Rettentően hangzik, de engem nagyon megnyugtat, ha takarítok, persze, csak ha igazán látványos takarításról van szó, a teljesen tiszta lakás megszokásból porszívózása még mindig bosszant.
A napokban úgy éreztem, hogy rám fér egy kis sikerélmény és valami, ami teljesen lefoglalja a gondolataimat, úgyhogy az emeleti fürdőszobát vettem célba.
Ezt a fürdőszobát nem nagyon használtuk, mert a kényelmetlenül kicsi kádja kiemelkedik a burkolat síkjából, és ha bármennyi víz kifolyik, az áztatja a falat.
Ami miatt mégis képbe került, (azon túl, hogy most a kád szélén ülve írok és dolgozok, mert minden más szobában vakolnak) az egy 400 ft-os rongy.
Sose szerettem a mikroszálas rongyokat, mert szárazon utálom megfogni őket. Talán túl száraz a kezem, de mindig beleakad a rongy, nem is tudom jól körülírni, de nekem olyan érzés, mint amikor a táblán megcsikordul a kréta. Úgyhogy hanyagoltam őket, amíg a kezem ügyébe nem akad egy házzal együtt örökölt darab és kiderült, hogy nedvesen szuper jók ezek a rongyok.
Azóta fél pillanat alatt törlöm szárazra a kád körüli ficakokat, úgyhogy képbe került a fürdőszoba.
Ami jó hír, a nyilvánvalón túl azért is, mert lehet rendet rakni a polcon, ahova eddig csak be volt dobva minden.
Most a mindennap használt smink cuccok vannak bal oldalt alul, átlátszó vázában, így semmit nem kell keresgélni. Semmi más nem került bele, csak azok amiket a mindennapi sminkelésnél használok, így az sokkal gyorsabban megy. A jobb oldali ajtó tükrében kényelmesebb sminkelni, ezért kerültek ezek balra, így az az ajtó csukva maradhat. A kosárban van mindenféle vegyesen, dezodor, hajolaj, csipesz, kisolló, hajgumi, ezazamaz. Bal oldalon a sminklemosó és fogkefe, amihez nem kell tökéletes megvilágítás. A középső polcra kerültek azok, amiket ritkábban használok, a legfelsőre pedig a tartalék cuccok és egy szimbolikus dezodor, hogy nincs innen kitiltva a férfi nem sem.
(Itt érdeklődnék halkan: nektek van enyhe függőségetek valamilyen férfiillattal? Whitewater? Valaki?)
A takarítószerek a mosdó alá kerültek, az apróságok egy fa kaspóba.
Van valami, amitől jobb kedvetek lesz, mint az előtte-utána fotóktól?
A beköltözéskor volt alkalmunk párat készíteni...valamiért mi mindig koszosék után költözünk be. Biztos azért, mert tudják, hogy mekkora örömet okoznak nekem borús napokon, hogy takaríthatok.
A kedvencem a mosógép fiókja, ami kivétel nélkül mindenhol szuper koszos, pedig ebben kéne a ruháknak tisztává válniuk.
Vagy a vízforraló, amit öröm takarítani, itt írtam is róla.
Hát mostanában nekem ennyi is elég, hogy boldog legyek, keresek még látványos tennivalókat -talán nem is kell annyira keresni, mert az egész ház egy felborult kupleráj-és írok róla, ha titeket is boldoggá tesz. Addig is, keressétek meg azt a rendetlen részt, amit régóta halogattok, rakjátok rendbe, pucoljátok ki és dicsekedjetek el vele a kommentekben.
Szerintetek mi a leglátványosabb házimunka? Milyen a viszonyotok a mikroszálas rongyokkal?
Mi a legfurább hely, ahol dolgoztatok? Hol van a legnagyobb rendetlenség a lakásotokban?
Whitewater... nincsenek is rá szavak:D De nekem csak a zselés változat jön be igazán, de az NAGYON.
VálaszTörlésel se tudom mondani, hogy megnyugodtam. abban valami. búgatópor vagy ilyesmi... :)))
TörlésWhitewater <3 :D
TörlésÉn is imádom amikor a vőlegényem ezzel fújja be magát, egész nap csak szagolgatnám:-)
Törlésmost már egész biztos, hogy van benne valami!! :))
TörlésMalizia Uomo... totális függőség, a pasi meg persze ezt kihasználva és tudatosan használja. :D
VálaszTörlésA mikroszálas rongyot maximálisan megértem, én az új dzsörzé lepedőmet nem tudom elviselni mezítlábasan... eddig fel sem tűnt, hogy ki van száradva, most vagy zokni, vagy minden este szorgalmas kenegetés.
jujujuj az is rettenetes!! :)
Törlésa Maliziának az ezer éves reklámja is erre hajazott,nem?
nagyon nem vagyok tv-s, nem tudom, melyikre gondolsz :S
Törlésmár én sem igazán emlékszem, de valami fickó után rohantak a csajok! :)
TörlésMiért dolgoznak a házban? Átalakítotok valamit? :)
VálaszTörlésa házunk igazából egy nyaraló, amiben nem volt fűtés.
