2012. július 6., péntek

Hogyan olvassunk sokat?

A könyves bejegyzés kapcsán meglepően sokan írtátok, hogy szerettek olvasni és, hogy sokat is olvastok (hurrá!), de van, akinek ez gondot jelent, mert nem tudja belesűríteni a napjaiba, vagy egyszerűen nem alakult ki az évek során egy olvasós-rutin.
Jöjjön néhány tipp, hogy hogyan lehet elkezdeni -sokat- olvasni:

1. Azt olvasd, amihez kedved van!
Ez a legfontosabb tippem ha mást nem is, ezt érdemes betartani. 
A legtöbb ember a középiskolában utálja meg az olvasást, ahol jópár, olvashatatlan vackon kell pillanatok alatt átrágni magunkat.
Azt hiszem én csak azért nem utáltam meg az olvasást, mert a kötelezők mellett mindig olvastam mást is.
Vannak mindig felkapott írók és vannak olyan könyvek, amiket nem eléggé, vagy épp túlságosan is mainstream olvasni, de szerintem ha már az ember nem olvashatja azt, amit akar, akkor az egészből pont az öröm veszik el.
Ha tényleg Lázár Ervinre vagy kiváncsi, akkor ne zavarjon, hogy a gyerekkönyvek között kell keresni, és bár divat fújjolni a puhafedeles strandravaló könyveket, de ha az érdekel, akkor nem érdemes erőltetni az ókori irodalmat, ha viszont pont Homérosz a kedvenced, akkor ne zavarjon, hogy nem vagy képben a Twilight-tal.
Csak olvass! Keresd meg azt a témát, ami érdekel, vagy egy írót, akinek remek a stílusa és olvasd, amihez kedved van.

2. Kezdj hozzá!
Ne nézd meg hány oldal, csak olvasd el a füleket, vagy az első oldalt. Ha a bevezető, vagy előszó unalmas, akkor ugord át, olvass el egy oldalt, vagy egy fejezetet, vagy csak 15 percet.
Egy jó könyv hamar beszippant, úgyhogy nem kell aggódni, ha az 50. oldal körül még mindig semmi, akkor tedd el későbbre.
Ezt a pontot magamnak is írom, mert bár imádok olvasni, nagyon nehezen kezdek neki új könyveknek, általában az előző miatt, ha az olyan csodálatos, akkor még szeretek abban a világban lubickolni pár napig. Úgy tűnik ezzel nem vagyok egyedül, ez egy létező dolog, neve is van:

 
2. Könyveket olvass!
Egyre kevesebb mást olvasok, újságot/magazint egyáltalán nem, híreket nagyon ritkán, talán havonta, blogokat egyre kevésbé, a readeremben  16 blog van és csak azt a bejegyzést olvasom el, ami érdekel és van ahol csak a képeket nézem meg.
Ha nem lenne semmi más dolgom egész nap tudnék blogokat olvasni, de próbálom ezt az időt, az ébredés után 1 órában limitálni, amikor félálomban, reggeli közben átfutom az újdonságokat.
Úgyhogy mivel mást nem olvasok, igénylem az olvasást.

3. Olvass tv helyett!
Nálunk tv, csak sport kapcsán megy, egyébként házimunka közben szoktam sorozatokat nézni, önmagában nem is köt már le (megszoktam, hogy közben rajzolok), az odafigyelős nagy kedvencek ebéd közben szoktak menni. Úgyhogy alig fordul elő, hogy leragadok a tv előtt, tehát marad időm olvasni.

4. Teremts kellemes olvasós környezetet!
Este a kádban, délután a fák alatt az árnyékban, strandon,  vagy lefekvés előtt, a lényeg, hogy olyan legyen a környezet, hogy legalább fél-1 órán át zavartalanul tudj olvasni.
Legyen odakészítve innivaló, kapcsold ki a számítógéped és halkítsd le a telefonodat. Nincs jobb dolog, mint elmerülni egy könyvben.

5. Olvass mindenhol!
Úgy értem, hogy mindenhol! Mindig legyen nálad könyv. Ha utazol, vagy fogmosás közben és a wc-n is. Tényleg bárhol! Ha olyan könyvet olvasok, ami teljesen magával ragad, még az ellipszis trénerre is magammal viszem, sőt olvasva megyek innen-oda a lakásban.
Vannak olyan könyvek, amik meg egyszerűen nem csúsznak, én ezeket ilyenkor félreteszem és visszatérek rá később, amikor jobban passzol a hangulatomhoz.

Próbáltam összegyűjteni, hogy az elmúlt pár évben mik voltak azok, amiket épphogy kinyitottam, már a végére is értem, elég vegyes lista lesz, a közös bennük, hogy mindegyiket pár nap alatt olvastam ki.

Letehetetlen könyvek szerintem:

Neil Gaiman: Sosehol
Elképesztő varázsvilága miatt még mindig nem tudok új könyvbe fogni, lehet, hogy inkább elolvasom újra.


Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
Az elmúlt évek legmeghatóbb könyve, érdemes a film előtt elolvasni és utána szerintem a film is érthetőbb és jobb.


