2013. július 22., hétfő

Pretty Little Lingerie - új melltartó lelőhely


Emlékeztek az egyik régebbi bejegyzésre, ami arról szólt, hogy honnan szerezzen az ember magának szép melltartót, ha mellben nem a legszűkebb? (Mellesleg máig ez az egyik legolvasottabb poszt,  úgyhogy elkél a jóhír, drága bögyös barátnőim.) 
Nagyon boldog voltam, hogy anno találtam megoldást és már évek óta Angliából hozatom a melltartóimat. Eddig tiszta sor, nem is számítottam ezen a téren nagy változásra.
Aztán nem is olyan rég, a facebookon láttam egy hirdetést, és mivel a logó tetszett (igen, nekem ennyi elég) átkattintottam az oldalra, ahol egy cica játszott egy melltartóval. Köszönöm szépen, innen már esély se volt rá, hogy ne like-oljam azonnal.
A mese ott folytatódik, hogy éppen másnap kaptam egy nagyon udvarias (ami nem árt, ha az ember a fehérneműjéről beszél idegenekkel) levelet egy cégtől, hogy írnék-e róluk. Itt kezdtem el nagyon drukkolni, hogy ugyanarról a cégről legyen szó és lám, tényleg. 
(Ha valakiben felmerülne, hogy a kedves emailek mellé sok pénzt is küldtek, hogy jókat írjak, akkor már most szólok, hogy ez nem az a történet! Ahogy anno, most is csak azért írok, mert tudom mekkora szívás szép melltartókat találni D kosár felett és szívesen megosztom a jó hírt.)
Így kerültem a Pretty Little Lingerie oldalára, ahol rögtön a melltartóméret fülre kíváncsiskodtam.

Nem tagadom jó párat elkövettem magam is, de muszáj is, ha a boltokban már az E kosár is kiveri a biztosítékot, nemhogy az abc további betűi. Namármost éppen ez a lényeg, hogy nem muszáj! 
Már lehet rendelni, nyelvi határok és több hetes várakozás nélkül is. Mondom is, hogy hogyan:

1. Válassz ki egy melltartót és a megfelelő méretet, ha megvan az szépen besuhan a kosárba (tényleg suhan a kép, már csak ezért az effektért is érdemes vásárolni).

2. Kattints a kosár ikonra és még fizetés előtt töltsd ki a kupon mezőt, így:


Mert a prettyotthonka varázsszóra 10% kedvezmény jár, egészen augusztus végéig!!

Itt tűnhet fel még egy jó hír, hogy a szállításért nem kell fizetni. Ha pedig esetleg valaki attól fél, hogy a fent említett melltartó-méret-hibák egyikébe szalad bele az első rendelésekor, akkor a maceramentes csere akció keretein belül ezt is orvosolhatja, a költségeit a Pretty Little Lingerie állja.

3. Leadtam a rendelést, kaptam egy megerősítő emailt és még egyet, amikor feladták a csomagomat, ami másnapra ideért a világvégére. Szépen, selyempapírba és dobozba csomagolva, a futár nem is sejtette, hogy a fehérneműmet fogja. 
(Így utólag belegondolva a régi, angol rendeléseimre, ahol csak egy műanyag zacskó volt a csomagolás, fura lehetett Macinak a postásnak, hogy egy könnyen kitapintható melltartót ad át nekem.)

Sajnos Kalácsot teljesen hidegen hagyta, a szép csomagolás és a melltartó is, úgyhogy kölcsön-cicával zárom a bejegyzést:


Mit szóltok? Nem mutat nagyon jól a prettyotthonka szó? Működhetne mindenhol. 
Zavar Titeket, ha a postás tudja mit rendeltek?
Lopta már el háziállat a fehérneműtöket? 
Szívesebben rendeltek itthonról, mint külföldről? Szoktatok élni a cserejogokkal?

12 megjegyzés:

  1. Húúha... micsoda árak. Először ez jutott eszembe.
    Itthonról is, külföldről is szeretek rendelni, de leginkább onnan, amit valaki ajánl, mint te ezt, abban jobban megbízok.
    És igen, zavar, ha a postás tudja mit hoz nekem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy újabb érv a kis mellek mellett...a nagy melltartók ennyibe kerülnek, de cserébe szuper sokáig bírják.

      Törlés
  2. A prettyotthonka szó iszonyat király :)
    Én itthonról rendelős vagyok, meg amúgy nem annyira szeretek rendelni. Még jó, mert már felvásároltam volna pl az ebay-t meg egy-két webshopot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is ritkán és félve rendelek, úgyhogy örülök, ha tutira lehet menni! :)

      Törlés
  3. Prettyotthonka :D nagyon tetszik!
    Szépek a melltartók és azonnal kiszúrtam a lányom (egyik) nevét az oldalon: Freya...igaz itt nálunk csak Frejaként adható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de szép név! :) de szép melltartó! ;)

      Törlés
    2. Köszi!!! Az apukája választotta neki :)

      Törlés
  4. Ugyanezek a melltartók az ebayen Angliából, szállítással együtt is olcsóbbak.

    VálaszTörlés
  5. Én ruhát és fehérneműt egyáltalán nem merek rendelni. Fel kell próbálnom, hogy milyen, kényelmes-e, jó-e az anyaga. A melltartó extra problémás nálam, ott többszörösen is kell a próba.

    VálaszTörlés
  6. Igen, én is így vagyok vele, hogy előtte mindenképp fel kell próbálnom, valahogy nem szeretném visszaküldözgetni, hogy nem jó valami. De azért megnéztem az oldalt, és tényleg gyönyörűek a fehérneműik! Szerencsére megtaláltam a lakhelyemhez legközelebbi fehérneműboltot, ahol van a méretemben(75/G) nem sátornak kinéző melltartó elfogadható áron. Egyébként szavaztam rád Goldenblog-on! (:

    VálaszTörlés
  7. Szia :)
    Megvannak még a sminkes videójaid?:D Mert kerestem, de nem találtam...=(

    VálaszTörlés