2014. május 27., kedd

Házimunka

Ismeritek ezt a képet, ami tökéletesen leírja, hogy milyen a viszonyom a házimunkával?


Szeretem a szervezettséget...amíg meg nem unom, akkor az izgalmakat szeretem, amíg maga alá nem temetnek...amikor megint szeretem a szervezettséget.
Mivel most épp egy hosszú ideje tartó szervezett-epizódot élek meg és az egyik legkedvesebb barátnőm is a hetekben vág bele a saját ház-saját házimunka örömeibe először, úgy döntöttem, hogy összeírom, hogy én, hogyan győzöm a sok tennivalót.
Azt gondolom, hogy aki manapság rendszerezettségre vágyik a házatáján, az már belebotlott a flylady programba. Én kipróbáltam, többször nekifutottam, soha nem szerettem, viszont nagyon igényeltem egy kis rutint. Tudtam, hogy nem szeretnék minden házimunkát egy nap végezni, ha már úgyis otthon vagyok minden nap, illetve nem pont a hétvégéket szeretném tönkretenni a takarítással. Mert valljuk be, jó buli ez, de igazából nem.
Ráadásul, mi koszolunk. Nem tudom, hogy ez azért van, mert itthon vagyunk mindketten, vagy csak simán a cicának köszönhető, de nálunk a rend és tisztaság nem tart ki egy hétig. Márpedig néha laborkörülményeknek kell lennie ahhoz, hogy jól tudjak dolgozni.

Úgyhogy jut házimunka minden napra, az alábbiak szerint:

H        mosás, portörölgetés, nagybevásárlás, locsolás
K        mosás, emelet porszívózás, emelet fürdőszoba és wc, erkély
Sze     földszint porszívózás, vasalás
Cs      mosás, földszint felmosás, földszint fürdőszoba és wc
P        mosás, emelet porszívózás
Szo     semmidesemmi
V        új ágynemű, szemeteseket kiüríteni, hűtő szelektálás

Ez az alapja mindennek. Egy hónap odafigyeléssel alakítottam ki ezt a rendet. Néztem, hogy mi milyen gyakran koszolódik, mi az amit érdemes valamilyen kötött sorrendben elvégezni, mennyi munka esik jól, stb, de menjünk sorba.

Hétfő

A hétvége után teljesen üres a hűtő és mindig akad valami elintézendő is, úgyhogy ezt a napot csak félig töltöm otthon, ilyenkor szoktunk bevásárolni egész hétre.
Emellett hétvégén összegyűlik annyi szennyes, hogy hétfőn 3-4 mosás is megy a mosógépben. Ráadásul ezzel a házimunkával van a legkevesebb gond, legalábbis szerintem, úgyhogy jó hétindító.
A szennyes mellett sok munka is összegyűlik a hétvégén, ráadásul a nagybevásárlással is elmegy sok idő, úgyhogy takarításból csak a portörölgetés marad. Az emeleten kezdem és mindent letörlök, a lépcsőt is, mert utálom rángatni rajta a porszívót. 
Ha már a nappaliban a polcokat törölgetem, a rajtuk levő virágokat is meglocsolom, így sose maradnak ki.

Kedd

Ha már elől van a ruhaszárító, lekapom róla, ami megszáradt és, hogy ne kelljen elpakolni, mosok egy kört, tuti maradt valami tegnapról. 
A keddek általában itthoni, dolgozós napok, ha sok házimunka van, azt is pihenésnek fogom fel.
Mivel minden le lett portörölve tegnap, ma porszívózok. De csak az emeleten, a földszinten úgyse látszik soha, ha por van, az emeleten viszont annál inkább. Nem hatalmas a ház, de egy emeletet felporszívózni pont elég, jóleső pihenés munka közben.
A fürdőszobában áttörlöm a csempét és a kádat, kimosom a mosdót, letörlöm a tükröt, nagyon gyorsan megvan. A fürdőszoba szőnyeget kimosom, ha piszkos, a törölközőket pedig tisztákra cserélem. A cica tálai is az emeleten vannak, ilyenkor szoktam kimosni őket. A wc-t agyonfertőtlenítem és feltörlöm a padlót.
Mivel az erkélyen porszívózni és felmosni is szoktam, ezt is gyorsan ideveszem, mintha csak egy másik szoba lenne az emeleten.

Szerda

A földszintet felporszívózok és mivel mostanra minden ruha megszáradt, este sorozatot nézek és vasalok. Csak egyszer egy héten, nem kell sokat, szerencsére, illetve nem szerencsére, hanem komoly elhatározásra, hogy nem fogom az életemet egy vasalódeszka mellett derékfájósan eltölteni, úgyhogy csak azt vasalom, amit nagyon nagyon nagyon muszáj.

