2012. november 20., kedd

Téli arcápolás

Mostanában nagyon elégedett vagyok az arcbőrömmel, amit önmagában még nem kürtölnék világgá, de már mások is szóvá tették és meg is fogadtam, hogy a blogon több szépségápolás lesz,  úgyhogy arra gondoltam, hogy mielőtt belevágnánk a nagy karácsonyi készülődésbe (csütörtökre nyomtatható ütemtervvel készülök) még gyorsan adok pár tippet, ami nekem nagyon bevált.
Mielőtt belekezdenénk, tudnotok kell, hogy ezek csak a tapasztalataim, semmi tudományos háttér vagy szponzori noszogatás nincsen mögötte, mindent én vettem és nekem beváltak.
A bőröm nagyon érzékeny és elég száraz is, de elég lehetetlen helyeken tud meglepni egy-egy pattanás, úgyhogy hívjuk száraz-kombinált nagyon érzékeny típusnak.
Lefotóztam a fürdőszobai arzenálom és egy napomat végigkövetve elmondom mit és hogyan használok.


Az arcmosás kétféle szokott lenni, vagy fürdés közbeni, vagy a mosdónál. 
Zuhanyzás közben a The Body Shop mézes epres tusfürdőjét használom, hatalmas pumpás kiszerelés, nyáron szuper akcióban lehetett kapni. Mivel nincsen benne szappan és egyáltalán nem szárítja a bőröm, ezért az arcomat is ezzel mosom meg.
Ha nem fürdés közben mosom meg a az arcom, akkor a Nivea aqua effect habos arctisztítóját használom és azt a fura kis fehér csoda szivacsot, ami alatta van a képen.. Egy régi, nekem túl erős arctisztítóhoz vettem, gumiból van az egész és sörtékkel nagyon jól átmasszírozza az arcomat.
Reggel az arcmosás után a Nivea Makeup Starter krémet használom, nagyon gyorsan felszívódó hidratáló krém, tökéletes, sminkelés előtt.
A nap végén a sminket megint kétféleképp szoktam lemosni, vagy már a kocsiban hazafelé és akkor az örök kedvenc bebe arclemosó kendőket használom, vagy ha otthon mosom le, akkor a Bioderma Sensibio H2O micellás sminklemosóját és a demak up nevű vattakorongot. Látjátok a zsinórból font (DIY) kis vattatartóban, milyen kockás az egyik oldala? Nagyon jól dörzsöli az arcot, a puha oldalával meg a szememet lehet lemosni. A szemkörnyékemet nem szoktam soha dörzsölni, csak rányomom az átitatott vattát és így is leszed minden sminket.
Ezt a lemosót nem kell vízzel leöblíteni és eléggé megtisztítja az arcot, hogy nem kell külön arclemosót is használni. 
Este a The Body Shop E-vitaminos arckrémét használom, a nappaliját is nagyon szeretem, de pár napja elfogyott és buta fejjel kidobtam a tégelyt. Nyárra ugyanennek a családnak a fújós verziója volt a nagy kedvencem.
Ha felbukkan egy pár pattanás, akkor egy vattapálcát szoktam átitatni a Clinique tonikjával, ami nagyon kiszárítja a bőrömet, ezért mindig lemosom vízzel is és ha kell egy kis neogranormonnal is bekenem, hogy gyorsabban gyógyuljon.

Ennyi mindent szoktam használni az arcomon, ha bármivel kapcsolatban kérdés merült fel bennetek, akkor írjatok, remélem találtatok pár jó tippet a fentiek között.

Nektek milyen az arcápolós rutinotok? Különbözik a téli és a nyári? 
A fentiek közül van, amit Ti is használtok?


9 megjegyzés:

  1. A Nivea arclemosót kipróbálom:) Nekem is elég érzékeny a bőröm, emellett küzdök a tág pórusokkal, néhány pattanással is, viszont a Neutrogena pink grapefruit arclemosót nem szereti a bőröm annyira:( Amíg el nem fogy, reggel-este ezt használom, mellette nappalra Garnier essentials bojtorjános krémet, vagy BB krémet (vagy mindkettőt, a fényvédő miatt), éjszakára Paula's Choice 2%-os BHA lotiont, amivel nagyon meg vagyok elégedve, ennyire bababőröm talán utoljára gyerekkoromban volt:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon szutymi bőröm van, tényleg olyan, mint egy szeszélyes kis szűzlány. Hol jól érzi magát, és akkor minden oké, hol meg olyan, mint a túró rudi csomagolása.
    Én néhány hónapja ráálltam egy "alap" rutinra. Rival de Lopp arclemosó tej (ez tisztítja az arcomat, és leszedi a sminket), és két-három naponta Garnier sörtés arctisztító, illetve tengeri sós-hínáros szappan, szintén kb. két-három naponta. Azt használom, amelyik előbb a kezembe kerül :] Két-három naponta pedig Rival de Loop arckrém, és sokkal jobban szereti ezt a fajta törődést a bőröm, mint a napi nyolcvan terméket.

    VálaszTörlés
  3. Mi a magyar megfelelője annak a "fura kis fehér csoda szivacs"-nak? :)) mert olyat szeretnék, de nem tudok rákeresni. Hol lehet olyat venni? Előre is köszi a választ!