Törléselső körben ezt kell megcsinálni, aztán még lesz jópár variálás, hogy rendes családi ház lehessen, de most ez volt a legfontosabb.
viszont ez minden szobát érint, úgyhogy ezért az őrület!
Az valóban nagy meló lehet... Nálunk most lesz nyílászáró cserélés, előre félek... Főleg, hogy valószínűleg novemberre fog húzódni...
TörlésJa igen, és nem rég jelent meg (vagy csak én nem láttam eddig) az Old Spice-ból a Noir, én azt imádom! :)
Törlésfú, drukkolok és addigra tuti felteszek valami "hogyan éljük túl a felújítást" bejegyzést! :))
TörlésRégen apa brut-ját szagoltam állandóan, most a Zuram old spice-ait. Mármint amikor nem vagyok terhes, mert ilyenkor minden szagos dolog a kukában landol:) Nekem a szekrények rendbetétele, az ajtók lemosása, a WC kipucolasa, portorles, porszívózás, ezek a leglátványosabbak:)
VálaszTörlésösszesen 9 hónap és jöhet újra a whitewater! :))
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésNahát Dorka! csak nem kopogtat a gólya nálatok?
Törlésnem nálunk, Dettiéknél! :))
TörlésHa rossz kedvem van, én inkább sütök, takarítani annyira nem szeretek (persze szoktam, csak nem szeretek :)) Pasi illatból nekem a Kilimandjaro a kedvencem (az is old spice), na meg a fehér diesel :)
VálaszTörlésfú én próbálok erre nem rászokni, mert a mostaninál is jobban gurulnék! :/ ha meg annyira rossz a kedvem, akkor sütni sincs kedvem, csak a csoki direktbe! :))
TörlésNekem a tökéletes pasi illat Danger Zone :D:D Egyszerűen imádom!:)
VálaszTörlésna majd megszagolok egy olyat is! :))
TörlésHm, engem az érdekelne, hogyan takarítottad ki ilyen gyönyörűen a mosógép fiókját. Én akármit csinálok, akármibe áztatom, a kis sarkokból sehogy nem jön ki a "cucc"....
VálaszTörlésebben bizonyítottan 15 éves dzsuva volt, úgyhogy nem ment pikkpakk.
Törlésforró vízbe öntöttem mosogatószert és pár órán át sikáltam és kaparásztam késsel.
sajnos ilyen öreg mocsokra nincs csodaszer, legalábbis a nem maró szupervegyszerek között, úgyhogy marad egy jó film és közben a sikálás! :)))
Köszi a választ, pesig reméltem, hogy előállsz a csodafegyverrel! :)
TörlésPont a bejegyzés olvasása előtt takarítottam ki a mosógép adagolóját. :-)
VálaszTörlésSzerintem az a leglátványosabb, amikor a mosott ruha vasalttá válik, és bevándorol a helyére.
Szárazon én sem szeretem használni a mikroszálas rongyot, te vizesen vagy nedvesen imádom. :-)
Legfurább hely? Egyszer dolgoztam kinti fészerben, fűrészporos zsák tetején, aztán padlásfeljáróban is ücsörögtem már, és kisteherautó csomagterében is.
Utolsó kérdésre könnyű a válasz: mindig az én szobámban van a legnagyobb rendetlenség, érthetetlen. :-D
nincsenek véletlenek és nagyon jók a helyek!!! :)))
VálaszTörlés" a mosógép fiókja, ami kivétel nélkül mindenhol szuper koszos, pedig ebben kéne a ruháknak tisztává válniuk."
VálaszTörlésBakker, ezt én soha nem értem, de tényleg. Hogy hogyan gondolják az emberek, hogy tiszta ruhát tudnak kiszedni egy fekete penészes és/vagy vízköves gépből.
Múltkor berágtam a munkahelyen, és dacból kitakarítottam 2 mosógép adagolóját is. Pedig egyébként a MENTÁLhigiéné az én területem :))))