2013. augusztus 27., kedd

Az esküvő szervezés 100 napja - az első lépések

Kezdjük rögtön a legmegdöbbentőbb infóval. 100 nap. 
Onnan tudom, hogy a lánykérés utáni első dolgom (ugrálást, sírást, telefonálgatást leszámítva) a knot.com-on regisztrálás volt, ahol a bal felső sarokban várt az üzenet, hogy már csak 99 nap van hátra, illetve egy lista teendőkkel, amiknek a felénél piros figyelmeztetés volt, hogy elkéstem vele,  de rettenetesen.
Minden checklist, amit találtam 1,5-1 évvel az esküvő előtt kezdi el sorolni a teendőket és 3 hónapnál legtöbbször már csak az utolsó simítások vannak hátra. 
Azt hiszem a legtöbb menyasszonynak ilyenkorra időzíthető az első kiborulása. Túl sok tennivaló, túl kevés idő. Hála égnek, nem voltam egyedül a problémával, a mindig nyugodt vőlegény, most is megnyugtatott, és a szervezés mottója a fejemben az lett, hogyha ő ott lesz, nem lesz baj.
1 hónap ismeretség után kezdtük el tervezgetni és 7 év alatt rengeteg esküvőn voltunk együtt, amik kapcsán majdnem pontosan tudtuk, hogy milyen esküvőt szeretnénk, úgyhogy megbeszéltük, hogy az 1 éves szervezés szabály nem ránk vonatkozik.

3 dolog van, ami miatt mégis érdemes lehet korábban nekikezdeni a szervezésnek:
  1. helyszín
  2. szertartás időpontja
  3. fotós
Nálunk a helyszín adott volt, a kertünkben szerettük volna tartani az esküvőnket. Aki más, nagyon népszerű helyre pályázik, lehet, hogy korábban kell foglaljon.

Az időpontról nem volt konkrét dátumhoz kötött elképzelésünk, csak azt tudtuk, hogy augusztus elején évek óta szép idő van. Láttam leírva a dátumot és nagyon megtetszett. 2013.08.03. pláne, amikor kiderült, hogy ez az eljegyzés utáni 100. nap. 
Ami izgalmasabb lehet, az a kezdés időpontja, azt hiszem a 6 óra idén szuper népszerű volt, úgyhogy az anyakönyvvezetőnél nekünk a 4 maradt, legyen ez a legnagyobb baj felkiáltással.

Apropó anyakönyvvezető. Ez volt az első dolog, amit nagyon lelkesen, izgatottan, kézenfogva elmentünk elintézni és mire végeztünk nála, a házasságtól is elment a kedvünk. 
Kevés olyan goromba nővel találkoztam, mint a falunkbéli anyakönyvvezető, aki azon a kérésen, hogy nem a tanácsházán akarunk összeiratkozni, hanem a kertünkben szeretnénk esküvőt, annyira kiakadt, hogy azóta panaszkodik mindenkinek, hogy mik vannak. Az érvek, ami miatt nem megy ki adott címekre: messze van (5 perc kocsival, 20 gyalog), nem tud hol parkolni (aznap 10 autó simán megállt a házunk előtt), megsérül az anyakönyv, elázhat, nagyon nehéz cipelni, illetve kihallottmégilyet.... 
Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy őt aznap nem nagy baj, ha nem látjuk.

Amúgy is szerettük volna, ha pap ad össze minket. Az a pap, aki a szüleimet is eskette, akinél elsőáldoztam és bérmálkoztam és azóta is a családunk jó barátja.
Hát ő nem eskethetett a hatáskörén kívül, pláne nem más pap territóriumán belül, pláne nem templom nélkül.
Hirtelen nem tudtuk, hogy mi legyen, az amerikai marriage licens kiváltása és a nemzetközi vizek egy hajóskapitánnyal is szóba kerültek (megdöbbentő, hogy mind a kettőt simán meg tudtuk volna oldani).