    VálaszTörlés
  4. az én arcbőröm - túlzás nélkül állíthatom hogy tökéletes, nagyon ritkán van vele problémám.

    Hajmosásnál szoktam radírozni is, hetente kétszer: a Nivea Visage Skin Refining arcradírt használom. (plusz van ugyanolyan arcmasszírozó gumis bigyóm mint Neked is, csak kék színű :)
    Ezután a Nivea Visage Young Clean Deeper arctisztítót használom, toniknak a Nivea Visage Young arctonikot, arckrémnek pedig vagy a Nivea Visage Young mattító arckrémet, vagy pedig a Nivea Makeup Starter-t, a kéket.

    Tudom, eléggé egyhangú, de nekem iszonyúan beváltak a Nivea termékek, és így nem is kísérletezek inkább. Ha száraznak érzem a bőröm egy picikét a Sunfleur csokis arcpakolását szoktam bevetni :)

    Sminklemosásnál a Balea rózsaszín kendők a nyerők, vagy a Nivea szemkímélő sminklemosója.

    VálaszTörlés
  5. Azt a kis fehér szivacsot a loreal pure zone család egyik arctisztítójához csomagolva lehet megvenni, én is újraveszem nemsoká, mert volt egy (talán anno Dorka még a te hatásodra vettem a régi blog egyik ajánlója miatt? :D ), de a gyerekek eljátszották valahova :/

    VálaszTörlés
  6. Nekem jellemzően különbözik a téli és a nyári arcápolás. Rendkívül száraz és érzékeny a bőröm, de még a gyógyszertári kencék sem hozták rendbe, ezért folyton változik, mit kenek rá. Mondjuk a mostani termékek legalább fél éve állandóak:)Reggel minden évszakban a Clean&Clear morning energy pumpás arclemosóját használom. Nyáron, ha ilyenkor még nem sminkelek, mert még van időm indulásig, akkor nem is használok krémet, télen viszont jön egy kevés hidratáló Neutrogena. Szemkörnyékápolás - random módon garnier golyóssal:) Sminkalapnak a Garnier BB krémjét használom, erre persze már nem jön alapozó. Esténként Alverde kétfázisú sminklemosójával tüntetem el a smink nagy részét, majd a Nivea szemfesték-lemosójával tisztítom meg a bőröm. A vattapamacs állandóan változik. Nem figyelek rá, hogy dörzsis-e az egyik oldala vagy sem... Lefekvéskor q10-es arckrémet masszírozok a bőrömbe, most épp Baleát, majd Anaconda szemkörnyékápoló jön. Az esti sosem marad el:)

    VálaszTörlés
  7. Nálam alig van különbség a téli és nyári arcápolásban, szinte semmi... picit máshogy viselkedik a bőröm, de nem szélsőséges a dolog. Jobban bevált, ha egy egyszerű alap ápolást kap a pofim :)
    A Balea nature vonalának a krémeit használom, és imádom őket. Már gondolkodom azon, hogy kipróbáljam az arclemosót is, de egyelőre Yamuna teafás szappant használok, esténként. Reggel elég a szimpla arcmosás, langyos majd hideg vízzel. Meg hetente párszor egy nemtudommilyen, de nagyon jó szivaccsal szoktam átmasszírozni az arcom az esti arcmosásnál. Már nem olyan zsíros a bőröm, de hajlamos vagyok pattikra, ez így egész jól kordában tartja őket, ha mégsem, akkor aloe vera gélt kenek rájuk a legszívesebben, éjszakára. Szerintem ez a legtutibb :) Sminklemosás vagy Balea kétfázisú lemosóval vagy babaolajjal.

    VálaszTörlés
  8. Nekem elég érzékeny a bőröm, úgyhogy egy csomó mindent használok, váltogatom őket, attól függően, hogy milyennek érzem a bőrömet.
    Nyáron általában elég:
    - Schüssler sós Siliceás arckrém
    - Bioderma szemránckrém
    - 2-3 naponta Helia-D érzékeny bőrre krém vagy Nivea Q10-es ránctalanító krém (ezt anyukám vette magának, csak kiütéses lett tőle és tudom, hogy hivatalosan nem az én korosztályomnak való, de tök jó lesz tőle a bőröm, bár minden nap nem kenném vele)
    - amikor el nem felejtem: Bioderma AR (rosacea elleni krém)

    Télen:
    - Bioderma szemránckrém
    - Bioderma Sensibio Light vagy Rich (váltogatva érzés szerint)
    - Bioderma AR
    Extrém téli időben van, hogy simán Phlogosammal kenem az arcomat, tök jól segít a hideg elleni kiszáradásban (nekem fehér hámlósra tud száradni az arcom)

    Reggeli mosakodáshoz én minden extra nélküli vizet használok, hetente, kéthetente egyszer Dolivás arcradírral radírozok, de semmi több.
    Este pedig vagy Bioderma lemosót használok (amit te is) vagy pedig ha lusta vagyok, akkor a Balea érzékeny bőrűeknek való sminklemosó kendőjét.

    VálaszTörlés
  9. maris: Csillu írja a jó választ! :)


    azóta voltam bőrgyógyásznál és kifaggattam, mi a jó a bőrömnek és sok érdekességet tudtam meg, úgyhogy nemsokára lesz újabb bejegyzés!

    VálaszTörlés