Julie Orringer: Láthatatlan híd
Abszolút a Napfény íze és a Benjamin Button (biztos a balerina miatt) hangulatát idézte fel bennem, nagyon szerettem, az, hogy Budapesten játszódik, külön öröm volt, mindig szeretek a szülővárosomról olvasni. Ilyenkor hiányzik is picit.


Nicole Krauss: A szerelem története
Az egyik legszebb szerelmi történet, amit olvastam, először angolul és rögtön utána magyarul, csodálatos.
Tegnap kaptam meg az írónő 3. magyarul is megjelent könyvét, ami ráadásul szintén Budapesten játszódik, biztosan lesz még szó róla.


Bulgakov: A Mester és Margarita
A külföldi kedvencem, 3 döbbenetes szál, varázsvilág. Elég érdekes sorozat is készült belőle, de mindenképp a könyv a kötelező.


Szerb Antal: Utas és holdvilág
Hazai kedvenc, nem véletlenül olvasom el minden évben. Legemlékezetesebb, ha Gubbioban olvassátok, de itthonról is odarepít.


Kondor Vilmos: Budapest Noir és az összes többi könyve
Döbbenetesen pontos korrajz a 30-as évek Budapestjéről, amit az izgalmas krimi szál, pillanatok alatt olvashatóvá tesz.

Peter Weiler: A Márai-véletlen 
Amolyan magyar DaVinci-kód, aki azt szerette és 1 nap alatt elolvasta, annak ez is nagyon fog tetszeni, a magyar vonatkozás miatt főleg.


Melania Mazzucco: Egy tökéletes nap
Több szálon futó és nagyon izgalmas történet, az olasz mindennapokban érezhetjük magunkat, miközben végig izguljuk az oldalakat, a nem éppen falható tördelés ellenére szuper villám-olvasmány.


Hermann Hesse: Demian
Szerintem a legfogyaszthatóbb Hesse könyv, ha az a szempont, hogy tőle is olvassunk valamit. Aki kedveli a személyiség fejlődés témát, meg is találta a következő olvasmányt.


Ken Follett: A katedrális
Nyilván az építészeti vonatkozás miatt, nagyon érdekelt, jó volt a száraz alaprajzok és nevek mögé történetet is olvasni. Nagyon jól tördelt és egyhuzamban olvasható könyv. Amennyire szerettem, annyira nem tudok mit kezdeni a folytatásával, amit nagyon vártam, de képtelen voltam végigolvasni. A sorozatot viszont nagyon hasonló volt, mint amilyennek én képzeltem el, úgyhogy örültem, hogy elkészítették.



P.G. Wodehouse: Jeeves történetek
A kedvenc utazós történeteim, és pont egy Jeeves- novellányira laktam az iskolától, úgyhogy napi 2 mindig elfogyott. Néha gond volt a hangosan felnevetésből, de egyébként tökéletes olvasást megszerettető könyvek.


Agatha Christie: Poirot történetek

 
A gyerekkori nyarak szinte kizárólag Poirot-val teltek, azóta viszont nem olvastam, de azt hiszem újra előveszem őket. Furcsa, hogy a megjelenésük semmit sem változott, szívesebben venném a kezembe szebb kötésben.
Még dokumetumfilm is készült arról, hogy mennyire gyorsan olvashatók ezek a történetek.
Az írónő életéről szóló könyveket olvastátok? Milyenek? Vannak közel olyan izgalmasak, mint az ő könyvei?

J.K. Rowling: Harry Potter összes
Még gimnáziumban olvastam el az első 3 részt, mindegyiket 1-1 nap alatt, volt amelyik miatt aludni se maradt időm, de abszolút megérte.
Azt hiszem itt az ideje, hogy az összeset egyben elolvassam újra. Tökéletes 1 hét lenne! Van egyáltalán valaki aki nem olvasta?



A jó könyvek mellett még azt vettem észre, hogy sokkal könnyebben olvasok olyan könyveket, ahol a mondatok vége az oldalak végén van. Talán azért, mert oda be tudok rakni könyvjelzőt, és mindig az az érzésem, hogy na még egy oldal, csak még egy oldal, és ez könnyen megszalad és lesz belőle 100.
Ilyen szempontból a legjobbak a HP és a Dan Brown könyvek, nagyon széles sorközökkel, nagy betűkkel vannak szerkesztve és alig van olyan oldal, ahol nem lehetne megállni.

P.S.: Tegnap megkaptam és elkezdtem olvasni (falni) az Éhezők viadalát. Nagyon izgalmas és nem túl nehéz olvasmányra vágytam és nagyon érdekelt, hogy mi a nagy felhajtás a könyv körül. Reméltem, hogy ez a könyv kiránt a book-hangoveremből. A filmet fél szemmel láttam és elég érdekes volt, úgyhogy kivételesen a film után olvastam a könyvet.
Tudtam mi fog jönni, a szereplőket se kellett elképzelnem, de azon vettem észre magam, hogy hajnali 3-kor a 260. oldalnál szomorúan kell lekapcsolnom a villanyt, hogy ma fel tudjak kelni.
Olvastátok? A többi részt is?

Ti melyik könyvet olvastátok el leghamarabb? Mikor és hogyan szoktatok olvasni? A fenti listából olvastatok valamit? Esetleg kaptatok kedvet valamelyikhez?

