2012. március 26., hétfő

Nálatok mit esznek az állatok? 1.rész Nyuszi

Próbálok, amennyire lehet, hiánypótló dolgokról írni és ez a téma az, aminél majdnem biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Ugyanis, amikor én akartam olvasni ilyesmiről, nem találtam blog bejegyzést, szóval utánakérdeztem, utánanéztem és most megírom a mi tapasztalatainkat.
2 állatról gondoskodunk, úgyhogy nyuszi és cica poszt várható a közeljövőben, a Húsvét miatt kezdjük a nyuszival:


A nyuszik a világon a legkönnyebben tartható állatok, nekünk is ezért lett. Egy dolog van, amire nagyon oda kell figyelni, mégpedig, hogy mit kap enni, mert a nyúlpoci azontúl, hogy az egyik legcukibb dolog a világon, nagyon érzékeny.

Széna
A nyuszi elképesztően sok szénát megeszik egy nap, térfogatra annyit, mint saját maga, szóval fontos, hogy jó szénát kapjon.
Mi a csak a Vitakraft szénáját adjuk a nyuszinak, ugyanis ez az ami tuti olyan legelőkről származik, amit nem ért semmilyen vegyi anyag. Nem is annyival drágább a többinél, picit nehezebb beszerezni, de a camponában mindig van, szóval ott szoktunk venni egyszerre több zacskóval.


Újabban azonban a nyuszink ezt maga alá teríti és alszik rajta, közel sem eszik annyit, mint régen, ez a másik tápja miatt lehet, amiben eleve van széna, szóval lehet, hogy nem is nagyon veszünk többet.


Táp
Bár ebből is Vitakraftot vettünk mindig nem mindegyik volt jó, ugyanis ezektől az olajos magoktól, ami ezekben a tápokban van a nyuszinknak hasmenése lett és az állatorvos azt javasolta, hogy ne kapjon egy darabig, csak szénát.


Mivel a probléma mindig újra előjött, muszáj volt váltani és megtaláltuk a tökéletes tápot.A helyzet ugyanaz, nehezebben beszerezhető és picit drágább, de azóta nem volt baja a nyuszinak.

Látjátok mennyi széna van benne? A többi szárított répa, meg préselt zöldség. Egy ilyen doboz
egy hétig legalább elég szokott lenni, mi a Müllerben vesszük.

Zöldség
Ebből csinálunk a legkisebb gondot, ha mi eszünk, ő is eszik, szóval majdnem minden nap.
Alma, uborka és persze répa a kedvencei.

Enni mást nem kap, régen beleestünk a "viszünk egy kis nasit, ilyen olyan rágcsálnivalókat, mert szeretjük"-kelepcébe, de rájöttünk, hogyha a rendes vacsoráját kapja meg, annak ugyanúgy örül.

Víz
Megdöbbentően sokat isznak a nyuszik, szóval fontos, hogy mindig legyen friss vize.


Alom
A faforgács egy rettenet, mindenhol volt a lakásban, nagyon gyorsan lejöttünk róla, most ilyesmit használunk, kicsit más a csomagolása újabban.

Lehet, hogy nyáron szerzünk pelletet, ami ugyanilyen, csak sokkal olcsóbb. Utána kell járni, de ha bejön, szólok!

Nagyjából ennyi a lényeg, ezek a mi tapasztalataink, és mivel egyikőnk sem állatorvos, nincsen tudományos háttere a leírtaknak, ezek csak tapasztalatok.
Illetve nem biztos, hogy ami a mi nyuszinknak jó, az egy másik nyuszinál is beválik, de ha hasonló problémával küzdötök, akkor talán egy próbát megér.


Legközelebb cica poszttal jövök, addig is jó húsvéti készülődést kívánok!

