2012. augusztus 29., szerda

Tippek az egyetemi tanuláshoz

Jövő héten kezdődik az egyetem és nagyon sokan most először találkoznak a tanulásnak egy egészen új formájával, amibe gyorsan bele kell rázódni.
Régebben már írtam a tanulásról (itt), de speciálisan az egyetemi élet tanulós részéről ebben a bejegyzésben lesz szó.
Jöjjenek a legfontosabb hozzávalók egy sikeres szemeszterhez:

1. Jegyzet
A legnagyobb különbség szerintem a gimnáziumhoz képest, hogy nem mindig egyértelmű, hogy miből kell tanulni. Könyv elvétve akad, úgyhogy jegyzetelni kell!
Sajnos a jegyzetelésnek nem alternatívái a lefotózás, a csak odafigyelés, más jegyzetének lefénymásolása, vagy a könyvek.
A saját jegyzet a legjobb!! Ehhez sajnos bent kell lenni minden órán, és figyelni is kell, ami rengeteg új barát között nagyon nehéz.
Ülj előre, kevés egyetemen tökéletes a hangosítás és amit nem hallasz jól, arra nem is tudsz sokáig figyelni. Ráadásul az unalmasabb órákon elképesztő hangzavar tud a végére kialakulni.
Sokan kérdeztétek, hogy hogyan és mire jegyzeteltem, füzetekkel kezdtem, de nem tetszett és az utolsó pár évben már kizárólag A4-es lapokra írtam.
Így nem kellett minden nap több füzetet vinnem magammal, csak az üres lapokat és néha ez előző órai pár oldalt. Ráadásul a sok fénymásolat így nem kallódott el és rajzolva jegyzetelni is könnyebb volt üres lapra.
Minden nap, amikor hazaértem, az aznapi anyagot beletettem egy mappába és minden a helyén volt.
Nekem harmonika szerűen kinyitható mappám volt, abban gyűjtöttem az összes jegyzetet és utazni kellett, akkor minden tananyag egy helyen volt.


2.Közös tanulás
Még a legszorgosabban órákra járókkal is előfordulhat, hogy egy órára nem tudnak bemenni, vagy érthetetlenül magyaráz a tanár, illetve nem is nagyon magyaráz, csak elmondja az anyagot.
Ez is hatalmas különbség szerintem, hogy amíg a gimnáziumban a tanárok olyan gyerekeknek magyaráztak, akik nem tudták az anyagot, míg az egyetemen a már kollégákkal sok esetben csak értekezni szokás a témáról.
Mivel 2-300 ember is ül néha egy órán, visszakérdezni nem lehet, óra után meg rohanás van a következő órára, úgyhogy nagyon könnyű elveszíteni a fonalat.
Itt vannak hatalmas előnyben a kolisok, akik karnyújtásnyira vannak minden információtól. Használjátok ki és kérdezzetek ott ahol lehet. A felsőbb évesek a legjobb barátaitok, mindent tudnak, de emlékeznek még, milyen volt nem tudni, úgyhogy jobban tudnak magyarázni.
Ha lehet tanuljatok együtt, mindenkiben más hagy nyomot és ha már megvitattok valamit, azzal a rövidtávú memóriából a hosszú felé terelitek a tananyagot.
Ha mást nem, amikor hazaérsz, meséld el a szüleidnek, barátoknak, hogy mennyire nehéz volt az aznapi anyag, én is párszor pont ezt magyarázva jöttem rá, hogy értem amit mondok.
Az egyetemistaság legjobb része szerintem a közös tanulás, (az én esetemben a rajzolás). Érdemes nem csak a vizsgák előtt összeülni, hanem minél gyakrabban, mondjuk délután átbeszélni az aznapiakat egy kávézóban.


