Már pár éve a csapból is az folyik (hahaha, elnézést) hogy igyunk minél több vizet, mert minden szempontból jót tesz nekünk.
Hogy mennyit? Egyesek szerint 8 pohár (mekkora poharak?) mások szerint 30 kg-ként 1 liter. Bármelyiket is vesszük, ez bizony rengeteg víz, főleg egy olyan tevének, mint én.
Még mindig hallom a nagymamám hangját, aki azt mondta mindig, hogy ne igyál annyit, mert béka nő a hasadban. Bocsi Nagyi, de ebben nagyon nem volt igazad!! Sokat iszom már egy ideje és nem nőtt!
Mára ott tartok, hogy meg tudok inni, bármennyi vizet és azontúl, hogy leírom a nekem bevált módszereket, azt is megosztom veletek, hogy milyen pozitív változásokat vettem észre.
1. Nem iszom mást
Talán ez volt számomra a legnehezebb, mert főleg éjszakázásokkor rengeteg kólát megittam, vizet semennyit (?!?!?) és ha szomjas voltam, kólát ittam...tudom rettenetes. Le kellett szoknom róla!
A sokat ivás és az üdítő-nem ivás egymást segítette, amint nem ittam üdítőket, szomjas voltam és ittam vizet, amitől eltelítődtem és nem is kívántam mást csak vizet.
Ami még segített, hogy nem tiltottam meg magamnak, egyszerűen csak, ha szomjas vagyok, akkor vizet iszom.
2. Finommá teszem a vizet
Sajnos ahol mi lakunk nem jó ízű a csapvíz és a palackos vizet nagyon nem szeretem. Utálom a rengeteg műanyag palackot és a gondolatát is, hogy az itthoni ivóvizet nem iszom meg, amikor a víz hatalmas kincs, úgyhogy amíg van, én iszom.
A legolcsóbb megoldás egy vízszűrő kancsó volt. Nekünk ilyen van:
2 litereset vettünk, mert sosem tesszük a hűtőbe és így több fér bele, kb. 1 liter. Amiért nagyon szeretem, hogy elveszi a víz ízét és nem lesz tőle vízköves amibe öntöm. A szűrőt kb. 2 havonta szoktam cserélni, amikor érzem, hogy már íze van a víznek.
(Tudtátok, hogy a gépészeti definíció szerint az ivóvíznek nem lehet íze, mi legalábbis így tanultuk?!)
Ha dolgozom, odateszem az asztalra a kancsót és szépen töltögetek magamnak.
3. Ízessé teszem a vizet
Eleinte nagyon hiányzott a folyékony-íz, úgyhogy mindig csavartam a vízbe citromot, 1 literhez fél citromot. Amikor meguntam a citromot, lime-ra váltottam, vagy ha még frissen nincs mirelit málnára, cseresznyére, vagy meggyre, mentára és eperre!
Nem gyönyörű?
4. Szeretem a poharam
A kedvenc poharamat a Tescoban vettem, elég olcsón, fél literes, de aki a picit szereti és gyakran tölt inkább, akkor azt használjon. Vannak poharak, amikből egyszerűen szívesebben iszik az ember.
Van hogy díszítem citromkarikával, szívószállal, a lényeg, hogy a látvány maga, ivásra késztessen.
5. Legyen elérhető
Sokszor azt veszem észre, hogy azért nem iszom, mert nincsen nálam víz, legyen ez azért, mert útközben vagyok és nem vittem magammal, vagy azért mert lusta vagyok felállni.
Ezért, ha tudom, hogy sok időt fogok egy helyben tölteni, akkor odakészítek egy kancsó vizet.
Ha pedig megyek valahova, viszem magammal a vizemet. Mégpedig a Bobble-lal, a kedvenc vízszűrős kulacsommal.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhX2EKbtORyCUMpzHHK9o4NO3-RAlilFBilrurO9I53JBnLEEft_AgH3o0ptRn2f57FtoI3ajcE92d4gD-U2f6R5bE2_s0fMcCUQ4OxJziF0RessA32KWtiB2gztHqqsaA2VA_QR4ow66Sf/s640/540083_330252410373313_312266472171907_810753_1292138395_n.jpg)
Már láthattátok a facebookon, így sétálunk minden nap, a Bobble meg én!
