2013. január 17., csütörtök

Hogyan mosok-hogyan mostok?

Jó előre szólok, hogy a mai bejegyzésben semmi újat, vagy eget rengetőt nem fogok leírni, ugyanis nincsen trükköm arra, hogy hogyan kell mosni, vagy hogyan lehet egy új módszerrel forradalmasítani ezt a házimunkát. Sose foglalkoztam vele, mert mindig is imádtam mosni. A szennyessel voltak gondjaim, de azokat szerencsére sikerült megoldani (itt). 
Úgyhogy írok a mosásról, mert kértétek és néha az ilyen bejegyzésekből valami nagyon jó sül ki, vagy ha nem, jópofa összehasonlítani, hogy ki hogy csinálja.
Hogy kedvet kapjatok, beszúrom a mosást szimbolizáló Kalácsos képet, mert nem lehet ma fotózkodni vele, nagyon sokat játszott reggel, most épp ezt piheni ki.


Minden a szennyessel kezdődik, ami nálunk rengeteg. Két közel sem apró ember, aki naponta többször átöltözik és sportol, rengeteg szennyest tud kitermelni, főleg, ha az összes mosható ruhájuk elfér egy bőröndben. Igen, mindkettejüké, egy bőröndben.
Szóval nincs sok ruhánk, de ha látnátok mekkora a ruhásszekrényünk, akkor ez is rengetegnek tűnne. Úgyhogy ha fel akarunk öltözni, akkor mosni kell. Megy is a gép majdnem minden nap.
De térjünk vissza a szennyesre: 3 felé válogatom a ruhákat, fekete-fehér (igen-nem) és színes. 



Minden fekete ruhát együtt mosok, csak akkor válogatom szét, ha rengeteg van, zoknikra-pólókra-fehér(?)neműkre.
A mosógépünkön van egy 30 fokos gyorsmosás 45 perc alatt készen is van és amit egyszer vettünk fel, azt szépen illatosra mossa. Legdurvábban centrifugálok, lehet, hogy rosszul teszem, nincsenek nagyon érzékeny ruháink és úgyis vasalok.
Régen használtam külön fekete perwollt, de semmi izgalmasat nem tapasztaltam, úgyhogy inkább ugyanazzal mosok, mint amit a színeseknél használok vagy folyékony ariel, de újabban a persil mosókapszulákat.
A folyékonyat gyakran melléöntöttem és a Kalács azonnal rohan, hogy felnyalja. (Nem hagyom, gyorsabb vagyok!)
Az előző lakásunkban használtam ilyet, de az ottani mosógép rövid programja nem oldotta fel a burkát, viszont eltaknyosította és eloszlatta egyenletesen a ruhákon, amit aztán lehetett leszedegetni, vagy magyarázkodni.
Más a gép, úgyhogy nem reális az összehasonlítás, de a persillel nem volt ilyen gondom. Előbb kell berakni, mint a ruhát, hogy a feltöltődés alatt is olvadjon. (Lehet, hogy ezt rontottam el régen? Nem emlékszem.)

Ha sok színes összegyűlik egy mosásra, akkor külön válogatom, de csak azért, mert egy hajszálnyit kényszeres vagyok, és szeretek színsorrendben teregetni, egyébként együtt mosok mindent, színfogó meg egyéb trükkök nélkül, sose volt belőle baj.
Ugyanazon a gyorsmosáson minden tiszta lesz.

A fehéreket régen mostam 60 fokon aztán 40-en, de most ezeket is a 30-as programmal mosom, lehet, hogy lusta vagyok eltekerni onnan a gombot? 
Fehér arielt használtam, de valószínű, hogy ebből is váltok a kapszulásra a fenti, cicás-okok miatt, ráadásul szeretem messziről célozni a gépbe a kis pakkokat.
Ha valaki azon gondolkodna, hogy meg lehet-e különböztetni aszínes és fehér kapszulákat egymástól, akkor a megnyugtató válaszom: igen! A fehéré zöld, a színesé kék. Még le is fotóztam azzal a dobozzal, amiben tartom. Igen, a hátulja olyan, mint a mosógép hátulja. A barátom nagymamájától kaptam még sok éve karácsonyra a Butlersből, most is lehet kapni, csak már más grafikával. Az elején be lehet nézni, ugyanúgy, mint a mosógépekbe. Legalábbis az elöltöltősökbe.