41 megjegyzés:

  1. Az éhezők viadalát olvastam mind a 3 kötetet, az első a legjobb és így sorrendben csökken is a minősége (szerintem) :) de nagyon jó volt olvasgatni, tetszik a lány karaktere nagyon :)

    Most úgy olvasnék de nem tudom mire is vágyok, valami szokatlanra, valami olyanra ami más világban más rendszerben játszódik, valami kalandos romantikus de izgalmas történetre amiben különleges élőlények vannak :D:D azt hiszem ilyet max filmben találok, de mást nem alszok egyet délután hátha álmodok valamit :P

    VálaszTörlés
  2. nekem az a problémám sajnos hogy amik érdekelnek azok drágák..
    tudom , könyvtár..de egyszerűen nemtudok könyvtári könyvet olvasni :S
    én szeretem az új könyv varázsát , hogy csak az enyém, ezért nem is adok soha kölcsön könyvet..
    meg a régi könyveimre, amik elég törékenyek ugye, annyira vigyázok, hogy vettem belőle olcsóbb kiadást hogy legyen mit olvasni ha újraolvasom..
    tudom, nagyon hülye szokásaim vannak de nekem a saját könyveim szentek és csak azokat bírom olvasni..
    amíg meg nem lesz fizum , addig sajnos nem nagyon fogok tudni venni, de majd lesz pótolnivalóm legalább :P

    VálaszTörlés
  3. A The Hunger Games nekem nagy csalódás, egy összelopkodott kakinak találtam. Lehet, hogy mert amikből az írónő "inspirálódott", azokat ismertem és szerettem.
    Helyette ajánlom jó szívvel ezt:
    http://www.libri.hu/konyv/battle-royale.html
    Állítólag amikor a Hunger Games írójának elküldték a Battle Royale-t, esküdözni kezdett, hogy tényleg nem ismerte... :D

    VálaszTörlés
  4. Legutolsó 1napalattelfogyott könyvem Fejős Éva - Dalma címűje volt. Igaz, hogy nem túl vastag könyv, de nekem tetszett és nem bírtam lerakni :) Volt még, de nem emlékszek melyik :) :/
    Mikor? Leginkább barátoméknál. Hátradőlve az ágyon, vagy hasalva, vagy törökülésben :) Ilyen jó időben egy keveset a napon is olvasok, de hamar melegem lesz, úgyhogy vissza a jó hűvös szobába :)
    Még nem olvastam a listádból, de kedvet kaptam egy pár irományhoz :) Pl: Sosehol, A szerelem története, A Márai-véletlen, Egy tökéletes nap. És szerintem én vagyok az egyetlen, aki még nem olvasta a Harry Pottereket :$ A film se fogott meg túlságosan, bár a könyv mindig jobb. :) Az Éhezők viadalára is fenem a fogam egy ideje, és mikor az itthoni boltba megláttam, felcsillant a szemem :)

    VálaszTörlés
  5. Ami most nekem nagyon kell, az A szürke 50 árnyalata :) Sürgősen be kell szereznem :)

    VálaszTörlés
  6. Én pont tegnap fejeztem be a kötet második részét. Aminek majdhogy nem mondatközben lett vége szóval ma kezdem a harmadikat.
    Én kedvelem, sokszor azon kapom magam, hogy teljesen beleélem magam a történésekbe.
    Amúgy szerintem a filmből pont azokat a kis elemeket hagyták ki, amitől kerek-egésszé vált a könyv.

    VálaszTörlés
  7. Szeretek olvasni és bár mostanában nem sok időm jutott rá, mégsem ez a legnagyobb problémám, hanem az, hogy a mi kis városi könyvtárunk kínálata nem túl aktuális és sokrétű, megyei könyvárba is be vagyok iratkozva, de oda meg ritkán jutok el és a legújabb könyveket ott is hiába keresem. Ha megengedhetném, rengeteg könyvet vennék, de sajnos nem tehetem.
    Amúgy rám időszakosan tör az olvasási vágy, most 2 hónapja nem volt könyv a kezemben, már hiányzik is, de van amikor meg egy hónapban elolvasok 5-6 könyvet is.

    VálaszTörlés
  8. Rita: juj gyorsan Neil Gaimant a kézbe!! pontosan ugyanilyen, mint amit leírtál! Csillagpor és Sosehol a házi feladat! :))

    Galatea: nagyon jól hangzik, nekem egyáltalán nem fura! :)

    Mesi: ezt én is hallottam, sőt még régen a Battle Royale-t is ajánlotta nekem valaki, de lehet, hogy rosszul írták le, de túl brutálisnak tűnt. tudom, hogy a sztori itt is ugyanaz, de valami miatt nem erre van kihegyezve. azért lehet, hogy megérné elolvasni azt is? :)

    Ágnes: Fejős Évának illene adnom egy esélyt? Sokan olvassák, de sose éreztem rá késztetést, egyik téma (cím alapján) se fogott meg.
    HP könyvek szerintem sokkal jobbak, mint a film, bár én azokat is szeretem, de nem derül ki sok minden belőle.
    Szürke 50 árnyalatába szerintem beleolvasok egy könyvesboltban, hogy értsem mire fel a nagy érdeklődés, de első hallásra nem érdekel.