13 megjegyzés:

  1. Szio, tapot nem szabad adni nyusziknak, mert a gabona, ami mindegyikben van, nem tartozik egy nyul etrendjebe. Sok szena, aztan zoldseg, pl repa, brokkoli, karalabe, salatak, uborka, neha gyumolcs, mint alma, nyaron dinnye, aztan faagak pl alma vagy mogyoroag levelestol, hogy a fogukat le tudjak reszelni. Legyen lehetoseguk asni, hogy a kormuk ne nojon tul. Nekunk negy nyuszink van! Tobb info ()

    VálaszTörlés
  2. Www.sweetrabbits.de, igaz, nemetul, de van ott pl egy tablazat a kajakrol. Amugy a nyuszit nem szabad egyedul tartani, a parnak fontos funkcioi vannak, mint pl tisztitas, osszebujas. Lehetoleg naponta legyen eleg mozgasa ketrecen kivul, akkor nekiall esetleg e levegobe ugralni vagy mint az orult rohangalni, ez az orom jele.

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a nyuszinak NEM szabad ilyen zacsis vitakrfatos édes olajos magvas akármilyen falatkákat adni. Volt egy kis tünemény lógófülű nyuszkóm, kereskedésből menekítettem meg, ahol nyuszikaja címszóval ilyen (bocsánat) sz*rokat is javasoltak, illetve főleg azt, én meg mint kezdő nyuszitartó, el is hittem nekik, mert miért mondanának baromságokat olyanok, akik elvileg értenek ehhez.
    Szóval a nyuszim kapta a magokat bőségesen -gondoltam legyen jó élete, ez mellett persze kapta a szénát, de a magok/tápok olyan szinten felfújták, hogy szegénykémet el kellett vinni állatorvoshoz, aki kifejezetten nyuszkókra volt sepckózva (ha érdekel szívesen elküldöm mailben az elérhetőségeit) az éjszakát bent is töltötte, de sajnos nem élte túl. :(((
    Ott világosítottak fel, hogy ezeket mellőzzük a nyuszik étrendjéből, csak friss széna legyen előtte mindig, víz, és naponta kétszer kaphatnak friss normális mennyiségű zöldséget, ami maximum fél óráig lehet előtte...

    Hát igen, a nuszipocira nagyon oda kell figyelni.
    U.I.: Jó az új blogod, egy olvasót már biztosan a magadénak tudhatsz.. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik az új blogod és várom már a cicás posztot! :)

    VálaszTörlés
  5. MorciMorci: akkor még hatalmas szerencsénk van, hogy a mi nyuszinknak csak hasmenése volt. Nálunk a nyuszi párja a cica, különös a kapcsolatuk, de jól megvannak! :)) Az első nyuszink nagyon barátságos volt, mindig kint volt, könnyen lehetett idomítani, az új nyuszi egészen más alkat, fura figura.

    Luna: annyira sajnálom :(( sajnos velünk is történt ilyen, csak nálunk állítólag a széna volt a ludas. Hol rendel a nyúl-doktor?
    köszi köszi,nagyon kedves tőled!

    Viktoria: köszönöm szépen, már megírtam, be van készítve,még egy fotót akarok csinálni hozzá és nemsokára fel is rakom! :)

    VálaszTörlés
  6. A mi nyuszink Cuni Complete tápot eszik a Multifit széna mellé, ez a legjobb, persze nem olcsó, de nincs tele olyan frincfrancokkal ami inkább árt neki mint használ... viszont egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy uborka, brokkoli, karalábé, saláta... ezeket nagy testű hízónyulaknak adják, az ubi (és a paradicsom is) vesekövet okoz, a brokkoli, karalábé baromira puffaszt, a saláta pedig a nagy levelei miatt szuper vegyszertároló, csak akkor szabad adni, ha tutibiztos, hogy bio, boltból egyiket sem jó, ha kap. a gyümölcsökkel a cukortartalom miatt szintén óvatosan kell bánni, könnyen belezavar a bélflórába, de ha jelenleg minden rendben és nem hízik rohamosan, akkor neki tökjó:)
    amúgy a nyuszik kolóniában élnek, nem pedig csapatban, azaz mindenkinek megvan a saját vacka, területe, amit véd a többitől, szóval bőven elég neki a cica társnak, nehogy lelkifurkátok legyen miatta. ajánlom Nektek a magyar törpenyuszi oldalt: torpenyul.hu :)
    ja és az a fapellet tök jó!