 
Mindazonáltal nem fogom az összeseömleszteni mert sokkal több színeset használunk, mint fehéret és így nem tudom mikor van fogyóban.
Van azért kivétel, amikor  más programot állítok be. Ágyneműt 60 fokon mosok. Törölközőt 60 vagy 90, csak attól függ, hogy milyen a kedvem.

Amihez viszont ragaszkodok, az a konyhai rongyok és a 90 fok. Addig mostam 60-on, amíg nem láttam egy vizsgálatot, hogy a konyhai baktériumok 60 fokon érzik magukat a legjobban és akkor kezdenek csak igazán szaporodni.
A felmosó vödörben szokták várni a sorukat, kicsit beáztatom clorox-os vízbe és 90 fokon mosom őket, aztán ki is vasalom. Igen, én az a lány vagyok, aki vasalja a rongyait.

Még ami izgalmas lehet, az az öblítő és a foltok kérdése. Lenor sárga és zöld öblítőt variálok, egyszer ezt veszem, egyszer azt, mert gyorsan megszokom az illatát.

A foltokra egy trükköm van, a gyorsaság. Amint valami foltos lesz, azonnal lelövöm a zöld-ariel spricnivel és ki is mosom, nem elég csak lespriccelni. Még a világ legjobb pirospaprikáját is kiszedi, van, hogy csak második nekifutásra, ezért érdemesebb lenne pucéran pörköltözni.

Ti hogy szoktatok mosni? Van valamilyen trükkötök? 
Szereti a cicátok a mosószert? Kapszuláztok, vagy ügyesen nem öntitek félre? 


 
P.S.: Ha valaki holnap délben Pécsen jár, ugorjon be az éppen akkor nyitó Souper levesezőbe, az Ifjúság útján. Én ott fogok pörögni, koccinthatnánk egy levessel. Ha addig like-oljátok a Souper facebook oldalát, akkor nem is kell fizetni a levesért! Hurrá! Úgy hallottam lesz kukoricakrém pattogatott kukoricával. ;)
Teli szájjal keressetek!

60 megjegyzés:

  1. hűűű, én nagyon egyszerűen mosok: akkor megy a gép, ha összejön egy adagnyi. Külön a fehér, a fekete, a babaruhák meg a 30fokon moshatók. Előbbieket 40fokon mosom. Eddig a törölközőket és a konyharuhákat simán bedobtam a normál mosásba, de kb. egy éve váltottam: 60 fokon mosom. A 90-nél nem jönnek ki a színek? Szinte semmit nem vasalok, inkább szépen teregetek:) Fehéríteni mosószódával szoktam, foltot tisztítani minél előbb, mosószappannal. Saját tapasztalat, hogy az olcsóbb mosószerek nem mosnak szépen, így folyékony Arielt használok. A babának Dreft Sensitive-et. Öblítőt nem... Próbáltam a mosdiót is,nekem nem vált be teljesen, de lehet, hogy lesz még egy próbálkozásom vele, mert szégyen, mennyi vegyszert használok :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a törölközőknél egyáltalán nem, a konyharuhákat meg már a klorox rég elintézte. fehérek! :))

      Törlés
    2. háddemostvettemazikejábaszépcsíkosatjájj...:)

      Törlés
    3. van az a mennyíségű hipó, ami megoldja! ;)

      Törlés
    4. hehehe:) Amúgy te mire használod a konyharuhákat, hogy ennyire nagyon fertőtleníteni kell? Én max. törölgetésre (megmosott zöldség, gyümölcs, elmosogatott edények). A kezemet egy másikba törlöm, de mindig megmosom előtte, nem ilyen-olyan maszatosan. (Igen, akár százszor is kezet mosok főzés közben.) A pultot nedves törlőkendővel törlöm, tehát nem tudom. Amire én használom, nem lesz olyan koszos, hogy fertőtlenítenem kelljen...

      Törlés
    5. én elég durván bánok velük, mindent ezzel törlök, alig használok már papírtörlőt. de nem hétköznapi megoldás, úgyhogy lehet, hogy megírom egy bejegyzésben.

