2012. november 22., csütörtök

Karácsonyi készülődés

Végre itt az a bizonyos lista, amit ígértem, szépen lassan elkezdhetünk karácsonyra készülődni. Még nem karácsonyozni, csak készülődni.
Az elmúlt sok évben a karácsony, mindig egy rohanás és a vizsgára küszködés volt, úgyhogy alig várom, milyen lesz az a karácsony, amit nem tanulva és kapkodva rajzolva várok.
A december 22-24-ei vizsgák és leadások sokat tompítottak az ünnepi hangulaton, de mivel annyira szeretem a karácsonyt, sose hagytam, hogy bármi is elvegye tőlem, ezért nagyon meg kellett szervezni, hogy mindennel időben elkészüljek.
Ezt a listát, az elmúlt pár év alapján állítottam össze, remélem fogjátok tudni használni, vagy ha egészen más a karácsonyi tempótok, akkor a saját listátokat kitöltve tudjátok minden tennivalótokat időben elintézni.


A legelső teendők, hogy mindenki akivel karácsonyozunk, tudjon arról, hogy hogyan ünnepelünk. Fontos megbeszélni, hogy melyik családnál, melyik nap mi lesz és kik lesznek ott. Ha ez nem változik évről évre, akkor persze kimaradhat, de nálunk pont az idei év hozott újdonságot, úgyhogy ezt meg kellett beszélni. Nem árt az sem, ha megbeszéljük, hogy ki kinek ad ajándékot és milyen értékben. Azt hiszem a karácsonyi ajándékozásról fogok külön bejegyzést is írni, úgyhogy erről, majd ott bővebben.
Ilyenkor szoktam elkezdeni összeírni, hogy kiknek küldök karácsonyi lapot és a címlistámat is ilyenkor frissítem.
Nem árt a pince mélyéről előszedni a díszeket és végignézni, hogy mire lehet szükség.

A decembert szeretem már úgy kezdeni, hogy van egy végiggondolt ajándéklistám és a hozzá kapcsolódó karácsonyi büdzsé, ez a két feladat egyszerre alakul, mindegyik hatással van a másikra.
Ha valakinek az internetről néztem ki ajándékot, azt is minél hamarabb szeretem megrendelni és inkább egy hónapig rejtegetem és kerülgetem, minthogy ne jöjjön meg időben.
Ha szép csomagolást látok, már ilyenkor megveszem és a alapvetően nyitott szemmel látok, fejben tartva az ajándék listámat és természetesen a büdzsét.
A karácsonyi lapokat is meg szoktam venni, vagy kitalálom, hogy milyeneket készítek sajátkezűleg. A nagynéném a tavalyi lapomat áprilisban kapta meg, úgyhogy lehet, hogy már eleve késében vagyok.
Elkezdek gondolkodni, hogy milyen legyen az adventi naptár és a koszorú, ehhez is megveszem a hozzávalókat, mert mindig magunknak készítjük el.
Az ajtódísz, a beltéri fenyő girlandok és a kinti világítások is ilyenkor kerülnek fel, hogy egész decemberben láthassuk őket.

Idén 2 héttel karácsony előtt össze kell beszélnünk, hogy az ünneplésben érintett 5 családból ki mit készít. Van díjnyertes bejglisünk, akivel nem érdemes felvenni a versenyt, mert évek óta, ipari mennyiségben gyártja az isteni bejglit, így én biztosan mást sütök és nem akarunk belefutni a pár éve megtörtént töltöttkáposzta-fiaskóba, amikor egy nap 4 féle káposztából ettünk, reggelit, ebédet, vacsorát.
Ez a megbeszélés alapján már el lehet kezdeni megvenni a nem romlandó hozzávalókat, az elkövetkezendő napokban úgyis mindig kell venni valamit, nem baj, ha az ásványvizet nem a fával együtt kell hazacipelni.
Ezen a héten feladom az országon belüli képeslapokat is.

1 héttel karácsony előtt érdemes már kinézni a karácsonyfát és ha van hol rejtegetni, akkor meg is lehet venni. Mi tavaly már fel is díszítettük, így sokkal nyugodtabb volt a 24-e.
Ha megvan a fa, már csak az ajándékok miatt lehet izgulni, és sokkal jobb, ha már egy héttel az ünnep előtt megvan minden, bár az az igazság, hogy volt olyan év, hogy 24-én délelőtt lett mindenkinek ajándéka, de idén a cél a stresszmentes karácsony.
Ezen a héten szoktam egy alapos nagytakarítást csinálni, hogy szenteste már csak a tűleveleket kelljen kordában tartani.

