2013. január 15., kedd

Gyógyszertári arcápolás

Nyáron és ősszel is volt egy-két mini operációm a bőrgyógyászaton. A fájdalomküszöböm annyira alacsony, hogy gyakorlatilag nincs is, emellett mindenen szuper-mód tudok parázni és ha ideges vagyok beszélek, tehát az ájulást elkerülendő végigcsacsogtuk a műtéteimet a nagyon kedves orvossal és aszisztenssel.
Mindennél jobban szeretem a két legyet egy csapásra akciókat, úgyhogy ha már úgyis ott feküdtem kiterítve, gondoltam, hogy továbbképzem magam arcápolásból. Áldom az eszem, mert olyan tudás birtokába kerültem, ami igazság szerint mindenkinek járna, nem csak annak, akit megkínoznak érte. (Ilyen infókkal kéne bombázni az embereket az iskolában, nem Türkmenisztán mezőgazdaságával.)

A kérdésem összetett volt: mivel kenjem a huszonsok éves, mindenre érzékeny, száraz, de alkalomadtán zsíros bőrömet? Mi az amiből érdemes drágábbat venni és hol fizetjük csak a márkát? 
Mutatott ilyet is olyat is, ősz óta használom őket és elégedett vagyok, nézzük is sorra:


Gyógyszertári alapkrém - Cremos Aquosus Sine Artherlei Citri FoWo

Ennél a krémnél a legnagyobb hátrányán túl is estünk. Külön attrakció ezt kimondani a patikában, állítólag alapkrém néven is felismerik, de úgy még nem kértem, megküzdöttem érte.
A klasszikus fehér tégelyben lehet kapni, fél évre elég (150 ml) krémmel. Érdemes a hűtőben tartani, gyógyszertári krém szaga van, de nem túl erős, felkenve nem érezni.
Annyit tud, mint amit minden más krém. Hidratálja az bőrt. A legtöbb márkás krém ugyanez, csak rózsaillattal és színnel felturbózva.
Azzal sincs baj, szebb a csomagolása, jobb az illata, nem lesz baja szobahőmérsékleten, de biztos, hogy drágább. Ennél a krémnél minden drágább. Általában 10-szer, de volt már rá, hogy 20-szor drágább krémeket szoktam venni, ami röhej. Ettől nem fáj az arcom, nem feszül a szárazságtól, nem pirosodik ki.
Ha bármi rosszat kellene írni róla, annyi jut eszembe, hogy kényelmesebb lenne az ágyam mellett, vagy a fürdőszobában tartani, kicsit nehezebben szívódik fel, úgyhogy inkább estére használom és nincs tavasztündér illata, a csomagolásával se fotózkodnék.
Egyébként csodálatos, legjobban elköltött 400(!) forintom.

Eucerin 10% urea lotion

Ne tévesszen meg a neve vagy a csomagolása, én ezt is arckrémnek használom. Ugyanaz van benne, mint a hasonló arckrémben, csak sokkal olcsóbb, mert valamiért az arcunkra hajlandóak vagyunk több pénzt kenni.
Az ára az előzőhöz képest sok, de a többi krémhez képest nem, 250 ml (egy évre elég) 3885 ft.
Könnyebben szívódik fel, mint az előző és nem kell a hűtőben tartani, ezért ez van az ágyam mellett. A már sokat emlegetett urea megköti a bőr víztartalmát, de nem vizezi a bőrt, az csak attól lesz hidratált, ha eleget iszunk.
Méz illata van, gyorsan beszívódik és azonnal puhábbnak tűnik tőle a bőröm.
Egész picit ragad, úgyhogy a kezemen zavar, ott maradok a mandulás testvajnál, de az arcomon egyáltalán nem zavaró.
Nem lettem rá érzékeny, tökéletes nappali krém, azt hiszem egy keveset átrakok egy régi szép tégelybe és teljes lesz a boldogság.