Csütörtök

Megint mosni kell, nincs mese, vagy nincs elég ruhánk, vagy túl nagyok a ruháink, vagy túl gyakran cseréljük őket, de esküszöm, hogy nem üresek a szennyestartók, ha valami csoda folytán mégis, akkor kimosom a rongyokat, de csak miután takarítottam velük. Ugyanis a csütörtök megint fürdőszoba nap, de ezúttal a földszinten. Ugyanaz a koreográfia, mint kedden és ha már úgyis a földszinten pacsálok és előző nap felporszívóztam a földszintet, akkor ma fel is mosom. Különösen alaposan a konyha részt, a többit inkább csak áttörlöm.

Péntek

Megint mosok, reggelente ez az első dolgom, félálomba lekúszok a pincébe és beindítok egy mosást.
Az emeleten 2 nap alatt elég nagy por gyűlik össze (állítólag a textilek okozzák?!) úgyhogy megint porszívózok, mivel ma nincsen más feladat, ezért sokkal aprólékosabban, mint keddenként. Elhúzom az ágyat, szőnyeg alatt, erkélyen, zugokban, mindenhol.

Szombat

Lustálkodok egész nap, ha látok valami koszt, átlépek rajta. :)

Vasárnap

Hétfő hajnalban jön hozzánk a kukásautó, úgyhogy vasárnap este kidobjuk a hét szemetét, megnézem a hűtőben nem járt-e le semmi, ilyenkorra általában kong az üressétől, úgyhogy ki is törlöm, vagy mosom, attól függ, milyen tiszta. Összeírom a másnapi bevásárlólistát és új ágyneműt húzok az új hét örömére.

Aztán kezdődik az egész elölről. 

A heti teendők mellett van pár dolog, amit minden nap megcsinálok, például reggel beágyazok és elmosogatok az étkezések után.
A konyhapultot, főzőlapot letörlöm, miután főzök, így ezt nem kell egy külön napon takarítani. Ha kifröccsen valami az egyik ajtóra, akkor az összeset végigtörlöm, ha egy polc nem teljesen tiszta, akkor gyorsan kipakolom és áttörlöm. Általában ezeket főzés közben csinálom, így nem tűnik plusz munkának.
A fürdőszobákban is mindig rendet rakunk magunk után és este lefekvés előtt végigmegyek a házon és helyre rakom azt, ami elől maradt. Felrázom a párnákat, összehajtom a takarókat kidobom a szemeteket, 3 perc alatt megvan, onnan tudom, hogy néha fogmosás közben csinálom.

Lehet, hogy ez a rutin nem passzol tökéletesen a Ti életritmusostokhoz, de legalább látjátok, hogy hogy áll össze egy heti házimunka. Nem kellett semmi az összeállításához, csak egy papír és egy toll, meg pár hét türelem, hogy lássátok, hogy mire mikor van szükség. Azóta meglepően nagy rend és tisztaság van nálunk és soha nincsen az az érzésem, hogy minden nap takarítok.

Ti hogyan csináljátok? Minden nap, vagy heti egy? Van amit kihagytam? Melyik a kedvenc napotok?

19 megjegyzés:

  1. A flyladyben a hétvége a pihenésé. Nálam nagyon bejött a flylady, Vivi születése óta nyomom. A legnagyobb dicséret Anyu szájából hangzott el a legutóbb: szívesen segítene a takarításban, de nincs mit csinálnia. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ennél nagyobb bók nem is kell! :)

      Törlés
  2. Ajánlom figyelmetekbe a holdnaptárt, itt megtaláljátok http://www.holdnaptar.hu/index.php
    Nekem nagyon bevált! Nem hittem el, de tényleg működik, különös tekintettel a takarítós napokra, a szőrtelenítős és viráglocsolós napokra! ;)

    VálaszTörlés
  3. Dorka, nekem nagyon tetszik a Tied. A Flylady eleinte működött, de aztán én se szerettem egy idő után. Nálunk 5 szintes a ház (nem puccoskodunk, ez Belgium) és megőrülök a fel-le cipeléstől . Ez a portörléssel kezdünk pl. tök jó ötlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már a mosogatós résznél elakadtam, utálok este mosogatni.
      Szent ég, így még a minden szintre külön porszívó se jó ötlet! :/

      Törlés
  4. De jó lenne, ha egyszer én is eljutnék idáig :)

    VálaszTörlés
  5. A vasalásból már nekem is sikerült lejjebb adnom :D Legalábbis most nyáron könnyebb, mert kint gyorsan száradnak a holmik, meg rendesen tudom lógatni, úgyhogy a pólókat, néhány ágyneműt elég csak hajtogatni. Az ingeket sajna ha tetszik ha nem vasalom az Zuramnak, mert az úgy mutat jól, ha szépen ki van vasalva, meg a kényesebb darabokon is átfutok, hogy ne úgy nézzen ki mintha a kutya szájából tépték volna ki. Télen többet vasalok, de akkor idebent kettéhajtva férnek el a szártón a rucik, de pl pólóknál ott is csak ahol meglátszik vasalom át. Nah de ennyit erről... sajna ez a vasalás hülyeségem, anyámtól jött. Neki vasalós vállalkozása van, úgyhogy belém nevelődött :D