Szerencsére már lehet itthon is kapni, én a Mammut2-ben a Speed boltban láttam, de én még anno Amerikából kaptam, a honlapjukról rendelve.
4 méretben lehet kulacsot venni és 10 alapszínben kaphatók a kupakok a szűrővel.
Minden infót megtaláltok a
honlapon, vagy ha valami nem világos, akkor kérdezzetek nyugodtan.
Nekem 1 literes van, többféle kupakkal, de a legtöbb levendula színű, szerintem csodás.
Amikor sokáig olvasok az ágyban, akkor is ebből szoktam inni, mert nem folyik szét és ha éjjel felébredek bele tudok inni.
A víznek semmi íze nincsen benne és ez az amit én alapból is elvárok a víztől, úgyhogy nagyon szeretem.
A palackot már rengetegszer dobtam el, nyilván mindig a murvába, úgyhogy össze van karcolódva, de semmi más baja nincs, bírja a strapát.
Egy dologra érdemes vigyázni, ne nyissátok foggal, vagy ha nagyon koszos a kezetek, akkor csak az oldalsó fogaitokkal, tanuljatok a káromon, nekem az egyik fogam egy év alatt szépen elmozdult e helyéről, az a rossz szokás miatt.
6. Időzíts
Ha az eddigi tippek nem váltak be, akkor érdemes időzíteni.
Én reggel séta közben megiszom 1 litert, a nap közben így-úgy elfogy még egy és este, ha filmet nézek, vagy olvasok az ágyban, akkor a harmadik is.
De aki egyszerre nem bír sokat, annak itt egy jó ötlet, teljesítmény-centrikus kulacsok formájában:
7. Megint a szívószál
Sokadik alkalommal jövök a szívószállal (igen, most is dúdolok, mint
ezeknél a bejegyzéseknél is) de nem hiába, a szívószál a szememben egyfajta varázspálca.
Észrevétlenül csúszik benne a víz a számba, ha kicsit elbambulok, akkor azt veszem észre, hogy sutty fél liter el is fogyott és ha nem szürcsögne, ez se tűnne fel. Hihetetlen gyorsan lehet inni szívószállal!
8. Szóda
Tovább énekelve
a dalt (nem ígérem meg, hogy utoljára linkelem be) a szóda a következő tippem. Ebédhez, vagy ha a sima víz már unalmas. Vagy koktél és kóla helyett.
Múltkor barátnőkkel beültünk beszélgetni és mivel vezettem, szódáztam! Annyira jó volt, leküldtem vagy 2 litert, alig fizettem valamennyit, tudtam aludni éjjel, másnap nem fájt a gyomrom.
Ezt hívom én win-win-win-win helyzetnek!
9. Figyelmeztesd magad
Időzítő a telefonon, vagy egy jó háttérkép? Mindegy, csak valamiről jusson eszedbe, hogy innod kell, mert eleinte nem fogsz szomjúságot érezni.
Előnyök:
- A szuper száraz arcbőröm 1 hónap után már egy kicsit sem száraz. A körmeim és a hajam is jobb állapotban vannak.
- Mivel a szervezetem nem érzi, hogy tartalékolnia kell, újra érzek szomjúságot.
- Sokkal kevesebb kalóriát viszek be a szervezetembe, fogytam is pár kilót.
- Energikusabb vagyok.
Hátrányok:
- Nehéz rászokni.
- Ahogy kezdett kimosódni a szervezetemből a sok méreganyag erősebben izzadtam és pattanásaim is lettek. Nagyon gyorsan túl lettem ezen is és most jobb, mint valaha.
- Elképesztően sokat kell pisilni, mert napi 13 szerintem túlzás! :) A jó hír, hogy ez is beáll egy idő után most 5-6-nál tartok, igen a bejegyzés kedvéért számoltam.
Fontos:
Amilyen lényeges, hogy ne igyunk keveset, ugyanolyan fontos, hogy ne igyunk túl sokat se!! Ezt is túlzásba lehet vinni, úgyhogy csak óvatosan, ne essünk túl a ló másik oldalára.
Iszok elég vizet? Milyen módszerrel? A ti nagymamátok is tévedett néha? Szerintetek melyik tipp segít rajtatok leginkább? Szoktatok szürcsölni?