    VálaszTörlés
  7. köszi, hogy leírtad a tapasztalataidat, a puffasztás tényleg nem jó!
    nálunk a répa,alma,ritkán uborka megy! amikor az első nyuszin gondolkodtunk,akkor sokat olvastuk mi is a nyúllapot! :)

    VálaszTörlés
  8. Még egy nagyon jó dolog, arra az esetre, ha gond lenne a pocival (esetleg stresszesebb időszakban, pl költözés, új állat, oltás, műtét előtt és után, stb): állatpatikában lehet kapni BioLapis probiotikumot, kis zacsiban adják kb 180 ft/zacskó. én egy 2,5ml-s fecskendőt is tartok hozzá, ha gond van, egy evőkanálba teszel a porból (ilyen élesztőszagú cucc) raksz hozzá normális hőmérsékletű, nem hideg vizet, összekutyulod, felszívod a fecskendőbe és oldalt kicsit felfelé tartva benyomod lassan a szájába. ez meghozza az étvágyát, elektrolitot és bélflórabacit tartalmaz. mikor szőrváltás van, érdemes otthon tartani pár zacskóval, ha esetleg összeállna a hasában a szőr. persze ha nincs rosszul a nyuszi almát lereszeled bele lehet tenni abba is, csak nincs túl jó íze, nekem ez a fecskendő a trükköm. Nagyon jó nyuszizást Nektek!!:)

    VálaszTörlés
  9. Remélem sosem lesz rá szükség, de nagyon köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  10. @Dorka: csodalkozom, hogy miket osszeirtal a zoldsegekrol, es akkor a torpenyul.hu-t ajanlod, ahol itt (http://www.torpenyul.hu/content/t%C3%B6rpeny%C3%BAl-%C3%A9trendje) leirjak, hogy 70%-a a kajanak szena legyen, 25 %-a zoldseg es csak 5 % a szarazeledel. Illetve van ott egy lista is, mi adhato (http://www.torpenyul.hu/content/milyen-z%C3%B6lds%C3%A9get-gy%C3%BCm%C3%B6lcs%C3%B6t-adhatok-nyuszimnak) Es bizony adhato a brokkoli meg a karalabe is, korlatozott mennyisegben, az uborka es salat pedig korlatlanul. Ez amugy is a nyultol fugg, a mieink kozul az egyik a negybol pl. hasmenest kap a cukkinitol, tehat nem adok igy egyiknek sem.
    Az meg, hogy a nyuszinak nem kell egy masik nyuszi tars, hat... Inkabb nem kommentalom, ha valakit erdekel, olvassa el ezt az oldalt: http://www.nyuszivilag.hu/elsolepesek.htm En nagyon orulok, hogy mielott elhoztuk a nyuszijainkat az allatmenhelyrol, utanajartam, hogy mikent kell tartani egy torpenyulat (parban), eszmeletlen, hogy hogy kommunikalnak egymassal, milyen a hierarchia a negy kozott, ahogy osszebujnak es egymast pucoljak, kergetoznek, jatszanak stb. Halistennek egy evben ketszer vagyunk az allatorvosnal, a ketfajta szukseges oltas (mixomatozis es rhd ellen) miatt. Semmifele vitamint, taplalekkiegeszito szert nem kapnak, csak zoldseget, neha gyumolcsot, szenat es vizet. Egesz evben kint elnek egy 12 nm-es elkeritett, fedett helyen. ;-)

    VálaszTörlés
  11. MorciMorci: abszolút egyetértek,ugyanarról beszélünk. :))

    VálaszTörlés
  12. Nyuszókáról esetleg nem tennél fel képet? Többek között nyuszibolond is vagyok. :-)

    VálaszTörlés
  13. szisz: még a dorkasminkel facebookon volt fenn kép róla, de lefotózom szívesen! róla azért nincsen sok kép, mert szegény elég magának való, kvázi albérletben lakik nálunk, nem velünk, mint a cica vagy akár az előző nyuszink, de azért nagyon szeretjük és úgy vettük észre, az a legjobb, ha békén hagyjuk, de egy fotó szerintem belefér! :))

    VálaszTörlés