2013. május 28., kedd

A lista

Amikor komolyan elkezdtünk gondolkodni azon, hogy szeretnénk saját házba költözni, volt pár konkrét elképzelésünk, például, hogy legyen szép a kilátása, nagyjából mekkora legyen a ház és a kert, merre és milyen állapotban legyen. Nem akartunk kifogástalan házat, olyat szerettünk volna, ami szerkezetileg jó állapotban van és amit évek alatt pont olyanra alakíthatunk, amilyennek mi szeretnénk.
Amit sose gondoltunk volna, az az, hogy fél órával az elhatározásunk után meg is találjuk azt a házat, ami mindent tud, amire szükségünk van.
Jól megépített ház, csodálatos helyen, meglepően olcsón. Ezekre figyeltünk, semmi másra nem. Kizártuk a kijavítható hibákat és az olyan dolgokat, amik ízlés kérdései. Próbáltuk a házat nem abban a pillanatban, hanem 10 év távlatában nézni, nem azt néztük, hogy milyen, hanem, hogy milyen lehet.

Így lehetett az, hogy összegyűlt egy hatalmas lista a teendőkkel, amiket meg akarunk csinálni az évek során.
Már az első látogatás után elkezdtük írni a listát, mert amint belakunk egy helyet, a szemünk hozzászokik a környezetéhez és már nem vesszük észre a hibákat, de amíg idegen a ház, a hibái is jobban szemet szúrnak.
Szobákra lebontva összeállt egy lista, amit azóta bővítettünk, mert csomó hiba csak lakva derült ki, úgyhogy 1 hónap után nagyjából látjuk, hogy mi vár ránk.
Nem gondoltam volna, hogy ezt a listát megírom a blogon egészen addig amíg a Young House Love blogon nem került ki az ő új listájuk (itt).
Egyfelől jó volt olvasni mások terveit, másfelől megnyugodtam, hogy nem csak mi veszünk olyan házat, amiben több dolgot kell kijavítani, mint amennyit nem.

Úgyhogy jöjjön a mi listánk a teendőkkel és Nektek pedig egy kis ízelítő, hogy milyen az új otthonunk és milyen DIY feladatokról lesz szó a blogon az elkövetkezendő pár évben.

Emeleti előtér

  • komódot lecsiszolni + lefesteni, talán most békén hagyja a Kalács (régen itt volt az étele, így kért enni)
  • dekoráció
  • szőnyeg
  • függönyöket levenni a kilátás elől
  • új mennyezeti lámpa

Erkély


  • korlátot lecsiszolni, lefesteni
  • padlót lecsiszolni, lefesteni
  • gerendákat átrakni, hogy ne zavarják a kilátást - ha lehet
  • 2 kényelmes karosszék
  • kisasztal
  • új lámpa, olyan, ami nem egy úttörő táborból lett lomizva
  • konnektort kivezetni (?) 

Hálószoba

  • gardrób szekrényt lefesteni, kitalálni valamit az ajtókra, mert a fonat nagyon laza már
  • új gombok a szekrényre
  • régi függönyöket lecserélni  (hihetetlenül csúnya függönyök voltak minden szobában, ez volt az első, aminek nekiestünk még a beköltözés előtt, sajnos nem fotóztam le őket, de lehet, hogy jobb is)
  • függönyeinket felvarrni
  • függönyrudat rögzíteni, mert ficeg
  • ágytakarót keresni (+díszpárnákat, ha már nincs jobb dolgunk)
  • lambériát lefesteni, ha a dolgozóban jól sikerül
  • éjjeli szekrény-polcot venni és felszerelni – régi függönykarnisból polcot csinálni?
  • képek az ágy fölé
  • akasztó rudat megfordítani, hogy egymás mellett lógjanak a ruhák, ne egymás mögött (ki érti a logikáját???)
  • éjjeli lámpákat keresni
  • új mennyezeti lámpa, ami nem vakít, de a szekrényt megvilágítja
  • falfestés az ágy mögötti falon

Vendégszoba
 

  • bármi amitől egy kicsit otthonosabb lesz
  • 2 személyes paplan
  • ágytakaró+párna
  • új függöny
  • régi polcokat leszedni
  • falvédő helyét átfesteni
  • éjjeli szekrényt lecsiszolni, lefesteni
  • új szőnyeg
  • tükörre kitalálni valamit, ha már van

Dolgozó 1


  • szőnyeg
  • nagy irattartó polc
  • szemetes
  • műanyag lap a gurulós szék alá? a kerekek nagyon összefogják a padlót
  • képek a falra
  • új mennyezeti lámpa
  • régi függönyt leszedni – helyette valami?