      Törlés
  2. Hű, ez jó poszt volt, a mosás a kedvenc házimunkám plusz a teregetés! Én is viszonylag sokat mosok, bár nem minden nap, de 2-3 naponta biztosan megtelik a gép. A legtöbb cuccot 30 fokon mosom, a nagyon koszosakat, problémásabbakat 60 fokon, 90 fokon viszont még soha nem mostam ezzel a géppel. Elég sok ruhánk van, így víz-áramspórolási okokból mindig megvárom, hogy tele legyen a masina. Én már kb. két éve nem használok mosószert, csak mosódiót, környezetvédelmi és anyagi okokból, mivel nekem mindkét szempont egyaránt fontos. Ennél olcsóbbra nem tudom, mi hozható ki, és mivel természetes anyag, nem károsítja a környezetet sem. Kb. 1000-1500 ft-ba kerül egy fél kilónyi, és nekem ez ilyen intenzitás mellett is több, mint 6 hónapig elég. Bár sokan panaszolják, hogy szürkék lesznek tőle a ruhák, én semmi ilyesmit nem tapasztaltam, 100%-ig elégedett vagyok vele. Illatos nem lesz tőle persze a ruha, de nekem ez nem hiányzik. Azt javasolják, ha illatos ruhákat szeretnénk, csepegtessünk mosás előtt a diók kis zsacsijára pár csepp illóolajat, de én nem igazán éreztem a különbséget. A fehér színű ruhákhoz - elenyészően kevés ilyen cuccunk van - mosószódát használok, de a hosszú évek alatt rájöttem, hogy a fehérek fehéren tartásának egy bombabiztos módja van: ha kézzel mossuk őket. Legalábbis nekem csak azok a holmijaim maradtak évek múltán is ragyogó fehérek, amiket soha nem tettem a gépbe hanem mindig kézzel mostam - azok viszont tényleg szuper állapotban vannak. Nem tudom, neked ebben milyen tapasztalataid vannak. A kézi mosáshoz általában mosószappant, vagy mosószódát használok. A múltkor olvastam egy cikket házi mosószer készítéséről mosószappanból, lehet, hogy ezt a praktikát is kipróbálom majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon meghoztad a kedvem a dióhoz, ki fogom próbálni!
      öblítő nem is kell mellé, vagy csak Te nem használsz?

      Törlés
    2. kézzel a melltartókat szoktam mosni, ha nem vagyok lusta, azokat nagyon kikezdi a mosógép! :)

      Törlés
    3. Nem kell mellé, elvileg az illatot pótolni van hivatva az illóolaj, de ezt sem kötelező. Nem mindenkinek jön be egyébként a dió. Én olyan háztartásokba nem ajánlom, ahol pici babák, gyerekek vannak, hiszen ők nagyon változatos foltokat tudnak ejteni, illetve ahol sok a gépolajos, nehezen tisztítható ruha. Nekünk így a párommal ideális, és a másik nagy előnye, hogy kis helyet foglal. Tök jó volt, hogy a dió bevezetésével egyszer csak eltűntek a mosószeres-öblítős flakonok és dobozok, és maradt egy darab dundi vászonzacskó.

      Törlés
    4. egyre jobban hangzik! ki fogom próbálni! köszönöm!!

      Törlés
    5. egyéves gyerek, motorversenyző férj - ezek szerint ezért nem működött a dió :(

      Törlés
    6. Én is mosódiót használok és nagyon szeretem. :) Az illatosításhoz pedig annyit fűznék hozzá, hogy én a mosódióm mellé vettem illóolajat is, azt teszem a mosógépnek abba a tartályába, ahova régen az öblítőt tettem. Vízzel kell hígítani. Nekem most vízililiomos és aloe verás van, nem tudnám eldönteni melyik a finomabb. Isteniek! Azóta már anyukám is lenyúlt belőlük. :P
      És az az illat, ami a lakásban lesz teregetés közben. Hmmmm....

      Törlés
    7. Detti: muszáj kimondanom: kemény-dió...elnézést!

