2013. július 1., hétfő

Vízkő után puha ecsetek

Van egy meglepetésem azoknak, akik a tegnapi bejegyzés kapcsán vízkőtlenítésre adták a fejüket. De vehetjük úgy is, hogy van még egy motiváló indokom, azoknak, akik tegnap nem kaptak kedvet. Merthogy ma a a vízkőtlenítés végtermékéről lesz szó. A forró, nagyon ecetes vízről.
Olvastam még régebben, hogy jót tesz a smink ecseteknek az ecet, de nem mertem belevágni, egészen tegnapig, amikor YOLO-t -vagy a '90 előtt születettek kedvéért carpe diemet- kiáltva, beledobtam a pirosító ecsetemet egy negyed pohár (fontos: nehogy a fém rész felé érjen és kioldja a ragasztót) forró ecetes vízbe és ott hagytam pár percig.


Ezt követte 12 óra izgulás, hogy vajon mi lesz és ma reggel a világ legpuhább ecsetével pirosítottam az arcomat. Hurrá, bátraké a szerencse! 
Úgyhogy tessék csak tessék, elő az ecettel és az ecsetekkel, puhítás in-dul!

Mikor mostátok utoljára ki a sminkecseteiteket? Mivel? (Mivel koszosak voltak.) Vagytok ennyire bátrak? A carpe diem szó láttán Ti is dúdoljátok már az Álomhajót?
Szerintetek lehet véletlen, hogy az ecset és az ecet szavak ennyire hasonlítanak?

15 megjegyzés:

  1. Na ezt ki fogom próbálni :) A sebbenzines verziót használom, lehetőleg szabad térben, vagy megpróbálok nem lélegezni közben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem száradnak ki tőlük nagyon az ecsetek?

      Törlés
    2. Eddig még nem vettem észre, a szintetikus és a természetes szőrből készült ecseteim is ugyanolyanok többszöri tisztítás után, mint.. nos, azért nem mint új korukban, mert strapálom őket rendesen, de nem állnak összevissza a szálak, nem hullanak, nem törnek, szóval semmi komoly negatívumot nem tapasztaltam.

      Törlés
  2. félelmetesek a kérdések a post végén:D:D

    VálaszTörlés
  3. Mennyire érződik az ecetszag az ecseten száradás után?
    Mint Bellala, én is a sebbenzines verziót preferálom, annak nem zavar annyira a szaga, mint az eceté :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. icipicit, engem nem zavar, de ha utána átmasszírozod babasamponnal, akkor tuti nem!
      attól is ennyire szuper puha lesz? mert pl. a benzintől nagyon durva lesz!

      Törlés
  4. Álomhajó:)
    Én babasamponnal szoktam átmosni az ecseteket hetente (vagy amikor nem felejtem el), minden más használat után alaposan áthúzkodom egy nedves törlőkendőn, így lejön a rajtamaradt festék is. Amúgy a fotón mintha a szálak töve is beleérne az ecetbe, nem? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj Te egy igazán alapos asszony vagy! ;)
      igen, szálak töve is ott van, csak az ecset nyele és a fém csatlakozás lóg már ki, ott szokták elengedni magukat! :))

      Törlés
    2. muszáj alaposnak lenni:) ha egyszer kihagyom az apró lépést, később sokkal nagyobbat kell lépnem, az pedig nem menne munka és pici gyerek mellett...:)

      Törlés
  5. Erről eszembe jutott egy vicc. :D

    Nyuszika bemegy a festékboltba:
    -Kérek egy ecetet!
    -Nyuszika, ez egy festékbolt, nincs ecet.
    Másnap ismét bemegy:
    -Kérek egy ecetet.
    -Nyuszika, már tegnap is elmondtam, nincs ecet!
    Harmadnap is bemegy:
    -Kérek egy ecetet!
    -Nyuszika, értsd már meg: ez egy festékbolt! Nincs ecet!
    -Jó, akkor kérek egy pamacot... :D

    VálaszTörlés
  6. Szia, díjat kaptál tőlem, a többi infót az alábbi linken találod :)

    http://eletespillecukor.blogspot.hu/2013/07/ujabb-dij.html

    További szép napot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj de kedves vagy, köszönöm szépen!! puszii

      Törlés
  7. Erre sosem gondoltam volna :) Na majd kipróbálom először a drogériás ecseteken azokat nem féltem annyira :) Most találtam én is egy jó módszert az ecsetmosásra http://noristicmakeup.blogspot.hu/2013/07/malacka-ecsetet-mos.html

    VálaszTörlés