3.Leadandók
Nekünk az egyetem nagy részét a beadandók elkészítése tette ki, folyamatosan rajzoltunk, óráról-órára, de volt, hogy csak félév végén kellett leadni a feladatot.
A legjobb tipp amit adhatok, készíts el mindent a lehető leghamarabb. (Szakdolgozat esetén veszélyes csak a módszer, amikor a tanár azt hiszi, hogy ennyi időd van és megtriplázza a feladatodat, pedig lehet, hogy a többi résszel nem állsz jól.)
Itt felmerül a másik nagy probléma, amit az egyetemistáknak meg kell oldania, vagy semmi nincs, vagy minden egyszerre van.
Főleg ahol negyedéves vizsgák is vannak, minden egy hét alatt zajlik le, és 1 vizsgára lehet, hogy fel lehet készülni előző nap, de az összesre nem!
Úgyhogy a legjobb, ha folyamatosan tanulunk, amit senki nem kér számon, de elengedhetetlen, ha nem akarunk a vizsgák előtt éjszakázásba csúszni.

4.Éjszakázás
Álszent dolog lenne az éjszakázás ellen beszélnem, mert ez segített át az egyetemen. Amúgy is éjszakai bagoly vagyok, de az egyetemen extrém mód feszegettem a nemalvás határait.
Az egyik legjobb barátnőm, sose éjszakázott, sőt fel is volt háborodva, hogy egy nappali egyetem miatt, hogy lehet elvárni, hogy az ember éjszakázzon. Úgyhogy ő nem is tette, sőt a hétvégéket is legtöbbször a családjával töltötte, mert mindig mindent azonnal megcsinált, hogy hamarabb túl legyen rajta.
Ha valamire szükségem lett volna az iskolában, az ez a tulajdonság, én, ha volt egy hetem valamire, akkor 6 napig szorongtam, hogy nem leszek kész és a hetedik nap megcsináltam.
Buta, buta lány!! Eleinte jó dolog az éjszakázás, de hosszútávon kibírhatatlan.



5.Bulik
Egész életemben nem buliztam annyit, mint az egyetem első 2-3 évében és nagyon örülök, hogy volt egy ilyen korszak az életemben. A jegyeimen és a karikáimon is meglátszott, de éltem.
Nagyon adja magát, hogy minden bulin ott legyen az ember, úgyhogy élni kell az alkalmakkal. 
Próbáljátok ki, mennyit bírtok, hány buli fér bele hetente, úgy, hogy alvásra és órára járásra is jut energiátok.
Érdemes bulizni, hiszen az ember a legtöbb barátját az egyetemen ismeri meg, hiszen egykorú, hasonló érdeklődésű emberekkel találkoztok.
A tankörök a legtöbb helyen csak fél évig érvényesek, utána mindenki azt a tárgyat vesz fel, amit csak akar/tud, úgyhogy nagyon szét szoktak szóródni a társaságok, ha nem, akkor viszont jó esély van rá, hogy örök barátokra leltek.
Szóval semmiképp sem szabad, hogy az egyetem csak a tanulásról szóljon, de azért ahhoz is köze van.



Sok sikert mindenkinek, csodálatos kalandba kezdtek, élvezzétek!
Tapasztalt egyetemisták: Nektek mi a tippetek a gólyáknak? Mi az ami az egyetemistaságban a legjobb és mire kell nagyon odafigyelni?
Mennyit tanultatok-buliztatok-éjszakáztatok?
Miből tanultatok? Hogyan jegyzeteltetek?

11 megjegyzés:

  1. Nekem a legsikeresebbek úgy lettek a vizsgáim, hogy a laptopomat átvittem barátomhoz... Szerencsére nincs okostelóm, hogy azon kísértésbe essek. :) Amit meg gépről kellett volna tanulnom, azt rátettem Kindle-re. Ez azért is volt jó, mert sokkal kevesebb idő kellett a tananyag elsajátításához, mint annak, aki állandóan fb-on nézte, hogy az adott tárggyal kapcsolatban van-e valami új infó.