      Miranda:jaj de nagyon jól hangzik, muszáj kipróbálnom! :)

      Törlés
  3. Szia! Nálunk is mosoda van :) A ruhákat színek szerint válogatom, fekete- fehér- világos színes, sötétebb színes. 40- 50 fok körül. Külön mosódnak a törölközők 70 fokon- ha újra kezdeném a háztartásosdit, tuti egyszínű, vagy legalább közel egyszínű törcsiket vennék.. konyharuhánál már okosabb voltam. Külön az ágynemű 50- 60 fokon, ez nem is tudom mitől függ :) És külön a konyharuhák, legalább 80 fokon, öblítő nélkül- ez fontos, jártam már úgy, h a kelttésztám öblítő illatú lett :) Ha jól jön össze, akkor együtt mosom a lepedőket és a fehér törölközőket 90 fokon. Mindent hosszú programon mosok, hosszú távon szerintem tisztábbak a ruhák vele- igen, tudom, h drága. Csak cipő- mamusz- benticipőre használom a gyorsprogramot. Folyékony arielt veszek, bár lehet, h váltok, mert ez a piros kupakos illat nekem nagyon tolakodó. Öblítőből most épp türkiz quanto van, de mindig az jön, ami épp megtetszik. Vasalok én is majdnem mindent.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. rongyhoz és törölközőhöz én se használok öblítőt, rongynál zavar a szaga, törölközőnél meg szeretem, ha nem puha! :)

      Törlés
  4. Én is vasalom a rongyokat, nyáron egy "tippek a befőzéshez" cikkben olvastam, hogy ez fertőtleníti legjobban őket. Aztán a mamám is megerősítette.
    Folt tisztításra az ariel spricni sima folyékony változatát használom, de ha elfogy lehet váltok a spricnire.
    Mosószerből egyelőre a folyékony ariel a nyerő, a 30 fokos ruhákra a dreft, feketékre a fekete perwoll.
    A cloroxos áztatást tuti kipróbálom, köszi a tippet.
    Öblítőnek pedig már évek óta a fehér (sensitive) silant, vagy lenort használom.
    Barátom anyukájától kaptam mosódiót meg mosószódát, de még nem próbáltam ki.

    A Souper olyan lesz mint Pesten a Bors? (Fincsi nem hagyományos levesek + a legkevésbé sem hagyományos grill szendvicsek.) Ha Pécsen járok biztos kipróbálom majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem jobb a spricni, a folyékony könnyebben meglódul, többet használok el!

      igen, a Souper levesező lesz és sima szendvics, egyelőre nem grill, de minden az igényektől függ.

      Törlés
    2. nekem is ez a bajom a folyékonnyal...

      szuper lesz a Souper

      Törlés
    3. a cica dolog, vagy a célzás?

      az első nap után, hulla fáradtan azt mondhatom, hogy igen, remélem jó lesz! :)

      Törlés
  5. Nem értem, hogy csinálod, de mindig olyan jó kedvem lesz a bejegyzéseidtől :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én sem tudom, de nekem is attól, hogy megírom őket! :)

      Törlés
    2. Az én szám is mindig mosolyra húzódik, vagy éppen hatalmasakat röhögök :) Nagyon bírom a stílusod Dorka és tuti megölelgetnélek a Souperben, ha nem Bp-n élnék :) Az ebayen találtam melltartó-mosó-golyót ( http://www.ebay.com/itm/Bubble-Bra-Double-Ball-Saver-Washer-Bra-Laundry-Wash-Washing-Ball-/290756135615?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item43b26a8abf ) tök jó, nem? :)

      Törlés
    3. tudtál újat mutatni, ez a golyó nagyon fura!!!

      jaj de édes vagy! :)) hát, járok én budapesten elég gyakran, ha látsz, gyere ölelgetni! ;)

      Törlés
    4. Ha valaki egyszer csak megölel Bp-n az én voltam :D :D Nekem nagyon birizgálja a fantáziámat egy a golyó... :)