Dolgozó 2


  • lambériát lecsiszolni és fehérre pácolni, mennyivel szebb lenne...
  • függönyt leszedni
  • új függönyt felvarrni, elkötőket kitalálni
  • széket lefesteni
  • falat lefesteni
  • képek a falra
  • növény, ami túléli a sarokban is
  • asztali lámpa
  • új mennyezeti lámpa - mindenhol ez a típus van, pedig meglennénk másmilyennel is
  • szemetes
  • könyvespolc
  • szőnyeg

Könyvtár szoba - ha lehet ennek nevezni egy 3 négyzetméteres raktárat

  • karosszéket áthúzni - nagyon tetszik a formája, de a szövete sajnos már elég kopott
  • könyvespolcot lecsiszolni és átfesteni - egyszer már lefestettem, de nem lett az igazi
  • szőnyeg
  • függöny
  • képek a falra
  • festés vagy tapéta legalább egy falra
  • állólámpa

Emeleti WC


  • ajtót kifelé fordítani, hogy legyen 1 ujjnyinál több hely belépéskor
  • új ülőke (kevésbé hawaii-i)
  • új lámpa
  • új WC papír tartó
  • ajtó hátuljára valami trükk, mert nagyon szem előtt van
  • ventillátort és villanyt külön kapcsolóra tenni

 Emeleti fürdőszoba




  • lámpát lecserélni kicsit újabb modellre (ez még az úttörős, mint mindenhol a házban)
  • törölköző tartót leszerelni - radiátor jön majd a helyére
  • mosdó mellé törölközőnek hely vagy kampó vagy valami
  • képek, dekorálás, bármi

Lépcső 



  • falburkolatot átfesteni - Sajnos nem fából van, talán lefestve (másik korláttal) jobban mutat. Ha nem, akkor leszedni.
  • korlátot megerősíteni / lecserélni
  • falat lefesteni
  • rolót leszerelni - nem is tudom miért van, és nem is működik jól
  • képek a falra
  • lámpákat lecserélni - költözéskor az egyik össze is tört


Étkező




  • abrosz, ami eltakarja az asztalt, amíg nem lesz új
  • új étkezőbútor, vagy legalább egy asztal, ami mellé rendesen le lehet ülni és nincsen mindenhol lába
  • új padlóburkolat - sokkal kevésbé vörös
  • új lámpa
  • szőnyeg?
  • kandallót lefesteni
  • kandallóhoz kosár a fának

Nappali



  • új lámpa, ami nem vakít szembe és amiről senki nem asszociál semmilyen náci szimbólumra
  • parketta vagy bármi, ami nem vörösműmárvány
  • új függönyök
  • TV kábeleit elrejteni
  • képek a falakra
  • 2 karosszék
  • szőnyeg

Konyha


  • edényszárító polcot  a sütő felett igazira cserélni - hogy a frissen elmosott edények ne legyenek azonnal újra koszosak - nem is értem a koncepciót?!?!
  • üres polcra fűszeres kosarak
  • lifegő polcot leszerelni
  • szekrényeket lefesteni + új fogantyúk?

Lenti fürdőszoba


  • törölköző tartót lecsavarozni - van kampó az ajtó hátulján
  • új WC papír tartó
  • szappanadagolót lecsavarozni
  • fürdőszoba szőnyeg
  • új zuhanyrózsa
  • új lámpák

Terasz

  • korlát - mielőtt valaki lezuhan (2 méter mélyen van a kert egy része)
  • világítás
  • konnektor?
  • asztal+2 szék
  • fotelek?
  • növények

Pince

  • elázott polcokat lecserélni
  • kamrába polcok
  • angolaknát kipucolni - kirakni kövekkel

Hát ő lenne a lista, végigolvasni is fárasztó, nemhogy mindent megcsinálni rajta és szó se esett a ház külsejéről, a kertbe meg bele se merek gondolni...
Így legalább, ha csak részleteiben is, de láttátok milyen a ház most, remélem tetszeni fog az is, amilyenre mi gondoltunk.