2 nappal karácsony előtt szoktam sütit sütni, olyat, ami napokig eláll, vagy olyat, amit még az ünnepek előtt elajándékozunk. Ilyenkor szoktuk még leellenőrizni, hogy minden ajándékhoz van-e elem, a fa izzói világítanak-e és megvettünk-e minden csillagszórót, amit csak árultak a boltokban.
Mivel már minden ajándék megvan, jöhet a csomagolás, több idő lesz rá, szebb csomagok lesznek.

Karácsony előtti napon szoktuk elhozni a fát, ha még nincsen meg, ez az utolsó alkalom, hogy bemegyünk a városba és megveszünk mindent. Amit lehet, elkezdünk megfőzni és persze sütni. 
A fát is jobb ráérősen befaragni, úgyhogy nem szabad az utolsó pillanatra hagyni.
Mindenképpen legyen a töltőn az összes kamera, fényképezőgép és elem, hogy ne Szenteste derüljön ki, hogy minden lemerült.

24-ére nem marad sok minden, kicsit főzni és utazni, a családdal lenni, gyerekkori szokásomhoz híven legalább 100 karácsonyfát megszámolni mások ablakában és nyugodtan ünnepelni.
Remélem mindegyikőnknek sikerül idén!


Ti mikor kezdtek el készülődni? Jó előre, vagy inkább kapkodtok a végén? Várjátok már a karácsonyt?

13 megjegyzés:

  1. Hát igazából én a végén szoktam készülődni de az ajándéklista az mindig a legeslegelején beszerzem :DD

    VálaszTörlés
  2. Már várom a Karácsonyt,mert már szeptember 18-a óta nem voltam otthon.Azóta nem találkoztam a nagyszüleimmel és az unokatestvéreimmel.Nagyon hiányoznak,mert általában az unokatestvéreimmel hetente találkoztunk,mert két utcával laknak arrébb,a nagyszüleimmel meg két hetente.Amikor otthon vagyok,nem szoktam nekik ajándékot venni,csak a szüleimnek és a tesóimnak.De mivel most Németországban vagyok,az ajándékkal lesz tele a bőröndöm. :)

    VálaszTörlés
  3. én is mindig számolgattam kicsiként :)) és azóta is..:D

    VálaszTörlés
  4. Nekem is szokásom a karácsonyfa számolgatás! :) Amíg még bejárós voltam suliban, és buszoztam haza már sötétben, annyira szerettem látni a díszes ablakokat, mindig jó hangulatom lett tőlük! :) Már december elsején kirakom az ablakdíszeket, hogy egész hónapban karácsonyi hangulat legyen. A takarítással szoktam elúszni rendesen, idén is el fogok valószínűleg a vizsgaidőszak miatt...

    VálaszTörlés
  5. A képeslapot már megterveztem, csak nyomtatni kell, bélyeget beszereztem, hogy ne kelljen majd a postán sorban állni, cím lista kész, ajándék lista 80%-os, nehány saját készítésű már csomagolására vár. Itt tartok :). Remélem, idén nem lesz stresszes karácsonyunk :)

    VálaszTörlés
  6. juj ha esetleg érdekel, pont a héten magyarosítottam egy karácsonyos taget, kicsit talán több benne a beauty téma, de azért szerintem aranyos :) ha esetleg gondolod, töltsd ki, annyira érdekel, hogy ki miket válaszolna rá :):)
    http://sophie-aprodolgok.blogspot.hu/2012/11/winterlicious-tag.html
    ezen a címen érhető el, ha esetleg érdekelne:)

    VálaszTörlés
  7. Nekem az elmúlt évek a kapkodásról szóltak, szintén tanulás, vizsgák miatt. De idén már nyugodtabban készülhetek az ünnepekre, bár így is biztos vagyok benne, hogy lesz utolsó pillanatos ajándékvásárlás is :)