      Törlés
  6. Én tavaly október óta nem használok sem bolti mosószert, sem pedig bolti öblítőt. (Néha azért hiányoznak azok a fincsi illatok, hmmm. Régen én a Coccolino-nak a Passion flower és bergamot illatú öblítőjét használtam, mosószert pedig vagy Persil gél vagy Ariel gél)
    A mosószert én készítem itthon, mosószappanból, mosószódából, szódabikarbónából, mosóparfümmel illatosítom. Ugyanúgy mos, mint a boltiak, csak sokkal olcsóbb. Egy főzési adagból 3-4 liternyi "gél" jön ki, de az ára kb. 1000 Ft alatt van (persze először ehhez is meg kell venni a hozzávalókat, amik kicsit borsosabbak, de ezek nagyon sokáig elegendőek). A makacsabb foltoknál ezeknél is érdemes előkezelni a cuccost (pl. mosószódás vízben történő áztatás, vagy marhaepe szappannal átdörszölni a foltot, majd ugyanúgy mehet a mosásba. Öblítőt is házilag keverek. Akit érdekel, itt elolvashatja a recepteket: http://eletespillecukor.blogspot.hu/2012/10/termeszetes-tisztitoszerek-1-hazi.html
    http://eletespillecukor.blogspot.hu/2012/12/oblito-hazilag.html
    Nekünk is kevés ruhánk van, a törölközőket, konyharuhákat együtt mosom, 90 fokon, hogy jó bacimentesek legyenek, a ruhákat nem válogatom szét színek szerint, megy minden egybe 30 fokon. Ha valami új ruha van köztük, amikről nem tudom, hogy fog-e vagy nem, akkor a biztonság kedvéért teszek bele színfogó kendőt is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon köszönöm a tippeket, egyszer elszánom magam és kipróbálom! :)

      Törlés
  7. Mosódió, dettó. Illóolaj helyett ecetes flakonba 1/3 ecet + 2/3 víz + néhány csepp levendula és teafaolaj (ez állítólag jó a penészre, bár én mindig megvárom, hogy kiszáradjon a gép, és csak után csukom be a tetejét), és ebből megy egy pici az öblítős rekeszbe. Az ecetnek állítólag színélénkítő hatása van, a vízkőoldása viszont tuti.

    Egy kérdésem lenne: mit kezdtek a hónaljnál lévő sárga folttal? Vagy csak nekem lesz ilyen idővel a fehér felsőkön? Próbáltam már sok mindennel (ruha oldalról is, meg dezodorok variálásával is), de idővel minden megsárgult az említett rézsen :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az ecetes öblítő jól hangzik, köszi az ötletet, kipróbálom!

      Törlés
  8. Én is ilyen mosókapszulát használok, Arielt, ez vált be a legjobban! :)
    Sikerült már összemosnom ruhákat, de hálistennek megtudtam, hogy létezik olyan, hogy "Mosásmentő". És tényleg megmentett! :)

    VálaszTörlés
  9. Mi itthon már csak a színes ruhákhoz használunk bolti mosógélt, a márka változó. A fehérekhez nálunk lereszelt Caola mosószappan és mosószóda dukál. Eddig még nem volt rá panasz, bár a szappan reszelés nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé. A mosógép egy őskövületnek számító felültöltős Hajdú, a szerelő azt mondta, hogy ne cseréljük le amíg javítható, mert ezek az új csodák állítólag elég gyorsan kipurcannak. Szállásadással foglalkozunk, úgyhogy elhiheted van bőven mosnivaló. Nyáron néha egész nap nem csinálok mást csak mosok, teregetek, vasalok és hajtogatok.

    Most egy kicsit tanácstalan vagyok szekrényrendezés terén. Örülnék egy jó ruhásszekrényrendezős postnak. Kíváncsi vagyok a rendszeredre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de imádtam azt a gépet! hiányzik is, főleg, ahogy kirodeóztam vele a fürdőből! :)))
      a szekrény semmi extra és mivel nem is a miénk, kicsit sem olyan, mint ami ideális lenne, de ha gondolod megmutatom, elrettentésnek jó lehet! :))

      Törlés
    2. Mikor kicsik voltunk tesómmal centrifugázásnál mindig ráhajoltunk és úgy dumáltunk vagy énekeltünk. Nagyon vicces volt.

      Rájöttem hogy a ruhásszekrény újrarendezés nem fog sikerülni egy újabb alapos lomtalanítás nélkül. Egyébként bármilyen tanácsnak örülök és amit tudok hasznosítok. :)

      Törlés
    3. órákig elvoltunk ilyenekkel! :))
      nagyon érik egy ilyen bejegyzés, örök kedvencem, a lomtalanítás! :)

      Törlés
  10. Én ugyanúgy mosok, mint Te Dorka, csak az öblítő helyett használok ecetet (10 %-os egy evőkanállal). Szaga nincs, viszont a vízkövet oldja, úgyhogy nem szürkülnek be a ruhák. Mellesleg a mosógép vízkőtelenítése is megoldódik így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ecet <3
      semmi szaga nem marad?
      a gyerekkori batikolt pólók jutnak eszembe az ecet szagukkal! :)

      Törlés
    2. saját tapasztalat: semmi ecetszag nem marad, marad viszont egy vízkőmentes mosógép:)

      Törlés
    3. kipróbáltam tegnap, tényleg nem lett ecet szag, de azt honnan látod, hogy tiszta a gép?