    Lipstikk: és szerinted is csökken a minőség, mint ahogy Rita írta?

    VálaszTörlés
  9. citromhab:
    én régen sokat könyvtáraztam, tényleg kár, hogy nem ugyanolyan aktuális, mint a boltok, de ők se bírnák anyagiakkal.
    nekem (nekünk) a könyvek és az olvasás a legnagyobb hobbi, nincsen semmilyen más szenvedélyünk, nem szoktunk síelni menni, nyaralni is legutoljára 4 éve és ami nem kedvenc könyv, azt eladjuk, úgyhogy így kibírható, könyveken sosem spóroltunk.
    nekem is van, hogy nem kívánom az olvasást, de amióta lediplomáztam pánikszerűen be akarom pótolni a sokéves lemaradásomat, úgyhogy nagyon olvasok! :)

    VálaszTörlés
  10. HP fan vagyok, szóval én már háromszor túl vagyok az elolvasásukon :D A filmnek meg legtöbbször köze nincs a könyvhöz, egyébként nem rosszak, de aki csak a filmeket látta, nagyon sok mindenről marad még le, amiért érdemes elolvasni a könyveket.
    Én újabban Gárdonyira "zakkantam" rá, tavaly karácsony előtt elkezdett zavarni, hogy oké hogy kötelező volt az Egri csillagok, de hogy konkrétan csak az alapsztori rémlik, az már nem tetszett, főleg hogy sok évig jártam Egerbe suli miatt. Na szóval aztán felnőttként is annyival magával ragadott, hogy szépen jött utána még egy két Gárdonyi mű.
    A Mester és Margaritát én tényleg el akartam olvasni, de 50 oldal után már nem értettem hogy mi van, ill. az addig olvasottakból se rémlett túl sok, így azon az elven, hogy ami nem okoz örömet, azt ne olvassam (végül is már nem vagyunk gimiben :) ), vissza is vándorolt a polcra.
    Nagyon sok könyv van a kis elolvasandó listámon, klasszikus és szórakoztató irodalom egyaránt, csak sajnos tényleg annyira drágák a könyvek, hogy tényleg őszintén irigylem azokat, akik mindegyiket meg tudják venni, amit megkívánnak :) Úgyhogy nekem marad a könyvtár, amivel az a bajom, hogy valahogy mindig azokat a könyveket szeretném, amik a, nincsenek könyvtárban, b, megvan, nem kölcsönözték ki, csak épp senki nem találja, mert nincs a helyén :D

    VálaszTörlés
  11. :) Tényleg a játék van előtérben. De számomra érdekes a távol-keleti gondolkodásmód, Murakami Harukit is nagyon szeretem...
    De hadd ajánljam ezt a a filmet is a Hunger Games-nél maradva, mert priceless :D
    http://www.imdb.com/title/tt0093894/

    VálaszTörlés
  12. Ja, és szerintem is csökken a HG könyvek "minősége".
    A Millennium trilógia viszont végig izgalmas marad!

    VálaszTörlés
  13. Szisza: mennyire jó! :) Egri csillagok, pár éve én is újraolvastam, gyerekeknek, soha olyan gyorsan nem láttam valakit elaludni! :))

    Mesi: egy jó Schwarzenegger filmmel mindig boldoggá lehet tenni engem, kár, hogy nem a kommandó, de utánanézek! :))

    VálaszTörlés
  14. A Harry Potter nekem hatalmas kedvenc, egyedül azt sajnálom, hogy nem olvastam őket előbb, csak 16-17 évesen (most 18 vagyok..) viszont ilyenkor mindig eszembe jut, hogy így talán mégis jobban jártam, mert ez a sorozat nem a kisebbeknek szól, annál sokkal több mondanivalója van. :)
    Én mindig, mindenhol tudok olvasni, általában kétféle időszakom van, amikor csak könyveket olvasok és a számítógépet be sem kapcsolom, vagy amikor kicsit besokallok és sorozatokat nézek a gépen.. :)
    Engem 14 évesen szoktatott rá az olvasásra a Twilight sorozat, és egyáltalán nem sajnálom, hogy pont ez, mert amikor annyi éves voltam, imádtam :]
    A kedvenc könyveim a HP, Karen Rose-tól az Érints meg (nagyon szeretem a krimiket is) valamint kedvelem még a könnyed, romantikus olvasmányokat is mint pl: Szerelmi titkok, Rubinvörös, Tökéletes ajánlat.

    Ritának esetleg tudnám ajánlani az Éjszakai cirkuszt (Erin Morgensterntől), nekem az egyik kedvenc könyvem. Kalandos, nem szokásos módon, de romantikus és egy más világban játszódik :)

    VálaszTörlés
  15. Világ életemben rengeteget olvastam, még a magyar szaknak se sikerült megutáltatnia:D Nyáron mediterrán tájakra vágyódom, ezért én is Utas és holdvilágot kapom elő rendszerint (Szerb Antal az irodalom minden szintén CSODA), lájtosnak pedig a Bella Italiát:) Most mondjuk a Fuking Berlint fejeztem be negyed órája, nem a legvidámabb, de nagyon jó:D

    Egyébként én úgy gondolom, hogy nincs olyan, hogy valaki utál olvasni, csak még nem találta meg a hozzá illő műveket.

