Tegnap valaki elvágta a faluban a telefon kábelt, úgyhogy nem az eredeti ütemterv szerint, de még remélhetőleg nem későn, jöjjön pár kép és ötlet, természetesen kalendáriumokról és koszorúkról.
Kezdjük a naptárakkal, mert rájuk már holnap szükség lesz:
Tesz-vesz város jellegű, gyufásdobozos:
Ikeás mágneses fűszertatós:
Krétatáblás (az ünnapi hangulat kedvéért nem az első asszociációmat leírva) uzsonnás zacskós
Piros borítékos (rossz varázsló gyerekeknek pár elrejtett rivallóval)
Fém vödrös (milyen jópofa lenne 25 fűszernövénnyel)
Házikós, főleg urbanisztikában jártas kollégáknál, akiknek van otthon elfekvőben pár tucat ház makett
A legünnepibb dolog, ami a WC papír gurigákkal történhet (holnapra viszonylag bonyolult összegyűjteni)
Csipeszes látszat naptár (ha igazi lenne, a páros számokon is csüngene ajándék)
Az egyik kedvencem, mézeskalácsos koszorú, ha valaki biztosra akar menni
Karton doboz és őz
Jöjjenek a koszorúk is, évek óta a klasszikus narancs-fahéj-fenyő-bogyó szettet vesszük elő, úgyhogy idén kicsit változtattam és ehhez kerestem inspirációt.
Tegnap levadásztam a Müllerben 2 olyan hozzávalót, amit már évek óta kellett volna vennem, mégpedig egy műfenyő koszorút, és egy szép tálcát, amire a koszorú kerül.
Gyertya és toboz volt itthon, úgyhogy megszületett az idei adventi koszorú, fotózással együtt fél perc alatt.
Ezek az alapanyagok: 4 gyertya a tálca és a koszorú 3 toboz és egy üres kör alakú tégely, mert a gyertyák nem fértek el a koszorú belsejében, csak egy kicsit megemelve.
Ez a koszorú közelről, soha nem mondanám meg, hogy nem igazi fenyő.
Így néz ki összerakva, semmi extra, de nekem nagyon tetszik. Lehet, hogy valamilyen felirat kerül még a gyertyákra, ha így lesz, tudni fogtok róla.
Végül pedig a konzol asztal, ahol a helye lesz, előtérben a kovászos uborkás üvegben aranyra festett tobozok, a háttérben pedig az idei karácsonyi ajtódíszünk.
Nektek milyen lesz az idei adventi koszorútok? Lesz egyáltalán? És adventi kalendáriumotok? Hogy álltok a mű vs. igazi fenyő kérdéssel?
Szép hétvégét és jó készülődést mindenkinek!