      Törlés
  11. Ahány ház, annyi mosás! :) Majdnem hasonlóan mosok mint te, de általában mindent 40 fokon. Konyharuhát 90, törölközőt is magasabb hőfokon (szinte mind fehér) Centrizni most magasabb fokozaton centrizek mert most bent szárítom a ruhákat, aztán így nincs annyi pára, meg valamivel gyorsabban is szárad. Amikor erősebb fagyok voltak simán kiteregettem, a fagy jól kiszívta a nedvességet. Röhögtek is rajtam, nagykabátban, kesztyűben-sapkában teregettem :D De én anyukámtól így tanultam :) Mosószerből az folyékonyat használok, mosódiót próbáltam, nem jött be. Most majd az öblítőt akarom lecserélni valami környezetkímélőbbre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ki fogom próbálni a fagyban teregetést, elképzelem, hogy tök kemény ruhákat lapjával leveszek a szárítóról, jópofa lehet!

      Törlés
  12. Dorka a vasaláshoz is kedvet csinálhatnál! Nem szeretek vasalni pedig rá kellene venni magam! Arra gondoltam veszek egy új szuper vasalót és hátha akkor sikerül megszeretnem. :D Porszívózni imádok! Szeretem nézni ahogy eltűnnek a szöszök morzsák és ráadásul illatozik a porszívóm neve is van Tibike a mosógép pedig Gréti! :)Enyhén flúgos vagyok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én vasalás közben rádiót/hangoskönyvet hallgatok vagy filmet nézek. Így egész elviselhető :)

      Törlés
    2. nálunk is sok mindennek van neve! :)
      és szigorúan csak tv előtt vasalok, úgy nem olyan rossz. illetve nem egyszerre mindent, mert belefájdul a derekam, inkább mindig egy picit!
      porszívózni én is ezért szeretek, de ez a faktor a vasalásnál is megvan, eltűnnek a gyűrődések! :))

      Törlés
    3. Köszönöm a hasznos tippeket! :)

      Törlés
    4. fontolgatom még, de lehet, hogy írok róla teljes posztot! :)

      Törlés
  13. Most teljesen megnyugodtam,hogy nemcsak én teregetek színek szerint!Köszi Dorka,ez hatalmas megkönnyebbülés!Sőt,szagolgatni is szoktam a ruhákat mosás után!
    Az én csoportjaim:fehér,fekete,világos színes,sötét színes 40 fokon,.Ágynemű,törölköző 60 fokon.Konyharuha 90 fokon.
    Fehérekhez tomi kristály + vanish,feketékhez dreft vagy persil.Színesekhez weisser riese color és vernel vadrózsás öblítő.Szőnyegekhez,takarítós rongyokhoz denkmit color(dm saját márka) mosógél és mülleres öblítő.Utána természetesen gépmosás dr.beckmann mosógép tisztítószerével.
    És amíg elöltöltős volt a gépünk,állandóan rohangáltam a fürdőbe,hogy nézzem,ahogy forognak a dobban a ruhák!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. számíthatsz rám, én szigorúan tartom a színsorrendet és mindent megszagolok, ami a kezembe kerül illetve néha én is elbambulok és nézem! :))

      Törlés
  14. De jó pécsi levesezőő!! Úgy hiányzik Pécs, amióta nem vagyok egyetemista és nem lakom Pécsett annyi szuper hely/bolt nyílik ott, hogy elfog a "honvágy"... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem is nagyon hiányozna.
      ugorj le valamikor, rengeteg új hely nyílt tavaly! :)

      Törlés
  15. Szia! Nem ide tartozik, de jelöltelek erre, remélem elfogadod, mert a tied a legjobb blog! :)
    http://bloggerina.nlcafe.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon kedves vagy Eszter, köszönöm szépen! :)