Még valami, mielőtt még bárki félreértene valamit, nem rosszindulatból, végképp nem trollkodásból, csupán azért, mert nem ismerjük egymást és lehet, hogy írásban nem annyira érződik a hangsúly:
Amióta itt lakunk 2 méterrel a -vörösműmárvány- föld felett járunk és imádjuk a házat úgy ahogy van!
Ha soha nem változtatnánk semmin, akkor is szuper szerencsésnek érezném magam, úgyhogy véletlenül se elégedetlenségnek, pláne nem panaszkodásnak gondoljátok ezt a listát, csak izgalmas tervezgetésnek, rengeteg ránk váró DIY feladatnak.


Mi az amit szerintetek vétek megváltoztatni és mi az, amivel még egy hónapot se bírnátok ki?
Melyik munkára vagytok a legkíváncsiabbak?
Nálatok milyen hosszú a ház körüli teendők listája?

25 megjegyzés:

  1. A WC- ülőkével kezdeném, viszonylag olcsó és sokat adna hozzá a látványhoz. :D
    A következő a táboros lámpák cseréje lenne, tiszta faház-étkezde hangulat. :DD
    Nem szeretem a faszínű lambériát, úgyhogy annak a festésével folytatnám, a fürdőben abszolút jól mutat. :)

    Hiába sok a munka, elhiszem hogy boldogok vagytok itt, egy saját zug szuper dolog, különösen ha kertesház. :))

    Itthon a zuhanyzót kéne újraszigetelni, mert ereszt kifelé és törölgetnem kell használat után a földről a vizet, de az a macerás benne hogy ki kell száradnia az egésznek, majd leszedni a régi szaniterszilikont, letakarítani csontig, majd újraszigetelni 3 nap fürdésmentességet jelentene, amibe bele sem merek gondolni. :D

    A másik munka az asztalos által szarul felrakott konyhaszekrény, ami balra lejt, a bal oldala 3 centivel kb lejjebb van mint a jobb. :(( Rohadtul idegesít, de nagy meló megcsinálni és nem tudom erre mikor van idő/energia, vagy pénz ha más csinálná.

    Bálintnak kell még egy új szék mert a mostani esik szét, és nekem sem ártana mert 60 éves és nem túl ergonomikus. :D

    Ó és még a Tádé pakolóizénket kéne áthuzatolni, mert csúnya.

    Azt hittem nincs is semmi tennivaló a lakásban aztán gépelek már 5 perce. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vagy sokat venne el belőle! :))
      lambériát még azelőtt meg kell csinálni, hogy beüt az 1000 fok, úgyhogy kapkodnunk kell!

      ugyehogyugye? összegyűlik, ha figyel az ember!

      Törlés
  2. A könyvtárban lévő fotel áthúzásra Takács Nórának van egy videója, igaz az egy kanapé, de hasznosítható szerintem :) Ha megtalálom a videót, belinkelem :)

    A vörösműmárvány nekem tetszik :D (Ízlésficam? o.O) Vagyis inkább csak a vörös :) Amivel egy hónapot se bírnék ki, az a wc-ajtó kapcsolat :D Utálom ha kicsi a hely...
    Gardrób szekrény fonatos részére vagyok nagyon kíváncsi, meg hogy milyen lesz a könyvtár :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kanapé áthúzós videó :)

      http://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20130416-hogyan-legyek-jo-no-kanape-felujitas.html

      És egy (szerintem) tök jó dekorációs tipp :)

      http://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20130423-hogyan-legyek-jo-no-faldekor-keszitese-takacs-noraval.html

      Nagyon sok jó tipp van, imádom a videóit, nem tudom ismered-e... :)

      Törlés
    2. köszi szépen, nagyon klassz, azt hiszem megpróbálom majd kicsit alaposabban, szöszölősebben megoldani, de jó lesz, én is csinálok videót! :)
      én nem szeretem a piros színt alapból és ez itt mindenhol jelen van.
      a wc ajtóra van egy jó trükkünk, de nem írom le, mert illetlen :)))
      könyvtár lesz a legmenőbb szerintem! :)

      Törlés
    3. Óó, engem érdekel a wc ajtós trükk :D
      És a videó is, meg minden, hogy milyen volt-milyen lett, mert azok a legjobb részek :D

      Törlés
  3. Könyvtárszoba, awww... nagyon érdekel, hogyan kerülnek majd ezek megvalósításra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hívjuk inkább könyves saroknak! :))

      hahaha egyelőre engem is, de remélem nem marad csak egy álom, most, hogy már van lista.