Cicaplast

Egyértelműen a legkedvesebb nevű krém a világon. Annak ellenére, hogy van eltüntetendő friss seb az arcomon, nem tukmálta rám az orvos, azt mondta, hogy nagyon kétes a különböző seb halványító krémek hatékonysága, és az áruk miatt nem akarja, hogy mindet próbálgassam. 
Nyilván nem fogadtam szót és amikor több mint 500 forinttal olcsóbban lehetett kapni (2599 helyett 2079 ft a Mechwart téri patikában, csak aznap volt ez az akció-feneseérti) gyorsan megvettem.
Nagyon szépen kiegyenlíti a bőrt és egy pattanás utáni hegyet szinte teljesen eltűntet napok alatt. Nem tudom, hogy a műtéti heg halványodásában milyen százalékban vesz részt az idő és a krém, de rosszat biztos nem tett.
Jó érzés rásminkelni és nem látszanak az egykori pattanásaim.
Örülök, hogy olcsóbban jutottam hozzá és hogy ilyen kedves a neve, ez a két tényező is kellett, hogy meggyőzzön, de nem bántam meg.

Bioderma Sensibio arclemosó

Annyira szeretem, hogy a 2012-es kedvencek közé is bekerült. Ezzel mosom le a sminkemet és ha nincs smink rajtam, akkor az arcomat. Annyira nem csípi a szemem, hogy szemcseppnek is elfogadnám, soha nem pirosodik ki tőle a bőröm, jól leszedi a sminket és nincsen illata.
Legelőször a 100ml-eset próbáltam, jött a 250 és most már a fél litereset használom, de ha lenne nagyobb, azt is megvenném, mert szenzációs.
Ugyanakkor a lista legdrágább szereplője, több, mint 4000 ft a fél liter, de helyettesíti a sminklemosót, az arctisztítót, nálam a tonikot, az arctejet és bármit, amivel arcot lehet tisztítani, csak ezt használva is teljesen tiszta az arcom.

Ezeket a krémeket használom az arcomra, nagyon szeretem mindegyiket, mostanra legyőzték bennem azt a vágyat, hogy egy számomra szimpatikus márka, szépen csomagolt krémei után nyúljak.
Olcsóbbak és a bőrömnek jobbak is, úgyhogy azt hiszem egy darabig nem kísérletezek, megtaláltam az igaziakat.

Van csodafegyveretek a gyógyszertárból? 
Ismertétek, vagy használjátok valamelyik krémet Ti is? Mi a véleményetek?

56 megjegyzés:

  1. itthon labelló és egyéb ajakír helyett használok (illetve az egész család) gyógyszertári sima kevert krémet. Igazából nem is szájra való, hanem valami zsíros alapkrém, de ez az egyetlen krém, ami tényleg rendbeteszi a kiszáradt, vagy akár a totál kicserepesedett számat (stressz esetén hajlamos vagyok rágni a szám szélét, ami elég rusnya lesz, ha ilyen hidegben ég az utcára is megyek a meggyötört bőrrel). Még az öcsém is ezt használja (pedig ő aztán semmilyen kencét nem akar soha :P). A hátránya, hogy táskába azért nem dobom be, a koszos buszos kezemmel úgysem nyúlnék a krémbe majd kenném a számra. De nálunk ez a tuti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. labellotól én függő lettem, mostanában alig kenem valamivel és teljesen rendben van!
      itthon használok belenyúlósat, mielőtt indulnék, az bőven elég is. útközben én se érnék hozzá szívesen!

      Törlés
    2. Labello helyett sok éve már a Carmexet használom(kb 10 éve az USA-ból hozatom, hozattam mindig, mert ott töredéke az ára és akkor itt még nem volt kapható)
      A tubusosat, mert az a leghigiénikusabb.

      Törlés
    3. a carmex is tuti, de a minap elfogyott a kis tubusom. ekkor került a kezembe a vazelin. éjszakára bekentem vele a számat (cafatokban volt rajta a bőr) és reggelre teljesen rendbe tette. persze nem árt utána egy kis radírozás, de filléres a cucc és, ahogy Dorka mondta anno a videóban rengeteg másra is jó! én csak ajánlani tudom.