    VálaszTörlés
  16. Jajjj és jó tanács: próbálkozz meg Fejős Évával, de mindenképp a Hotel Balival kezdjed, mert az biztos meghozza a kedved:D (második része az Eper reggelire)

    VálaszTörlés
  17. Poirotokat imádom! Könyvben is, filmben is. :D Évekig a legnagyobb HP-fanok közé tartoztam, még harry Potter alapú szerepjátékos oldalakon is ténykedtem, volt még (vagy van...fene tudja) saját Harry Potter világán alapuló szerepjátékos oldalam is. :D Még mindig nagyon szeretem, az első hat könyv jöhet bármikor. :D Az utolsó meg egyszer is túl sok volt. Uh... könyvön nem szenvedtem sztem még annyit, mint azon a hetediken. :D Engem nem fogott. Csak az eleje meg a vége. De a felénél összecsaptam, h én ezt a sz@rt nem olvasom. Aztán meg mégis erőt vettem magamon, ha már hónapokig spóroltam, akkor csak kiolvasom. :)
    Tavaly tavasszal olvastam A Mester és Margaritát. Én szerettem, talán egyszer majd újra fogom olvasni. :)
    A Katedrálist is elolvastam, fél évembe telt. :D Őt is szerettem, bár azt hiszem, kedvencem nem lesz soha.
    Az Éhezők viadalát még én sem olvastam. talán majd arra is sort kerítek egyszer. :) A többi ajánlásodat (2 kivételével^^) felvettem a Molyos várólistámra. :D

    VálaszTörlés
  18. A Battle Royale-t én is ajánlom, a Hunger games nagyon-nagyon hasonló, mégis a BR jobb szerintem.

    Nagyon szeretem Brunella Gasperini könyveit (Én és ők, Ők és mi, stb.), illetve ajánlom az Angyal a lépcsőnt is, nagyon szép történet. :)

    Nálam most a Kín c. könyv van soron, Kindle-n olvasom, amióta megkaptam a szülinapomra, ha nem is falom a könyveket, de többet olvasok jóval.

    Köszi az ajánlásokat, megnézem őket azt hiszem! :)

    VálaszTörlés
  19. Itt a megoldás lusta olvasóknak! ;)

    http://www.youtube.com/watch?v=gHl8IqCqza8&noredirect=1

    VálaszTörlés
  20. Gaimantol erdemes mindent elolvasni amit csak lehet. Amerikai istenek, Elveszett profeciak, Torekeny holmik, Tukor es fust, sorolhatnam:) de imadom a gyerekkonyv hangulatu meseit is, pl A temeto konyve, Coraline. Most a napokban egy csomo reg olvasott konyv akadt ujra a kezembe, pl Friderikusz Sandortol az Isten ovd a kiralynot ami a 85-os szepsegkiralynonk tragikus eleterol szol. Ha ilyen temaju, foleg valos esemenyen alapulo konyvet olvasok, utana napokig kepes vagyok meg az interneten is kutakodni a temaban, nalam ilyenkor igy merul ki a book hangover. Letelemem az olvasas, es mindig csak a felevek kozotti szunetekben tudok ra idot szakitani, amit sajnalok. Most viszont az elmult ket hetben a fel konyvespolcom ujraolvastam pedig nem olyan kicsi:-)
    Fejos Evatol harom peldanyt egy ulpiusos 2+1 akcoban szereztem be, tokeletes volt egy tengerparti nyaralashoz. En a Bangkok, tranzitot szerettem tole a legjobban, azt ajanlom Neked is. Regebben konyv sznob voltam, ma mar megfer nalam a polcon Bohumil Hrabal mellett o is. Kicsit hosszu lettem bocsanat, az egyik tema amirol orakig tudok beszelgetni:-)

    VálaszTörlés
  21. Engem az érdekelne, hogy mi alapján választasz könyvet? Könyvesboltban turkálsz, vagy neten, mások ajánlása után?? Csupa olyan könyvet ajánlasz, amit én nem biztos, hogy magamtól elolvasnék, de így, hogy neten utánaolvastam, több is szóba jön :) Velem sokszor olyan a book hangover, hogy csak ténfergek a könyvtárban, boltban, otthon, hogy mit olvassak, mit olvassak, és bár van millió könyv, semmi se tetszik, és szenvedek, mint a kutya, hogy de én olvasni akarok! :D

    VálaszTörlés
  22. Jaj, Dorka, el sem hiszem, h újra rád találtam:D (ha ezt szabad mondanom, ez a blogod még sokkal jobb, mint az előző volt, egy nap alatt végigolvastam az összes eddigi bejegyzést.:D). És a komment kedvéért képes voltam a bloggerbe is regisztálni, nem ismerek magamra.:D
    A könyves téma most "érzékenyen" érint, ugyanis most olvasom újra a HP-ket, épp ma fejeztem be a harmadikat. Előtte az Éhezők viadalát olvastam és igazat adok Ritának, az élvezeti értéke az kötetek előrehaladtával erősen csökken.:) A HP-k után a Szürke 50 árnyalatát szeretném elkezdeni, talán angolul.:)
    Az ekönyvekkel hogy állsz amúgy? Ragaszkodsz az új könyv illatához és fogásához vagy a praktikum híve vagy?:)