      Törlés
  4. Annyira jók az ilyen bejegyzések és még Nektek mennyire jó lesz kihúzni a listáról a megvalósított tételeket :)

    Őket ismered? Szerintem van párhuzam köztetek :)
    http://www.younghouselove.com/
    Cuki, fiatal pár, akiknek a lakásfelújítás a szenvedélyük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fúú én is alig várom! :)
      igen, ismerem őket, nem véletlen a párhuzam, meg is említem a bejegyzésben!:))

      Törlés
    2. Tényleg írtad, pedig végigolvastam, becsszó :)

      Törlés
    3. tudat alatt ezek szerint azért megvolt! ;)

      Törlés
  5. én mindenre kíváncsi lennék:) amúgy gurulós székekre lehet venni gumis kereket parkettához. tényleg jó:)

    VálaszTörlés
  6. tudom, hogy aberrált vagyok, de engem nagyon érdekel a wc-s megoldásotok.. :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hahahaha...hát van, hogy nem használjuk az ajtót...

      Törlés
  7. annyira jó volt olvasni, elképzeltem, hogy én hogy csinálnám meg :)))Kiváncsi vagyok mindenre!!!!

    VálaszTörlés
  8. nekem tetszett a bejegyzés. :) bár kicsit hosszú volt, de érdekes! kicsit úgy éreztem magam közben, mintha én vettem volna egy házat, és rám várna ez a sok teendő. :D
    a szék alá való műanyag lapról nem tudom van-e tapasztalatod, de nálunk olyan van, és nem nagyon ajánlom. IKEA-s, tehát elvileg dizájnos, de nekem nem jön be.(nem én vettem) átlátszó, de mégsem, szóval ilyen "homályosított", és a székek is össze-vissza karistolták, úgyhogy mára már nagyon csúnya szegény. és alapból, szerintem nem passzol sehova, de lehet, hogy te jobban meg tudnád oldani. :)
    amiket én egyből kicserélnék, azok a lámpák, de olyan nehéz velük... szerintem lámpából találni a legnehezebben megfelelőt. sokféle lámpa létezik, és lehet, hogy pont ezért olyan nehéz megtalálni azt az egy tökéleteset... legalábbis én gondban vagyok ezzel a témával :)
    ja és én kíváncsi lennék a kilátásra! :) annyira "kilátás-mániás"(valószínűleg ilyen szó nincs, bocsi:)) vagyok, hogy már egy ház első emeletének ablakából is percekig tudok csodálattal nézelődni. :D imádok dombon/hegyen lenni, vagy magas épület tetején. lehet hogy azért van ez, mert alföldi vagyok?! :D
    szóval boldoggá tennél egy képpel, amin a ti kilátásotok van. :D
    kicsit hosszúra sikeredett, bocsi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem is a lámpa kemény dió, pont emiatt.
      fotózok Neked egy kilátást is hamarosan! :)) bár az instagramon volt már fenn, viharos.

      Törlés
  9. Hűű, gratulálok az új házhoz! Hosszúnak tűnik ez a lista, de én valami durvábbra számítottam, mint falak kibontása és átrakása máshova, fürdőszoba komplett felújítása, falban futó kábelek cseréje, fűtéskorszerűsítés, mindenütt járólapozás, csempézés stb. Talán mert barátnőmék most költöztek és náluk ennyi tennivaló lesz.
    Persze, ez is bőven elég, amit itt leírtál. Ami engem a legjobban zavarna, az a vécéajtó, nyomasztana, hogy csak ekkora hely marad, ha kinyitják...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönjük szépen!! az olyan feladatokból, amikhez embert kell hívni van egy külön lista! :)

      Törlés
  10. Hűű, gratulálok az új házhoz! Hosszúnak tűnik ez a lista, de én valami durvábbra számítottam, mint falak kibontása és átrakása máshova, fürdőszoba komplett felújítása, falban futó kábelek cseréje, fűtéskorszerűsítés, mindenütt járólapozás, csempézés stb. Talán mert barátnőmék most költöztek és náluk ennyi tennivaló lesz.
    Persze, ez is bőven elég, amit itt leírtál. Ami engem a legjobban zavarna, az a vécéajtó, nyomasztana, hogy csak ekkora hely marad, ha kinyitják...

    VálaszTörlés
  11. Annyira elfáradtam a lista végére, hogy az utolsó teendőnél azt olvastam: "ANGOLNÁKAT kipucolni - kirakni kövekkel" :))) A projektjeid egyébként jogosak, el tudom képzelni ennyi képből is, milyen stílusban lehet most a lakás, és szerintem jó dolgokat szeretnétek megváltoztatni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jesszus, dejó, hogy csak angolakna!

      Törlés