      Törlés
    4. carmex és vazelin is csodás, bár valami miatt nekem mostanában nem kell semmi a számra....lehet, hogy iszom eleget? :)

      Törlés
  2. Nekem a Laroche Posay Toleriane termékcsaládja jött be NAGYON!! Se szín, se szag, bármilyen érzékeny bőrre szuper. A lényege, hogy nem a semmivel hat, hanem a bőr tolerancia szintjét próbálja emelni. Ezáltal minél tovább használod, annál jobb állapotú lesz a bőröd. Egy másik meglepően jó terméke a cégnek a (ne nevessetek ki) termál víz spray-je. Konkrétan vizet veszel 2.000.-ért. Nem is tudom, milyen gyenge pillanatomban hagytam magam rábeszélni. :) Viszont használat után minden szkepticizmusom elszállt. Ha hajlamos könnyen kipirosodni a bőröd (sport, szauna után kb lila vagy, ételtől, italtól, stressztől, bármi) csak rá kell permetezni és hagyni, hogy megszáradjon. Totál szépen lehúzza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de jó, hogy meg is írtad, köszi Bujdikám! emlékszem, hogy múltkor erről beszéltünk, de így örökre megmarad! :)) puszillak!

      Törlés
  3. Nagyon hasznos ez a bejegyzés, és azt hiszem a Cremos Aquosus Sine Artherlei Citri FoWo-t :D ki is fogom próbálni (csak előbb megtanulom a nevét :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy levegővel gyorsan-lazán-természetesen kimondva! ;)

      Törlés
    2. vagy egy levegővel-gyorsan-lazán-természetesen átnyújtani a cetlit, amin rajta van a krém neve:)

      Törlés
    3. én is cetlit fogok vinni:)

      Törlés
  4. Patikai kézkrémet használok, akkor segített rajtam, mikor minden más csak csípett és sírtam már a fájdalomtól: kórházi fertőtlenítő szétrepedtre marta a kezem. Azonnal amint felkentem enyhítette a fájdalmat, de ami a csoda volt: elalvás előtt felkentem, reggelre nyoma sem volt a sebeimnek! Olyan lett tőle a bőröm mint egy újszülött popója, és biztos forrásból mondom ezt, mert másnap összehasonlítottam. :DD Nagyon zsíros, patikai krém szaga van és nehezen szívódik be, ezért csak este használom, vagy itthon csak a kézfejemre, de isten áldása komolyan, főleg hogy mióta megvan elég csak este kenegetnem a kezem, nappal teljesen oké. :)

    VálaszTörlés
  5. Én is szeretem a gyógyszertári kencéket. Amikor kiderült, mitől olyan lehetetlenül száraz a bőröm, a La Roche Posay termékeit ajánlotta a bőrgyógyászom. (Apropó, hogy kell kimondani ezt a márkát? Ahány ember, annyi félét hallottam...) Viszont ez elég drága. Akkor váltottam erre a hosszúnevű hidratálóra, legalábbis szerintem ugyanez lehet:) A lányomnak még mindig a gyógyszertári fürdetőt használom, ha rakoncátlankodik a bőröm, én is azzal fürdök vagy mosom le a sminkem. Neki kevertettem testápolót is, mert örökölte a száraz bőrömet - nem hiányzik a johnson's vagy gabi illata. Nekem, ha extrán bedurvul a bőröm, egy csodakencém van, receptköteles (ezáltal beszerezhetetlen), ekcémára van eredetileg és elvileg csak testre szabad kenni, higítva, nekem töményen arcra is működik.

    VálaszTörlés
  6. ja és a Bioderma többi cucca is nagyon jó. Próbáltam a szemránckrémet, AR, DS, Rich, Light sensibio arckrémeket, mind nagyon jó volt. A rich-et és light-ot anyukám használja, én csak belekóstoltam, de jók voltak azok is nagyon. Nekem a másikak valók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én rákérdeztem, h kell-e szemránskrém és nemet mondott az orvos...?!