    VálaszTörlés
  23. Szia!
    Most találtam Rád. Nagyon tetszett a bejegyzésed!
    Szeretek olvasni, amennyit tudok, olvasok is:)
    Letehetetlen könyv , ami hirtelen eszembe jut , így elsőre: a Tövismadarak. Tavaly tavasszal olvastam, és már akkor tudtam, hogy egy év múlva újra nekikezdek- eddig bírtam, szerintem az lesz a következő, amit leveszek a polcról.
    Szeretem Agatha Christiet, Rejtőt, Cronint, a Readers-es válogatásokat, de ha épp Danielle Steelhez van kedvem, akkor annak is nekiállok:) Remélem a gyerkőceim is megszeretik majd az olvasást- igaz kicsit másabbakat fognak olvasni, mint én hiszen fiúk:)))

    VálaszTörlés
  24. diamond: szerintem jobb, a szomszéd kislányok nem nagyon tudták értékelni, nekik túl fiús volt, úgyhogy pont jókor olvastad! :)
    az Éjszakai cirkusz múltkor a kezemben volt, de valami miatt ?? nem vettem meg, de mindenképp el akarom olvasni! :))

    legerősebb virágszál: egyetértek, de van aki olyan rosszat olvasott, hogy nincs kedve tovább olvasni.
    bele fogok olvasni, de még mindig ódzkodom tőle, valami miatt, talán Bali? nem tudom!

    IsaBella, makeupcakes: majd írd meg hogy tetszettek! :)

    Judit: nagyon nagyon jó! :))) köszi a linket!

    Maya: dettó, nem is az utolsó könyves bejegyzés ez. :))

    Eszter: tudom, hogy fura, de borító alapján! leveszem és megnézem a füleket, és a tördelést. új írókat mindig így választok.
    ezzel a módszerrel lett pár olyan író, akinek már várom a következő könyvét.
    ez elég időigényes, de szoktunk néha órákig könyvesboltozni és sok könyvet egyszerre megvenni.
    az előző könyves bejegyzésnél említettem a what should i read next-et az is nagyon hasznos, sokszor segített!
    Ti is ajánlottatok olyat, amihez megjött a kedvem és szoktam nézni a new york times bestseller listáját is! :) ennyi helyről eddig mindig összejött egy új könyv.

    Maxipocak: de jó újra a nevedet látni! :))
    szeretem a könyveket mindenestül, sose próbáltam ekönyvolvasót, de ha egyszer egy a kezembe akad, kipróbálom.
    múltkor felvetettem a témát és arra szavaztunk, hogy még várunk kicsit, amíg leterjedtebb/olcsóbb lesz és akkor kipróbáljuk!

    Zsu: szia! örülök, hogy megtaláltál! megkérdezhetem, hogy honnan?
    szerintem ha látják, hogy jó dolog és nem egy kényszer, hanem egy családi program, akkor ők is szeretni fognak olvasni. :)

    VálaszTörlés
  25. A Battle Royale-t nagyon szeretem, nemrég olvastam újra. Valaki említette a Kínt, azt is szívesen ajánlom mindenkinek, érdekes, megdöbbentő könyv.
    A Katedrális pl egy olyan regény, amit bármikor újraolvasok. Bár az építészeti cuccokat úgyse értem benne.:D
    Idén kerek évszámot fogok betölteni, és már többfelé jeleztem a családnak, hogy "nagyon örülnék egy Kindle-nek".
    :D

    VálaszTörlés
  26. drukkolok, hogy vegyék a célzást! ;)

    VálaszTörlés
  27. Huh, nagyon imádok olvasni, de egy ideje nem tudom, mit olvassak, mert ugyan elkezdtem egy Fekete István könyvet (amit a barátomtól kaptam), de nehezen köt le, pedig tuti jó, cipelem magammal mindenhova, nem haladok, félre is tettem már :( És mást meg nem tudom, mit olvassak, pedig van itthon rengeteg könyv, biztos találnék köztük kincseket.
    Amúgy sokat könyvtáraztam régebben, sőt az ősszel is volt egy nagy rohamom, és az összes 18-19. századi mainstream "ponyvairodalmat" végigolvastam :D Engem nem zavar, hogy a könyvtárak nem a legaktuálisabbak, a könyvesboltban ritkán tudom eldönteni, mit vennék meg, mert a borítója alapján általában eldöntöm, érdekel-e a könyv (mármint egyáltalán elolvasom-e azt, ami a fülszövegben vagy a hátulján van), olyan undorító borítókat tudnak kitalálni! Vagy nem tudom, de engem nagyon taszít, mikor csillog-villog, ilyen kép, olyan kép, nem tudom :D
    A listáról meg van, amit olvastam (nem is egy :)), de kaptam belőle ötletet is :)