    VálaszTörlés
  8. Nyár vége óta a karácsonyt várom :) Amikor átálltam anyu lábáról a sajátomra, totális bolondok háza volt a karácsony, mindkét munkahelyemen többet kellett vinnem, az egyiken csak plusz órákat, napokat jelentett, a másikon meg rengeteg pluszmunkát, aminek akkor álltam neki, amikor hazaestem az első helyről.. Vásárlás ünnep előtt egy pillanattal. És a karácsony is rohanva telt, munkával, idegbajjal, mire vége lett, totális kimerülés. Ketten voltunk, nem zavart, együtt töltöttük gykorlatilag ájultan az egyetlen kiválasztott szaadnapot, h aztán ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Mióta van kisfiunk, minden sokkal másabb. Szigorú vagyok magamhoz és kevesebbet vállalok, sokkal fontosabb dolgokkal vagyok elfoglalva az ünnep körül. Ez lesz a harmadik karácsonyunk együtt. Legszívesebben az összes díszt felrámoltam volna, de még korainak érzem. Mi is elosztjuk, h mikor hova megyünk. Azt találtuk igazságosnak, ha első napján az anyósomékhoz, másnap hozzánk, aztán jövő évben fordítva. A többi rokonozást meg valahogy belesűrítjük. Annyi helyre kellene odaérni és nem elrohanni.
    November végén kezdek takarítani, nagyjából zónázva, ilyenkor még csak a szekrényeket belülről, ilyenkor lomtalanítok. Aztán karácsony előtt 2 héttel szoktam nagytakarítani, tavaly azt csináltam, h minden napba annyit sűrítettem bele, ami belefért a délelőtti rutinba, délre abbahagytam, és a délután a szokott mederben ment. Nagyon jó volt, h nem két nap alatt kellett végigtakarítani, hanem aprajával. 23- án éjjel szoktam csomagolni, utolsó sütit megsütni, tálcára tenni,-és mindent, h ebben a pár napban ne kelljen semmit dolgozni- nagyon csendben fát díszíteni, egy utolsó gyorsat tűlevélteleníteni, és megkeverni a palacsintatésztát reggelire, úgyis csak pár óra alvás jut és karácsonyfa alakú palacsintát enni szuper nekünk is, nem csak az aprajának :)

    VálaszTörlés
  9. Adri, Flóra: de jópofa, nem gondoltam volna. voltak szabályok is, vagy csak számoltatok?

    Sviro(Ildi): bepánikoltam, sehogy se állok hozzád képest! :)

    Sophie: köszi, szuper vagy! :))

    Salime: imádom a kommentjeidet, saját blogot érdemelnének!!

    VálaszTörlés
  10. Én leginkább csak számoltam, de megfigyeltem, hogy ki szedi le legkésőbb, hol van a legnagyobb, voltak kedvenceim is... :) Uncsi volt a buszozás, ez legalább feldobta egy kicsit. Karácsonyfa szezon után, mikor már világosban mentem haza, kutyusokat meg cicákat nézegettem az udvarokban, hogy hogyan fekszenek, mit csinálnak, a cicák hogy ülnek az ablakban stb... :D

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Én a jó előre készülődés híve vagyok. Inkább november vége- december eleje legyen hajtós, az ünnep előtt még úgyis összejön egy csomó apróság, meg olyasmi, amit úgy sem lehet korábban elintézni. Azért sem szeretem az utolsó pillanatra hagyni mindent, mert annak tuti kapkodás, idegösszeomlás, duzzogás lesz a vége.
    Szépen beosztottam, november végétől minden héten alaposan kitakrítok egy szobát, hogy az utolsó héten tényleg csak annyit kelljen takarítani a tökéletes tisztasághoz, amit egy "közönséges" héten is megtennék.
    A sütiket is már korábban megsütöm, a mézesekkel már félig kész vagyok, már csak megdíszíteni kell :)
    A családdal megbeszéltük, hogy csak a gyerekeknek vásárolunk ajándékot, persze azért a felnőttek kapnak valami apróságot, de olyasmit ami szinte fillérekbe kerül.

    VálaszTörlés
  12. Flóra: ezt a kommentet én is írhattam volna! ugyanez nálunk is a program a kocsiban! :)

    Zsó Mami: abszolút igazad van, én is most a napokban akarok túl lenni a stresszes dolgokon, hogy az ünnep szép és nyugodt legyen.
    gyerekenek ajándék szuper ötlet! :)

    VálaszTörlés