      Törlés
    2. Ha van egy jó krémed, akkor azt szem alá is kenheted, ha ott nem érzékeny a terület.Vmi kell, mert szárazabb, mint az arcbőr. Legalább hidratálás, ha más komolyabb dolgok nem :)

      Törlés
    3. igen, biztos ezért mondta! :)

      Törlés
    4. Szemrànckrèm helyett Helia D tàplàlo böràpolo krèm. ezt enyhèn vizes arcra paskolva viszem föl. Csodàsan megujul a bör. bàr ràncok nincsenek de a fàradt napjaim utan kisimultabb lesz az arc.
      A szàrazbör doktora pedig a cremor aquosus FoNo VII. mi ezt hasznaljuk igen kezdetleges ekcèmàra. Citromos is van belöle de nekunk irritàlo volt. Ajànlom mindenkinek. Ja ès igen. Gombàs befülledt testrèszekre is hihetetlenült hatàsos. :-)

      Törlés
  7. Bioderma termékeket már kb 3 éve használok és nem fogom lecserélni azokat semmi másra :) De van még egy igazán jó krém: Terproline. Ez a kedvenc. Az LRP Cicaplast is jó,de van az Avene-nek is hasonló és az talán még jobb.
    A termálvizes spray szintén az Avene-ből van, de nem szabad megvárni míg rászárad az arcra. Egyébként ezt legjobb, ha krémezés előtt fújod az arcodra és utána krémezel, mert ezáltal a vizet is bemasszírozod a bőrbe.
    Ha nyáron fújod rá felfrissítés miatt a bőrödre, akkor ne hagyd teljesen megszáradni,mert akkor szárít- itasd fel, vagy óvatosan kend bele a bőrödbe.


    Van már új cipőd? Voltál tegnap vásárolni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem nyárra kipróbálom, akkor imádok vizet spriccelni, így télen nem kívánom!
      írtam ott is, nem jutottam el tegnap, túl sok volt a munkám, de majd most nekivágok, szerintem órák kérdése és szerzek egy cipőt. meg egy másikat, meg egy kabátot és kicseréltetem a leggingsemet. :)
      ha minden sikerül, akkor megmutatom miket vettem!

      Törlés
    2. Kíváncsian várom a szerzeményeket :)

      Törlés
    3. ha nem is lesz über-zsákmány, amit találok felrakom instagramra! :)

      Törlés
  8. Tényleg, a patikai kézkrém! Anyu kórházban dolgozik, ő hozott nekem egy-két tubussal, azóta folyton könyörgök az utánpótlásért. Én a lábfejemet is ezzel kenem be éjszakára, amióta használom, nem kellett bőrkeményedést reszelnem...! A hidratáló nevében nem FoNo van a FoWo helyett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. könnyen lehet, nekem ezt írta le az orvos, de benne van a pakliban. :)

      Törlés
    2. Jajj,ezen olyat nevettem,annyira aranyos.:D tutira FoNo-t írt, max csúnyán :D (FoNo= Formulae Normales, ilyen általános,kikeverhető gyógyszerek gyűjteménye.

      Törlés
    3. sokkal több logika van a FoNo-ban! :)))

      Törlés
  9. gyogyszertari ajakirok kozul a primus a legjobb! mkinek kikene probalni! egy magyar ember gyartja, mehviasz es kamillaolaj van benne. az ara 300 ft!! :) semmi felesleges csomagolas, disz stb nincs rajta. az en cserepes, nyaron, tobb liter vizfogyasztas mellett is kiszarado szamat 2 nap alatt rendbehozza!:) koszi dorka a tippeket:) a hosszunevu :D arckremet biztos kiprobalom:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hallottam már róla, érdekelne! hol lehet kapni?