Ekkor mondta az én drága vőlegényem, hogy mi van akkor, ha senki nem tud eljönni aznap, nem lesz étel, se torta, se virágok és fotót a telefonnal készítünk magunkról, amint hétköznapi ruhában és zuhogó esőben összead minket egy ismeretlen ortodox pópa? A nap végére úgyis házasok leszünk és ez a lényeg! Folytak a könnyeim és nevettem, mert elképzeltem, hogy valószínűleg ez lenne a legklasszabb esküvő a világon, éppen miatta.
Az egész szervezés ennek a jegyében telt, nagyon vidáman és nyugodtan, könnyen megkötött kompromisszumokkal és a végén egy olyan esküvővel, aminek a végére házasok voltunk és nem is esett.

Na de ne szaladjunk előre, még van valami, amit azonnal kell elintézni, mint kiderült. A fotós. Pécsen és környékén állítólag 2 évvel az esküvő előtt megkeresed a fotóst és aznap házasodsz, amikor ő mondja. Szerintem ez agyrém, de nem aggódtam, van egy barátnőm, aki csodálatos fotós és mindig is tudtam, hogy szeretném, ha ő fotózna. Írtam is neki és csak akkor pánikoltam nagyon, amikor nem válaszolt. Külföldön volt, pont annyi ideig, ami elég volt nekem egy kisebb pánikrohamra és őrült keresgélésre. Szerencsére ajánlottak nekünk valakit, aki nem rég kezdte, de jó szeme van a dologhoz, csak még nem ismert, mi meg örültünk, hogy esélyt adhatunk neki. Hogy megismerkedjünk, csinált rólunk pár képet, így legalább lettek eljegyzési képeink is. Nagyon megszerettük és amint felkértük az esküvőre, írt a barátnőm is, hogy persze, boldogan vállalja. Tipikus.


A következő lépében rájöttünk, hogy azzal, hogy itthon szeretnénk tartani az esküvőt, mindent nekünk kell intézni. Díszítés, étel, hangosítás, fények, székek asztalok, sőt a padló is. Talán ha régebben lakunk itt, vagy több itteni friss házas ismerősünk van, megoldjuk ketten, de annyit keresgéltünk és nem mertünk kockáztatni, hogy inkább felhívtunk egy esküvőszervezőt, hogy mondjon nekünk neveket.
Amikor először találkoztunk, az első mondata az volt, hogy ő nem Jennifer Lopez az esküvőszervezős filmből. Ami azt illeti tényleg nem ő volt. De megadta azoknak az embereknek a számát, akikre szükségünk volt. Róluk és nemJenniferről mesélek bővebben a következő bejegyzésbe, aztán az esküvő napjáról egy harmadikban, addigra reméljük befutnak a fotók is. 

Ti mit terveztetek már meg az esküvőtökre? 
Mi az amit biztosan akartok és mi az, amit biztosan nem?
Ha már volt esküvőtök, mennyi idő alatt szerveztétek meg? Min borultatok ki legelőször?
Mit szerveztetek meg legelőször?

2013. augusztus 24., szombat

A férjem

Az esküvő téma elsöprő fölénnyel nyert a mirőlírjak-szavazáson, de azt hiszem, mielőtt belemennénk az asztaldíszek és a tartós smink rejtelmeibe, arról írok, aki a legfontosabb volt ezen a napon.

10 évet kell visszaugrani az időben, vagy egy picit még többet. Képzeljük el, hogy 2003 koranyara van én pedig épp az érettségire tanulok a barátnőmmel a Szabó Ervin Könyvtárban, délutánonként pedig a kirakatokban nézegetjük a velünk egyidősek tablóképeit, keressük, melyik iskolában leghelyesebbek a fiúk. 
A Jégbüfé kirakatában az egyik tablón megláttam egy fiút, akkor még nem tudtam miért, de megjegyeztem az arcát. Idősebbnek tűnt a többieknél, meg is állapítottuk, hogy biztos külföldön volt egy évet. Sétáltunk tovább, nem is sejtve, hogy én ekkor láttam először fotót a férjemről...