    VálaszTörlés
  28. tényleg döbbenet, hogy milyen borítók vannak, de én úgy vettem észre, hogy az utóbbi pár évben egyre szebbek jelennek meg. :)

    VálaszTörlés
  29. A Harry Potter sorozatot két hete olvastam el újból. :) Én nagyon szeretem, szinte minden évben újra elolvasom, de kétévente biztos. :) Most néztem mellé a filmeket is, hát megmondom őszintén, hogy egész jól megcsinálták őket, főleg az utolsó rész két filmje tetszett a legjobban, talán mert nem sokban tért el a könyvtől, nem úgy mint az előző filmek, no meg a látványvilága is igen jóra sikeredett (szerintem!). Mondjuk a korábbi filmeknél bosszantott sokszor, hogy mennyire eltértek a könyvtől. De aki nem olvasta a könyveket, kétlem, hogy értené mi miért történik, mert azért sok mindent kihagytak belőlük, és még így is két és fél órás mindegyik.
    Amúgy rengeteget olvasok, kis korom óta imádom a könyveket. Agatha Christie jöhet bármikor, én is krimi-imádó vagyok. :) Amúgy nekem az egyik életrajzi könyve megvan (http://www.libri.hu/konyv/eletem-4.html), az eleje iszonyú jó volt, amiben a gyerekkoráról,és a fiatalkoráról írt, a vége is tetszett, de azt tudom, hogy a könyv első fele az nagyon-nagyon tetszett, szóval ezt tudom ajánlani! Most hogy szóba került, elő is veszem és újból nekiállok. :)
    Egyébként Dan Brown szintén, bár nála volt olyan, hogy első olvasásra nem tudtam követni a gondolatai fonalát, viszont nagyon izgalmas könyvei vannak, ha épp nem találok mást, biztosan elolvasom megint azokat is.

    VálaszTörlés
  30. Na most így utólag elolvasva kicsit értelmetlen a HP filmes mondanivalóm. :D (Fogjuk a melegre! :P) Szóval azt akartam kihozni belőle, hogy a filmek az utolsó kettőt (DH I-II.) kivéve olyan hű de nagyon nem tetszettek, mert a sztori sok helyen meg volt változtatva, viszont az utolsó kötetet elég jól megcsinálták, az tetszett a legjobban filmen. A többi is rendben van látványügyileg, viszont nem hinném, hogy újranézem őket. :) Mivel most nem a filmeken van a hangsúly, bocsi hogy ilyen hosszan ecseteltem mégis. :D
    Közben eszembe jutott még, hogy Kosztolányit is nagyon szeretem, az Esti Kornél nagyon jó, meg van tőle egy válogatásos könyvem is, abban is jó kis novellák vannak, én ajánlom őt is, bár mivel szépirodalom, biztos van, aki nem igazán szereti a stílust. :)

    VálaszTörlés
  31. Megint én :D
    Annyira szétszórt az agyam, hogy csak elvétve jut eszembe valami, de Sidney Sheldon könyvei is letehetetlenek!

    VálaszTörlés
  32. Évi: nekem is úgy tűnt, hogy csak a filmből nem derült ki pont az, hogy miért is pörgött be ennyire Voldemort, ami mondjuk nem mellékes! :)
    köszi az Agatha Christie tippet is, meg fogom nézni! :)

    VálaszTörlés
  33. Érdemes egy esélyt adni Évának, elég jók a könyvei, jóformán mind 2-3, vagy akár több szálon fut :) Nekem a kedvencem a Dalma és a Hello, London :)
    Szürke 50 árnyalata elég szexuális könyv, azt mondják :) ;)

    VálaszTörlés
  34. úúú a több szálon futást igazán kedvelem! :)
    csak ez a bali, bankok ügy nem szimpatikus nekem!
    igen, én is ilyesmit hallottam a szürkéről, ezért nem rohantam megvenni azonnal. ;)

    VálaszTörlés
  35. csak én nem olvastam HP??? .. amikor láttam egy részt a filmből annyira nem érdekelt így a többit se néztem meg nemhogy még a könyvet olvassam.
    Amúgy én imádok olvasni főleg nyáron amikor van időm és nem kell minden fejezet után megállni .. Nyárra elkértem barátnőmtől a híres Alkonyat mind a 4 részét és nem is gondoltam hogy ennyire tetszeni fog persze láttam már az összeset filmben is mégis az első rész kiolvastam pár nap alatt és ezerszer jobb mint a film..lehet hogy ha először olvastam volna nem bírtam volna elképzelni ezeket a fura vámpíros jeleneteket de így hogy láttam már a filmet teljesen érthető volt.Most kezdem a második részt az Új holdat :P