      Törlés
    2. Ez nagyon érdekesen hangzik! Kitekerős csomagolás vagy tégelyes?

      Törlés
    3. Patikában lehet kapni és így néz ki:

      http://egeszsegbolt.unas.hu/spd/unas_779843/Primus_Ajakapolo_Natur_5_g

      Törlés
    4. Ez nagyon jól hangzik, ki fogom próbálni!

      Törlés
    5. Vettem tegnap primus ajakírt. Szuper! Köszönöm hogy ajánlottad. Nagyon cserepes volt a szám és a labelo nem segített. :/

      Törlés
  10. a cremor aquosus (elég ennyit mondani a patikában) receptre fel lehet íratni, így még 50% kedvezmény van rá, kb 150-200 ft

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és annyit még hozzátennék, hogy ha csak Cremor aquosus-ként kéred, vagyis nem citromolaj (aetherolei citri) nélkül (sine), akkor kellemesen citromos illatú lesz :) Persze ha főleg az arcodra használod, és nem szereted a citromillatot, lehet inkább zavaró lenne, de szerintem finom és enyhe az illata :)

      Törlés
    2. jaj de jó, mondjuk nekem direkt anélkülit írt fel a doktor!

      Törlés
  11. Örülök, hogy szóba hoztad a gyógyszertári kencéket. Nekem is nagyon érzékeny a bőröm, sok mindenre ekcémás allergiám is kijön(tt).Akkoriban kezdtem utánanézni dolgoknak és kezdtem magamnak krémeket kutyulni. Ez a gyógyszertári alapkrém azért is jó, mert lehet bele 100%-os illóolajat tenni, plusz olajokat,akiknek szárazabb a bőrük és vitaminokat is. Aki azonban még természetesebb irányba akar elmenni, annak javaslom, hogy készítsen saját krémet 100% természetes, növényi anyagokból, olajokból. Sheavaj, kókuszvaj, mandulaolaj stb. Isteni a száraz, érzékeny bőrre!De a zsíros bőrre is (az arcom nekem is ilyen néha!).
    A gyógyszertári krémmel kapcsolatban a hitem akkor ingott meg, amikor kiderült, hogy ásványi alapú olajokat raknak bele (paraffin), ami egyébként a kőolajkinyerés egyik végterméke. Ja és ugyanúgy irritálhatja a bőrt, száríthatja. Mikor babám született, akkor szembesültem, hogy a popsikrémbe, mosdatatókrémbe is ezt teszik.
    Utána vettem először shea- és kakaóvajat és olívaolajjal és levendulaolajjal krémet késztettem. Higgyétek el sokkal jobban megérte!100 ml vajat 1000 Ft-ét lehet venni. Semmire nem cserélném le!
    Bocsi a hosszú hozzászólásért.
    Nem reklám, de akit érdekel és nem ismeri, az tájékozódhat a krémek összetevőjéről: kremmania.hu
    Természetes krémgyártás: antalvali.hu
    Én is innen tanultam sok mindent!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon köszönöm, szuper tippek!
      kókuszvaj nélkül nem jövök holnap haza! :)