    Amúgy a legjobban arra kell/kéne odafigyelni, hogy a félév elejét a legtöbben ellazázzák, aztán egyszer csak azon kapja magát mindenki, hogy jön az első zh és ő még ki sem nyitotta a tankönyvet/példatárat

    VálaszTörlés
  2. A legjobb tényleg az, ha megpróbálsz bejárni minden órára és saját jegyzeteid vannak. Bölcsészkaron egyébként szerintem ráér a vizsgák/ zéhák előtt kb. egy héttel elkezdeni rendesen a tanulást, mert itt inkább magolni kell, mint megérteni az anyagot.

    Ami nagyon hasznos még: nekem a 2. félévtől kezdve egy füzetem volt, abba írtam mindent. Ennek az elejére csináltam egy táblázatot az összes órával és az összes tanítási héttel. Minden héten behúztam a táblázatba, hogy ott voltam, nem voltam ott vagy elmaradt-e az óra, és a dátumot is le tudtam olvasni. A jegyzeteimnek minden oldalára ráírtam a dátumot és hogy milyen óra az. Így a félév végén sokkal egyszerűbben össze tudtam szedni, milyen jegyzetek kellenek még, és a hiányzásokat is számon tudtam tartani. :)

    Tanulási módszerek közül legjobban a jegyzetek jegyzetelése jött be, meg az hogy nem otthon tanulok, hanem az egyetem épületében vagy a könyvtárban.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is csak egy füzetem van. Olyan, amit szét lehet szedni, aztán le lehet fűzni. Meg van egy mappám, amit cipelek magammal, (ilyen kapcsos, és neonpink, és irtó cuki... ) abban vannak azok, amik már nem frissek, de még kellhetnek. Bár én levelezős vagyok, így jóval kevesebb a cipelnivalóm.

    Egyébként én is szorongós-halogatós voltam eddig, de ezt most muszáj lesz legyűrnöm valahogy, mert ebben a félévben 26 tárgyam lesz...

    VálaszTörlés
  4. Én a reál, azon belül is matek, számvitelhez, controllinghoz stb. tudnék hozzászólni.Baromira nem lehet egy hét alatt megtanulni, tehát aki ilyen területen kezd, készüljön a folyamatos és s*ggen ülős gyakorláshoz.Megérteni édes kevés!
    Amikor már 3.alkalommal gyakoroltam végig a példatárt, akkor tudtam, h meglesz a vizsga.

    VálaszTörlés
  5. Szépen összefoglaltad! :) Nekem is jól jött volna egy ilyen annak idején :D Még annyit hozzátennék, hogy nekem alapelvem, hogy tilos az éjszakázás. Sokan vannak, akik tudnak éjszaka tanulni, de a saját káromon tanultam meg, hogy én nem ez a kategória vagyok. Ha odafigyelek arra, hogy eleget aludjak, akkor délelőtt nem alszom el az előadáson, délután jobban fog az agyam és vizsgaidőszakban jobban oda tudom tenni magam a vizsgáimon :)

    Én is lapokra jegyzetelek elsős korom óta, gyűrűs mappába gyűjtögetek, szépen el vannak választva a tárgyak, bevált :) Minden lap sarkába felírom, hogy milyen tárgy, hanyadik hét, hanyadik lap, sokszor jól jött már, amikor lusta voltam egy-két hétig rendszerezni vagy tanuláskor, mikor minden mindennel összekeveredik :D

    És igen, a folyamatos tanulás életmentő tud lenni, amikor minden napra jut egy ZH vagy összecsúsznak a vizsgák :) Sőt én ugyan nem azonnal írom meg a beadandókat, de ha látom, hogy soknak majdnem egyszerre van a határideje, akkor rendesen szétosztom :)

    Ja és a határidőnapló szintúgy életmentő felszerelés!