    A rutinok még nem igazán alakultak ki, mert pár hónapja költöztünk, de lassan kialakul ez is. Egy biztos én hétvégén sosem takarítok, azt együtt töltjük inkább :)

    VálaszTörlés
  6. Én is lógatással és a szárítóval trükközök, ha jókor veszem ki belőle a ruhákat, szebb, mintha vasalnám.
    Szerencsére és egy nem inges férjet szereztem be, úgyhogy ez nagy segítség. :)

    VálaszTörlés
  7. Mi közösen takarítunk a párommal és ez általában szombat délelőtt történik. Ő mosogat, rendbe teszi a konyhát és porszívózik, én előtte port törlök, fürdő takarítás, mosás stb. Bár utóbbit a héten többször is szoktam, meg ugye az apróbb dolgokat is csinálom folyamatosan, de én úgy vagyok vele, hogy mind a ketten dolgozunk, együtt élünk, közös a takarítás is, ezért a nagyobb dolgok szombatra maradnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez szuper, éljen a csapatmunka! :)

      Törlés
  8. Már abban kifáradtam, hogy végigolvastam. :D Én jobban utálok porszívózni, mint vasalni, úgyhogy ez a párom dolga! :D Nagyon jó kis rendszert sikerült összehoznod! ;) A poszt végére "csak" annyi jutott eszembe, hogy te vagy a tökéletes háziasszony! :* :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj de jól esett ezt olvasni, annak ellenére, hogy nem igaz! :)) köszönöm!!!

      Törlés
  9. Szia Dorka, itt Kristófnővére :).
    Úgy szeretem olvasni az ilyen takarítós tanácsokat, mert mindig löknek rajtam egy nagyot, meg néhány napig biztos sikamikálok, mint a kisangyal.
    De aztán az veszi el a kedvem, hogy nem bírom tartani, minden mindig felborul (mindkét értelemben). Olyan jó lenne, ha valaki kitalálna egy sokgyerekes-dolgozós-mégistisztalakásos rutint, amiben nem szerepel takarítónő. Kihívás, nem? :)
    A te rendszered sokkal jobban tetszik, mint a légyhölgy, úgyhogy kipróbálom, köszönettel.
    Puszi!

    R

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rita, csodálatosan behatároltad, hogy ki vagy, bár már az F betű is árulkodó volt! :)))
      Én is imádom az ilyeneket olvasni, utána kifejezetten utálom magam, ha nem azonnal takarítok. Tudod mi motivál még nagyon nagyon? A How Clean is Your Home, keress rá youtube-on! Bár közelébe se érek annak a szintnek, néha mégis úgy érzem magam és jó látni, hogy az én koszom se reménytelen.
      Próbáld meg, ezt, mert tényleg nem érzem sok munkának ezt, bár az az igazság, hogy elképzelni se bírom, hogy Te hogy csinálod, igazi hős vagy a szememben! :)
      Úgyhogy, kell a motiváció, csak írj és elzavarlak takarítani! ;)

      Törlés
  10. Hétfőn költözök a páromhoz, kíváncsi vagyok, hogy milyen módszert sikerül összehoznom majd. :) Most bújom a költözős és házimunkás postokat, hátha találok jó tippeket, amik annyira egyszerűek, hogy eszembe se jutottak. :)
    Költözés ügyben a világ legjobb találmánya a vákuumos tárolózsák és az ikeás nagy kék szatyor. :D

    VálaszTörlés
  11. gratulálok Nektek és jó költözést kívánok! :))

    VálaszTörlés
  12. Elolvastam a bejegyzést, lelombozódtam, én mennyire trehány vagyok. Aztán elolvastam a kommenteket és picit megnyudogtam, nemcsak nekem kihívás a takarítás. Persze ettől még nem lett jobb a helyzet itthon. Sajnos gyerekként nem tanultam meg, hogyan is kellene ezt csinálni és jó példa sem volt előttem. Időnként elfog a buzgalom és akkor bekapcsol a "Duracell nyuszi üzemmód", ahogy párom hívja. Ilyenkor a lakás elfogadható tiszta lesz, de aztán a folyamatos fenntartás nem megy. Sajnos. Vasalás? Azt sem tudom, mi az alap, amit vasalni kellene. Szerencsémre a párom vasalja a saját ingeit, nekem kevés olyan blúzom van, amit vasalni kell :). A flylady-nek már én is többször nekiugrottam, de vagy nem vettem komolyan eddig, vagy tényleg nem nekem való. Még keresem az utam. És igen, nekem is nagyon motiváló a takarítós sorozat :)

    VálaszTörlés