kitalálni valamit, ha már van

Dolgozó 1


  • szőnyeg
  • nagy irattartó polc
  • szemetes
  • műanyag lap a gurulós szék alá? a kerekek nagyon összefogják a padlót
  • képek a falra
  • új mennyezeti lámpa
  • régi függönyt leszedni – helyette valami?


Dolgozó 2


  • lambériát lecsiszolni és fehérre pácolni, mennyivel szebb lenne...
  • függönyt leszedni
  • új függönyt felvarrni, elkötőket kitalálni
  • széket lefesteni
  • falat lefesteni
  • képek a falra
  • növény, ami túléli a sarokban is
  • asztali lámpa
  • új mennyezeti lámpa - mindenhol ez a típus van, pedig meglennénk másmilyennel is
  • szemetes
  • könyvespolc
  • szőnyeg

Könyvtár szoba - ha lehet ennek nevezni egy 3 négyzetméteres raktárat

  • karosszéket áthúzni - nagyon tetszik a formája, de a szövete sajnos már elég kopott
  • könyvespolcot lecsiszolni és átfesteni - egyszer már lefestettem, de nem lett az igazi
  • szőnyeg
  • függöny
  • képek a falra
  • festés vagy tapéta legalább egy falra
  • állólámpa

Emeleti WC


  • ajtót kifelé fordítani, hogy legyen 1 ujjnyinál több hely belépéskor
  • új ülőke (kevésbé hawaii-i)
  • új lámpa
  • új WC papír tartó
  • ajtó hátuljára valami trükk, mert nagyon szem előtt van
  • ventillátort és villanyt külön kapcsolóra tenni

 Emeleti fürdőszoba




  • lámpát lecserélni kicsit újabb modellre (ez még az úttörős, mint mindenhol a házban)
  • törölköző tartót leszerelni - radiátor jön majd a helyére
  • mosdó mellé törölközőnek hely vagy kampó vagy valami
  • képek, dekorálás, bármi

Lépcső 



  • falburkolatot átfesteni - Sajnos nem fából van, talán lefestve (másik korláttal) jobban mutat. Ha nem, akkor leszedni.
  • korlátot megerősíteni / lecserélni
  • falat lefesteni
  • rolót leszerelni - nem is tudom miért van, és nem is működik jól
  • képek a falra
  • lámpákat lecserélni - költözéskor az egyik össze is tört


Étkező




  • abrosz, ami eltakarja az asztalt, amíg nem lesz új
  • új étkezőbútor, vagy legalább egy asztal, ami mellé rendesen le lehet ülni és nincsen mindenhol lába
  • új padlóburkolat - sokkal kevésbé vörös
  • új lámpa
  • szőnyeg?
  • kandallót lefesteni
  • kandallóhoz kosár a fának

Nappali



  • új lámpa, ami nem vakít szembe és amiről senki nem asszociál semmilyen náci szimbólumra
  • parketta vagy bármi, ami nem vörösműmárvány
  • új függönyök
  • TV kábeleit elrejteni
  • képek a falakra
  • 2 karosszék
  • szőnyeg

Konyha


  • edényszárító polcot  a sütő felett igazira cserélni - hogy a frissen elmosott edények ne legyenek azonnal újra koszosak - nem is értem a koncepciót?!?!
  • üres polcra fűszeres kosarak
  • lifegő polcot leszerelni
  • szekrényeket lefesteni + új fogantyúk?

Lenti fürdőszoba


  • törölköző tartót lecsavarozni - van kampó az ajtó hátulján
  • új WC papír tartó
  • szappanadagolót lecsavarozni
  • fürdőszoba szőnyeg
  • új zuhanyrózsa
  • új lámpák

Terasz

  • korlát - mielőtt valaki lezuhan (2 méter mélyen van a kert egy része)
  • világítás
  • konnektor?
  • asztal+2 szék
  • fotelek?
  • növények

Pince

  • elázott polcokat lecserélni
  • kamrába polcok
  • angolaknát kipucolni - kirakni kövekkel

Hát ő lenne a lista, végigolvasni is fárasztó, nemhogy mindent megcsinálni rajta és szó se esett a ház külsejéről, a kertbe meg bele se merek gondolni...
Így legalább, ha csak részleteiben is, de láttátok milyen a ház most, remélem tetszeni fog az is, amilyenre mi gondoltunk.