    VálaszTörlés
  6. Dorka imádlak! :D sokszor van az, hogy pont arról írsz, ami számomra a legaktuálisabb, például ez is most ilyen.Most kezdem az egyetemet, jogot fogok tanulni,várom már igazából.De eléggé bajban voltam, mert ugye középiskolában minden tantárgyhoz van füzet, most hogy csináljam? Ciki lett volna megkérdezni, de most több jó alternatívát is felsoroltatok :) Sajnos én is a halogatós tipus vagyok, és az éjszakázós, de például érettségi előtt is be tudtam osztani, akkor most is menni fog remélem :) Szóval köszi a bejegyzést!!<3

    VálaszTörlés
  7. Soha jobbkor:) Én is most kezdek, enyhén rettegve az előttem álló dolgoktól (sok új ember, sok új tanár aki a nevemet sem tudja, vizsgák, tanulás), de így egy részük már nem is tűnik olyan vészesnek...:)

    VálaszTörlés
  8. Huhh... 2009ben államvizsgáztam, de még most is azt mondom, h életem legszebb 4 éve volt a főiskola. Úgy gondolom, az ember olyan mértékű szabadságot kap minden tekintetben, hogy érdemes kiélvezni. A közös tanulás nálunk is gyakran előfordult, de főként nagyobb vizsgák előtt, vagy olyan tantárgyaknál, amiktől nagyon tartottunk (pl. matek), a beadandókkal nem voltak gondjaink, általában pár óra alatt összedobható feladatokat kaptunk, ha mégsem, akkor megérett a dolog arra, hogy valahonnan kimásoljuk! Hetente 1-2 alkalommal jártunk bulizni, de a vége felé már inkább ritkábban, nekem ez bőven elég volt, mert nagggggyon nem tudok éjszakázás utána az alváson kívül bármi másra koncentrálni. Apropó, éjszakázás. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor került rá sor. Én is mindent az utolsó pillanatra hagytam, de mivel a suli és az otthonom között busszal közlekedtem, kiválóan alkalmas volt az a 2*45 perc a tanulásra is, így kevesebb maradt. Legkésőbb 11 körül letettem a könyveket, mert úgy voltam vele, egy óra múlva sem leszek sokkal okosabb, viszont fáradtabb igen :) A szakdolgozatom 4 nap alatt készült el (erre szoktam mondani, instant volt). Bár igazából csak a kutatásom adatait kellett összegeznem, szóval elég szerencsésnek mondhatom magam. Gyorsan tanulok, szinte minden vizsgán elsőre átmentem, pedig lustaságban én vagyok a bajnok ;)

    VálaszTörlés
  9. Frissen végeztem az egyetemen, még élnek az emlékek. :)
    Nekem az vált be a legjobban - ami miatt 3 évig konkrétan hülyének néztek - hogy vizsgák előtt átírtam az egész (egyébként többnyire saját)jegyzetemet. Fogtam a füzetet, üres papírokat, és írtam, írtam, írtam. Volt, hogy rövidítettem, belerajzoltam, vagy ilyesmi, de alapvetően leírtam még egyszer az egész anyagot.
    A másik ami nagyon bevált, hogy kis kártyákra/cetlikre írtam át az anyagot, színekkel kiemelve a fontosabb szavakat és ezekről tanultam. Bárhol, bármikor (villamoson, buszon, reggeli közben, ülve, állva, sétálva).

    Grafomán vagyok és vizuális típus, lehet ezért voltak ezek a leghatásosabb módszerek. ;) Ja és semmi energiaital, koffein és társai, és nem éjszakáztam (3 év alatt talán 1szer vizsga miatt). Ezekben egy percig sem hiszek.

    VálaszTörlés
  10. Ó és még egy tuti tipp: minél távolabb a számítógéptől (ha nem muszáj). ;)

    VálaszTörlés
  11. nagyon jókat írtok, köszi a tippeket és jó tanulást! :)

    VálaszTörlés