    VálaszTörlés
  36. A HP-ért egy időben én is nagyon odavoltam, rengetegszer elolvastam őket! De láttam a filmeket(sajnos), és annyira bennem maradtak a filmbéli jelenetek-arcok, hogy utána már a könyv annyira nem kötött le, hiszen a fejemben már nem a "saját filmem" jelent meg, hanem a filmes. De a polcomon mindig ott lesz a sorozat, lehet, hogy egyszer előveszem.
    Agatha Christie- től is olvastam pár könyvet, valamelyiken seperc alatt végigértem, viszont volt olyan, ami számomra annyira vontatott volt, hogy abbahagytam, pedig nálam ez ritka.
    Dan Brown-tól elkezdtem a Da-Vinci kódot, de 150 oldal után kb zombinak éreztem magam tőle, azt is abbahagytam.
    A Twilight-könyveket szeretem, jó az írónő stílusa. A filmek önállóan megállják a helyüket, könyvadaptációnak viszont nagyon gyengék.
    A listádon rajta van a kedvenc könyvem: A Mester és Margarita. Teljesen beleestem, 3 nap alatt olvastam el, szó szerint faltam a sorokat, türelmetlen voltam, hogy de lassan olvasok, mi lesz a következő oldalon? Utána teljes volt a könyvmásnaposság, semmi kedvem nem volt új könyvbe belekezdeni. Éjjel-nappal a könyvbéli személyeken, jeleneteken rágódtam(még azokkal is álmodtam). Ha csak azt az egy könyvet olvashatnám egész életemben, ha 10000-szer olvasnám is el, akkor sem unnám meg.
    Egyébként még nagyon kedves nekem Leslie L. Lawrence munkássága, jópofa, izgalmas könyvei vannak, nagyon jó a humora az írónak. A távol-keleti világról is sok mindent meg lehet tudni belőlük, de a többi témájú könyvei is izgalmasak, cselekményesek, az írásmód könnyed, gyorsan olvasható.

    VálaszTörlés
  37. olyan jó olvasni, hogy ennyi mindenkivel hasonló a könyv ízlésem! :))

    VálaszTörlés
  38. szia Dorka!

    ajánlásodra elolvastam az Utas és holdvilágot! így elsőre azt szeretném csak mondani, hogy NAGYON KÖSZÖNÖM! csodálatos világba nyertem bebocsátást általad, annyira magával ragadó a könyv hangulata, hogy azt el sem tudom mondani :) érdekes élmény volt, hogy nem igazán tudom hova tenni a könyv végét illetve azt a mondanivalót, ami számomra sugallt, mert az egész olyan keserédes volt, kicsit olyan "most mivan?" érzés, de mégis olyan pozitív szájízt hagyott maga után. Te hogy voltál ezzel? és Te magad olvastad Gubbioban is? :)
    eddig csak azt tudtam, hogy létezik egy SzerbAntal, de már azt is tudom hogy ez a zseniális ember milyen fantasztikus stílusban és mennyi humorral fűszerezve alkotott. úgyhogy most szép sorban jöhet tőle az összes többi pár száz oldalnyi csoda :)

    (és ha szabad nekem is ajánlanom egy könyvet: bár valahogy maga a történet nem vált maradandóvá számomra, főleg mivel még csak egyszer estem neki a könyvnek, de maga az élmény, amit az elolvasása nyújtott nagyon különleges volt. ez és még sok-sok apró varázslatos részlet ami néha-néha eszembe jut viszont nagyon is megmaradt, úgyhogy ajánlom Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istenét, ha esetleg még nem került volna eddig utadba :))

    VálaszTörlés
  39. szia Astrid!
    igen, kicsit fura a vége, lehet, hogy emiatt is szeretem újra és újra elolvasni?
    igen, voltunk Gubbioban és nálam volt a könyv és úgy mentünk oda, hogy ő vezetett, én olvastam hangosan a könyvből a részt. varázslatos volt!!
    köszönöm az ajánlást, ki fogom próbálni! :)

    VálaszTörlés
  40. Kedves Dorka! Olyan jó, hogy ismét rábukkantam a blogodra! Tavaly szeptemberben innen készültem fel az egyetemi életre. És talán te bátoritottál arra is, hogy én is inditsak egy blogot:)
    De ha már könyvek, nekem most az aktuális kedvencem Sándor András: Mélyinterjúk cimű kötete. Nem tudom, mennyire érdekel a "bulvár", de ez a könyv sokkal mélyebbre megy. Nem is gondolná az ember, hogy egy-egy hireség mennyire "EMBER", így, nagybetükkel.
    A másik kedvencem pedig Lackfi János: Milyenek a magyarok: sok humor, nagy adagnyi irónia,mindez amolyan görbe tükörként elénk állitva. Nagyon ajánlom :)
    A Harry Potter könyveket nekem a "torkomon nyomták le" Soha nem szerettem a nagyon "megcsinált" könyveket. Aztán 11. osztályba a kezembe nyomták, és pár hónap alatt az egész sorozatot végigolvastam. Emlékszem éjjelen bőgtem mert meghalt Sirius, Dumbledore
    Az éhezők viadala nekem a 2012es év könyve. Ismerőseimtől tudom, hogy érettségi időszakban mindenki olvas valamilyen könyvet. Én is ilyen lettem. Irásbelik előtti hétvégén az utolsó 2 kötetet kivégeztem. Szerintem nagyon jók, nekem főleg az első 2 kötet tetszett. Végre egy könyvsorozat ami mély mondanivalót is hordoz, és nem lehet sikerét a marketingre és a tinilányokra fogni
    Köszönöm a tippeket és könyvajánlókat, igyekszem ezekbe belekóstolni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia Zsófi! örülök, hogy megint itt vagy! :)

      Törlés