Még valami, mielőtt még bárki félreértene valamit, nem rosszindulatból, végképp nem trollkodásból, csupán azért, mert nem ismerjük egymást és lehet, hogy írásban nem annyira érződik a hangsúly:
Amióta itt lakunk 2 méterrel a -vörösműmárvány- föld felett járunk és imádjuk a házat úgy ahogy van!
Ha soha nem változtatnánk semmin, akkor is szuper szerencsésnek érezném magam, úgyhogy véletlenül se elégedetlenségnek, pláne nem panaszkodásnak gondoljátok ezt a listát, csak izgalmas tervezgetésnek, rengeteg ránk váró DIY feladatnak.


Mi az amit szerintetek vétek megváltoztatni és mi az, amivel még egy hónapot se bírnátok ki?
Melyik munkára vagytok a legkíváncsiabbak?
Nálatok milyen hosszú a ház körüli teendők listája?

2013. május 25., szombat

Fazon a kertszegélynek

Elmondhatatlanul sok tennivaló vár ránk a kertben, úgyhogy semmi oka nincs, hogy ezzel a szinte lényegtelen feladattal kezdtem, de szemet szúrt és azóta nagyon zavar, úgyhogy jöjjön az első kerti szöszmötölésem videón.
 

Valamiért megint nem lehet beszúrni, idővel javítom, addig ide kattintva nézhetitek meg.

Ti minek álltok/álltatok neki először a kertben? Mi az amit ha egyszer kiszúrtok, onnantól kezdve annyira idegesít, hogy másra nem is tudtok koncentrálni legyen szó kertről, vagy bármi másról?
Miben hasonlítotok a szüleitekre?

2013. május 23., csütörtök

Képek a falon, mérés nélkül - videó

Sziasztok! Ma jöjjön egy gyors és extrém-remegős videó, azoknak, 
akik lusták méregetni, hogy hol van jó helyen egy kép a falon.


2013. május 21., kedd

9 dolog, ami nélkül sose repülnék tengerentúlra

Ezer éve ígérem ezt a bejegyzést, most sajnos semmi aktualitása sincs és erősen kell törnöm a fejem, hogy ne maradjon ki semmi, de vágjunk bele, repüljünk sokat, ezekkel a dolgokkal:

Jó hely

Aki nem horzsolja a 180 centit, annak nem ez ugrik be elsőnek, de ha sorstársak vagyunk, akkor az átlagos hely egyértelműen túl kicsi, még a tengerentúli járatokon is, úgyhogy ez a legfontosabb szempont, avagy:
Location, location, location.
Sok féle képpen lehet helyhez jutni, mondok párat, amit kipróbáltam.

Legelső, amit tehetünk, hogy nagyon korán jó helyet foglalunk, nem kell rögtön az első osztályra gondolni, bár ott sok probléma megoldódik. Ha szempont, hogy olcsóbban utazzunk kényelmesen, akkor is van pár megoldás.
A legtöbb légitársaságnál vannak kényelmesebb helyek, pár ezer forintért, amit utólag belegondolva nem áll arányban az egész repülés költségével, úgyhogy érdemes oda ülni.
Ha nagyon fix a keret, akkor is lehet trükközni, például a repülőgép alaprajzával.
A http://www.seatguru.com/ oldalon az összes repülőgép típus fennvan, úgyhogy még a becsekkolás előtt kiválaszthatjuk, melyik helyre érdemes rajtolni.

 