      Törlés
  16. Sziasztok!
    Én is a mosódiós tábort erősítem. Használok mellé öblítőt is (Iecologic levendulás öblítő, elvileg növényi ökologikus, nem tartalmaz foszfátot, nem tesztelték állatokon), egy mosáshoz egy kupakot teszek. 1 L ára 1310 Ft, elég sokáig elég, mondjuk csak magamra mosok ( állításuk szerint 40 mosásra elegendő, ami szerintem kb reális). A ruhákra teszek 1 ek mosószódát (nem tudom, hogy a ruhákra kell e tenni, én odaszoktam, ti hogy használjátok?) A fehér ruhákhoz, 1 tk manna ruhafehérítőt teszek, plusz a színes ruhákhoz 1 db színfogó kendőt. A munkámból kifolyólag fertőtlenítő szert is kell használnom sajnos (Sanytolt találtam, ha van javaslatotok fertőtlenítésre szívesen venném). A törölközőket a ruhákkal együtt mosom 40 fokon, de áttérek a 60 vagy 90 fokos külön mosásra. Köszi lányok!:)
    Azért kezdtem el mosódiót használni, mert minden létező mosópor és öblítő kikezdte a bőröm( viszketett, kipirult), és e mellett környezet kímélőbb is. A viszketés egy időre abba maradt a váltásnak köszönhetően(kb. 1 év) most megint ezzel küzdök, nem tudom mi lenne jó megoldás... Esetleg keresek valami hipoallergén öblítőt. Nektek nincs ilyen gondotok? Az illatos krémeket sem bírja a bőröm, gyógyszertári testápolót használok.:S Egyenlőre egy szennyes kosaram van, de Dorka nagyon tetszik a szétválogatós módszer, majd kipróbálom, ha lesz elég helyem.:) Nagyon szeretem a bejegyzéseid, mindent elolvasok, ezentúl kommentelek is.:) Puszii /Ja és a blogod hatására, kezdtem el tényleg mindennap mozogni, tornázni, szóval ezt is köszii:)/

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok!

    Folttisztításra ajánlom a baba popsikendőt:) Elsőre nekem is furcsa volt mikor olvastam, de mindent prímán kiszed. Még a tökmagolajat is a fehér pólóból, amit előtte semmilyen csoda folttiszító nem vett ki.

    Fertőtlenítésre szerintem is a Sanytol az egyik legjobb, de a DM saját mérkás DenkMit-je sem rossz.
    Nekem mindkettő jól bevált pamut edzősruhák szagtalanítására is.

    Én is folyékony arielt használok a legtöbb ruhához, kényes pulcsikhoz rózsaszín perwol, feketékhez ha olyan akkor a fekete perwol.

    Szerintem elég az ágyneműt is 40 fokon mosni, csak hosszú programon és az öblítő helyére teszem a fertőtlenítőt. Szerintem így ugyanolyan hatékony, de gazdaságosabb és jobban kíméli az ágyneműt.

    Mosodiótól nekem büdösek maradtak a ruhák.
    Az ecetes öblítést én is szeretem, de néha azt is ha jó illatos a ruha:)

    Fehérekhez a mosószóda fehér perwoll kominációt használom.

    És én aggódós vagyok, a világos színes csomaghoz szinte mindig teszek színfogó kendőt.

    Csak most találtam a blogot és nagyon tetszett a cikk, elolvasom a többit is:)

    És nagyon várom a vasaláslelkesítő bejegyzést;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj ez nagyon izgi!! hogyan jön ki a babapopsitörlőtől a folt? azzal átdörzsölöd?

      Törlés
    2. Igen, addig dörzsölöd, amíg ki nem jön :)

      Törlés
    3. azonnal keresek egy foltot!! :))

      Törlés
  18. Szia.Mi is szeretünk mosni,bár én mondjuk mosógép mániás vagyok mármint minél nagyobb legyen a centrifuga fordulatszám és minél több program legyen megy ilyenek ( anyut ezzel már kiakasztom) hát de pasiból vagyok na. :) Kicsit furcsa lesz a kérdés de ha nem baj szeretném megkérdezni hogy a képen látható mosógépetek milyen típusú? :) Köszönöm előre is a válaszod. :)

    VálaszTörlés