2006-ban folytatódik és kezdődik el igazán a közös történetünk, egy közös ismerőssel, aki megemlítette mindkettőnknek, hogy biztos egymásba szeretnénk, ha találkoznánk. Milyen igaza volt...nem kellett más, csak, hogy egy nap véletlenül ugyanakkor legyünk a Gellért téren és szembetalálkozzunk az utcán.
Megismertük egymást fényképről és beszéltünk pár mondatot. 
Utólag könnyű ilyeneket mondani -még szerencse, hogy aznap egy barátnőmnek is csak erről tudtam beszélni, úgyhogy van tanúm rá- de volt egy érzésem, hogy én ennek a fiúnak a közelében akarok lenni. Nem voltam biztos benne, hogy ő is szeretné, vagy emlékszik-e másnap még rám, azt se tudtam, hogy van-e barátnője, de úgy gondoltam, hogy ha máshogy nem, legfeljebb barátok leszünk, a lényeg, hogy vele lehessek.

Aznap ő arra emlékszik, hogy találkozott a lánnyal, akiről meséltek neki és aki úgy adott neki puszit, hogy közben megfogta a vállát.

Szerencsére ennyi elég volt, valamit ő is megérzett aznap és kis idő múlva bejelölt és írt msn-en. (Mennyire elhelyezi időben a történetet ez az apró részlet, ugye?) Pár átbeszélgetett éjszaka után megbeszéltük, hogy találkozunk. Nem ismertük egymást igazán, de nagyon jó volt együtt lenni, együtt bulizni, együtt elázni az esőben.
Hazakísért és mire az ajtóhoz értem már írt egy sms-t, hogy szeret és a világ legtermészetesebb dolga volt ugyanezt visszaírni neki. 
Azonnal megszerettem, mert ő a legjobb ember akit ismerek, ő a legviccesebb ember akit ismerek, ő a legokosabb, akit ismerek és ha már itt tartunk, ő a legmagasabb is.

Én pedig a legszerencsésebb vagyok, hogy akkor belebotlottam az utcán és hogy most a felesége lehetek.


2013. augusztus 21., szerda

Hálló, itt vagyok

Drágáim, megvagyok, végre újra gépközelben. Az elmúlt hetek (hónapok) szuper intenzíven és nagyon boldogan teltek, de sajnos a blogot kiszorították a szívem csücskéből.

Nademostaztán írok, mert írhatnékom van és mert annyi minden mesélnivalóm van, hogy néha azon kaptam magam, hogy fejben írom a posztokat, csak közben mondjuk épp a kertet egyengetem és nem írok.
Felsorolom, hogy mi minden jár a fejemben, mint lehetséges bejegyzés téma, Ti pedig írjátok meg melyiket olvasnátok (először).

  • A kert - nagy változásokon ment át, rengeteget dolgoztunk vele és vannak előtte-utána fotóink.
  • Házimunka - Rájöttem, hogy amióta alig van időm házimunkára, kevésbé rendetlen és koszos a házunk, elmondanám a trükkömet.
  • Mosogatás - úgy utáltam, de már megküzdök vele
  • Időmenedzsment - bár Nektek nem úgy tűnhetett, hiszen a blog elmaradt, de sok minden mást tudtam a napomba sűríteni, erre is találtam egy jó módszert.
  • Az esküvő - és ami felmerülhet vele kapcsolatban:
    • A férj - ki ő honnan ismerjük egymást?
    • A szervezés - mennyi idő alatt, hogyan szerveztük meg
    • A helyszín - tényleg a kertünkben?
    • Amiket máshogy csinálnék és amiről soha nem mondanék le
    • A smink - ki csinálta, milyen volt?
  • A nászút - merre jártatok, tényleg nekivágtatok kocsival a Balkánnak?
Ugye, hogy elég sok minden? Majdnem 10 bejegyzésnyi. Milyen sorrendben kéritek őket? 
Melyik a legizgalmasabb? Hogy telik a nyaratok? Mik a terveitek az őszre? 
Meséljetek, hiányoztatok! <3