A sárga helyeknek valami hibájuk van, ezért lehet, hogy ezek megmaradnak későbbi becsekkolásnál is, amint a hely fölé megyünk az egérrel, kiírja a hibát, például, hogy a kiszolgáló rész zavarhat a csörömpölés miatt. Vagy valahol nem tudod elég hátra dönteni az ülést. Ki kell találni, hogy személy szerint mi a legkevésbé rossz.
Én azt választottam, hogy ülhessek a szélén, nem baj, ha mellettem ott a kiszolgálás. Jobb is, mint egy sima sorban ülni, mert csak egy szomszédja van az embernek, ami ennyi időn keresztül bőven elég. Ráadásul a máshol szűk folyosó miatt, ha kicsit is kilóg az ember lába, tuti, hogy belerúgnak a fel alá járkálók, amire riadni félálomból szörnyű dolog.
Ha összejön egy jó foglalás, akkor minden oké, de van olyan, hogy nem sikerül és minden jó hely foglalt.
Velünk pont ez történt a visszafelé úton, de a végére sokkal kényelmesebben utaztunk, mint odafelé.
Minden ami kellett hozzá, az egy elrepedt (eltört?) nagylábujj. Igen, én voltam olyan ügyes, hogy az utolsó reggel, az ágyból kikelve rosszul léptem és szuper lila lett az ujjam mire elértük a repülési magasságot.
Megkérdeztem, az egyik kedves stewardesst, hogy tudna-e nekem segíteni, van-e olyan hely, ahol felrakhatom a lábamat, azonnal intézkedett, és már ott is ültem feltett és beborogatott lábbal egy szűk, de hatalmas lábterű helyen.
Az átszálláskor annyival ügyesebb voltam, hogy már a földi személyzetnél megkérdeztem, hogy tudna-e segíteni. Szerencsére egy igazi tündér volt a pult mögött, akinek volt már eltörve a lábujja, úgyhogy egy osztállyal feljebb rakott, külön sorba, a barátnőmmel együtt.
Az Amsterdam-Budapest járaton direkt figyeltem, hogy mivel elég üres volt a gép, rengetegen (tökéletes lábujjakkal is) kérdezősködtek, hogy van-e jobb hely szabadon. Úgy tűnik ez bevett szokás.
Ha erre nincsen lehetőség, mert van, hogy dugig van a gép, akkor sincs minden veszve, van pár megoldás:
Érdemes a fel-és leszállást leszámítva, a lehető legtöbb időt a folyosón tölteni. Elmondhatatlanul jó érzés, hogy nem kell ülni, lehet mászkálni és fura idegenekkel trécselni, Amerikába menet, mindig akad valaki, aki el akarja mesélni az egész életét. 
Vagy olyan pici emberrel kell utazni együtt, akivel nagyon közeli a viszony és lenyúlni az ő lábhelyét. (Köszönöm Nórikám!)
Vagy szerelmesen utazni egészen fura pózokban. Láttam egy párt akik nagyon édesen aludtak egymáson, kívülről (irigykedve) szemlélve, nagyon kényelmesnek is tűnt.
Elég merész trükk és balul is elsülhet, de ha egy 3 székes sorban 2-en lefoglaljátok a folyosó és az ablak melletti székeket, lehet, hogy 2-en maradtok 3 helyre. Ha valaki mégis odaül, fel lehet neki ajánlani bármelyik másik széket, középen a legrosszabb ugyanis.

Tegyük fel, hogy van egy -a lehetőségekhez képest- kényelmes székünk. Mi kell még?

Hidratálás

Mindenki másképp reagál a repülésre, a zárt és agyonklímázott térre, én például kiszáradok, mint egy mazsola. 4 liter vizet ittam meg az út alatt, ezért majdnem mind a 13 órát a WC-n töltötten, ott legalább a lábhely is nagy. 
Elég gyakran hoznak inni, és bármikor kérhet az ember, én mégis jobban szeretem, ha legalább egy liter víz van nálam. Ennyit ugye bevinni nem lehet, de egy üres üveget igen, amit meg lehet tölteni felszállás előtt, vagy akár a gépen is.
A bőröm is nagyon kiszáradt, úgyhogy miután felszálltunk, lemostam a sminkemet, és bekentem az arcomat egy hidratáló szérummal. Leszállás előtt úgyis meg akartam igazítani a sminkemet, úgyhogy nem volt sokkal több munka mindent elölről kezdeni.
Akinek a szeme sokszor kiszárad, az műkönnyel is készülhet, nálam volt és nem égett a szemem, pedig nem sokat aludtam.

Zajszűrős fejhallgató
Ott tartottam, hogy nem sokat aludtam, pedig már rég óta nincs ezzel gondom. Harry Potter hangoskönyvvel 5 percen belül aludtam bárhol. 
Amivel nem számoltam, az az, hogy ahhoz, hogy bármennyit is halljak belőle, ahhoz olyan hangosan kell hallgatnom, ami miatt nem tudok elaludni. A repülőgép ugyanis hagos, van akit elaltat a monoton zúgása, de van, hogy csak bosszant, úgyhogy ha belefér, érdemes tompítani a zajokon.

Szemmaszk
Itthon sosem alszom szemmaszkban, ha kivilágosodik, én is felkelek. A repülőn sosem lesz teljesen sötét és egy hosszú úton a biológiai óránk is megbolydul. Bezárva minden sokkal jobban idegesíti az embert, úgyhogy érdemes kizárni a külvilágot.
A dmben, pár száz forintért lehet kapni olyan szemmaszkot, amibe egy hűsítő párna is van. Kértem egy pohár jeget, behűtöttem a párnácskát és a kevés alvás ellenére se voltak puffadtak a szemeim.


Párna

Bár tengerentúlra adnak párnát, én szeretem a sajátomat használni, sima, felfújhatós nyakpárna, semmi extra.
Nem csak a fejem mögött használom, hanem fordítva is, hogy előre-oldalra is tudjam hajtani a fejem, vagy ha lehajtom a kis asztalkát, arra téve nagyon kényelmes.