2012. december 11., kedd

Karácsonyi zenék

Ma reggel útra keltem, hogy megvegyek minden karácsonyi ajándékot. Arra gondoltam, hogy a kedd reggel egy ideális időpont, mert nem lesznek sokan, de úgy tűnik mindenki a mai napot vette ki, hogy beszerezze a karácsonyi ajándékokat. Úgyhogy egész nap jártam a várost és közben minden boltban karácsonyi zene szólt és a kocsiban is már a karácsonyi cd-k vannak betárazva. Itthon furcsa volt a teljes csend és az ajándékok elpakolásához jól jött volna pár karácsonyi szám, úgyhogy keresgéltem picit és most ezeket hallgatom:

 Frank Sinatra
Az örök kedvencem, ha a karácsonyi dalokról van szó.



Andrea Bocelli
Az egyik legszebb hangú énekes, akit valaha volt szerencsém élőben is hallani, mindent imádok, amit ő énekel, szerencsére van karácsonyi albuma is.
 


Reszkessetek betörők soundtrack
(Enélkül nem nagyon volt a gyerekkorunkban karácsony, erre a legjobb bizonyíték, hogy ahogy elkezdtem lejátszani, mellettem Mr.Otthonka a 3. másodpercnél rávágta, hogy ez minek a zenéje.)



Csajkovszij Diótörője
Számtalanszor láttam gyerekkoromban és teljesen el voltam tőle ájulva. 
Megvolt videókazettán is én én az a kislány voltam, aki ezt legalább annyiszor látta, mint a Tom és Jerry-t.
Ma már nem tudom kívülről dúdolni a dallamát, (a koreográfiában is hibáznék párat) de még mindig nagyon ismerős és még mindig teljesen magával ragad.
Ugyanakkor számomra nem tipikusan karácsonyi, mert hetente néztem meg, egész évben, de gyönyörű zene, bármikor.



Magyar karácsonyi dalok 
Ezekkel a dalokkal várni szoktam az utolsó karácsony előtti napokig és nem szoktam csak úgy háttérzenének betenni  (többek között azért, mert elérzékenyülök és sírok a legtöbb hallatán) sütni szeretek ezeket énekelve.




Nektek melyik a kedvencetek a fentiek közül? Mit szoktatok hallgatni a karácsonyi készülődés közben? Melyiktől lesz leginkább karácsonyi hangulatotok? 
Szerintetek is kéne engedni a 180 centis lányokat balettozni?

9 megjegyzés:

  1. Nálam most Michael Bublé tavalyi karácsonyi albuma és Csondor Kata Hóban ébred című dala a kedvenc :-)

    VálaszTörlés
  2. köszi szépen ezeket az egész albumokat, tanulás mellett szoktam karácsonyi zenét hallgatni, így még az utálatos kémia is jobb!=) a Diótörőt pedig, ha minden jól megy, jövő pénteken fogom látni, ugyanis jön a városba a kijevi balett.=) tavaly a szentpétervári volt, nagyon sajnáltam, hogy lemaradtam róla (sold out volt szinte rögtön), remélem, most sikerül eljutnom, mert nagyon szeretném látni!

    VálaszTörlés
  3. még nem érkezett meg a hangulatom, egyenlőre még csak elvétve hallgatok ünnepi hangulatú muzsikákat, de 3-4 éve az egyik barátom mutatta meg a kedvenc karácsonyi dalomat, ami nem művészi, és nem is elegáns, de egyszerűen imádom, imádom: http://www.youtube.com/watch?v=9RBZz730ibU nem tudom megunni :D annyira cukiii

    VálaszTörlés
  4. annyira imádom látod, hogy kétszer is sikerült leírnom, hogy imádom egymás után, bocsi :)

    VálaszTörlés
  5. PAncsi: én is be akartam linkelni ide, tegnap még fent volt a karácsonyi album, de mára leszedték :((

    apolka: jaj biztos csodás lesz, gondolj majd rám, nagyon ott lennék! :)

    Netti: ééééédes!!! :)

    VálaszTörlés
  6. Kedvencek nálam:
    http://www.youtube.com/watch?v=azcimpWgCT0
    http://www.youtube.com/watch?v=GJSUT8Inl14

    VálaszTörlés
  7. Fran Sinatra <3 van egy cd-m otthon,amin ő ,Bing Crosby meg még jó páran énekelnek.Jajj itt N.o-ban semelyiket cd-t nem lehet meghallgatni,de külön igen.Utálom a GEMA-t.De egy hét és pontosan 3 hónap után otthon leszek. :)

    VálaszTörlés
  8. Én alapvetően nem vagyok (voltam) nagyon otthon a karácsonyi zenék világában pár alaptól eltekintve, aztán tavaly megkértem a legjobb barátnőmet - aki nem csak zene, de karácsony mániás is:) -, hogy írjon nekem össze egy listát azokból a dalokból, melyeket feltétlenül meg kell hallgatnom. Persze mondanom sem kell az e-mail, amiben a listát küldte végtelen hosszúra sikeredett, de neki hála idén már egy kicsit felkészültebben várom az ünnepeket, zeneileg legalábbis.:)

    ui.: nem engedik balettozni a 180 cm-nél magasabb lányokat??

    VálaszTörlés