      Törlés
  12. Én a nagyon szerencsés - és olcsó - bőrtípusúak közé tartozom, 30 éves koromig nem is használtam semmilyen arckrémet se arclemosót, mivel egyszerűen nem igényelte a bőröm. Néha kaptam ajándékba krémeket, illetve kíváncsiságból próbálkoztam ezzel-azzal, de a legtöbbtől zsírosodott-miteszeresedett a bőröm, és a reakcióiból egyértelműen az jött le, hogy ő köszöni, nem kér semmilyen kencét, bőven elég neki, ha reggel-este tiszta vízzel megmosom. Az állapota a kozmetikus szerint is kiváló volt, ha néha, évente 3-4 alkalommal, kicsit kiszáradt az időjárás miatt, kentem rá egy kis testápolót, és viszlát. Amióta öregszem :), így harminc felett azonban már érzem, hogy enyhén vízhiányos lett, és főleg most télen száraz és húzódik. Nekem a Lidl-ben kapható nagyon olcsó Iseree illetve Cien márkájú termékek váltak be - a nappali hidratáló illetve az éjszakai ránctalanító krém. 2 éve használom őket, egy német barátnőm ajánlására, és a bőröm nagyon elégedett velük. Ezek nyilván nem túl nagy számok, de szerintem, ha valakinek nem kényes vagy problémás a bőrtípusa, illetve nem engedhet meg magának drágábbat, vagy nem akar sokat költeni ilyesmire, akkor megéri kipróbálni őket. A másik, ami bejött az Avon Naturals termékcsaládjából a pipacsos-kamillás arclemosó-arckrém-arcmaszk kombó. Sose használtam még arcmaszkot előtte, de ez jó, hűsítős, valamint ezek a termékek sem drágák, de nekem beváltak. A húgomnak viszont problémás, seborreás, beteg arcbőre van, és ő már évek óta használja az Eucerin, La Roche Posay, valamint a Cicaplast krémeket. A seborreát hosszú távon ezek sem gyógyítják, de enyhítik a tüneteket.

    VálaszTörlés
  13. Szia! Mióta az eszemet tudom, száraz- érzékeny a bőröm. Amíg terhes voltam, szuperre váltott, aztán durván átment zsírosba, mire a kapitány kb egy fél éves lett, állt vissza a megszokottra. Jó ideje én is a gyógyszertári hidratálót használom. Sztem az lehet, ami neked, nekem bőrgyógyász írta fel annak idején, akkor papírral mentem, azóta megismernek és csak kérdezik, kenőcs lesz? :) nem bánom, nem tuti, h ki tudnám mondani :) Ha nagyon bedurvul a bőröm, akkor a gyógyszertári mosakodót használom fürödni- kezetmosni. De negyon nem vagyok kibékülve az állagával- pedig lett volna időm megszokni- nem tud vki valamit, hogy lehet rajta kicsit javítani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet hozzáadni habverővel 100%-os illóolajokat (aromax), olívaolajat, felmelegítve sheavajat, kakaóvajat (ezektől ilyen testvajszerű lesz), és ha elkészítesz egy nagyon erős kamillateát, melegen azt is hozzáteheted.Én gépi habverőt szoktam használni, mert az jobban elvegyíti. Bármilyen olaj, illóolaj, gyógyteafőzet beletehető attól függően milyen a bőrőd, mit akarsz a krémmel elérni.A kamilla, levendula gyógyító, nyugtató pl.
      100 ml krémhez max. 10 csepp illóolaj, 1 teáskanál olaj. A főzet híggá teszi. És ne hideg krémbe keverd, legyen az is szobahőmérsékletű.
      Az egész testre használható!:)

      Törlés
    2. köszönöm, ki fogom próbálni! :)

      Törlés
    3. jaj, akkor készülni kell majd egy váltásra, legalább több bőrtípust tudok letesztelni! :)

      Törlés
    4. Viki: köszi a tippet! :)

      Törlés
  14. Nagyon nagyon hasznos post, a gyógyszertári csoda kenőcsöt mindenképp kipróbálom, a Bioderma sminklemosót is (pont sminklemosót és arctisztítót keresgéltem a neten) és az Eucerin krémet. Most Yves Rocher arckrémet használok érzékeny, kipirosodásra hajlamos bőrre, de nem vált be, le kell cserélnem.:s A Primus ajakír is felkerült a listámra, ajakbalzsam mániááám van (sajnos:() A legújabb szerzeményem egy The Body Shop citromos ajakápoló, egész jó, az illata, mint a citromos Mambáé, a hatását még tesztelem.:)
    Csajok, a mi nekem bevált pattanásra: mikor érzem, hogy készül valami csúnyaság 100%-os teafaolajjal bekenem (csak a piros, fájó részt)lefekvés előtt, reggelre iszonyat sokat javul, reggel is bekenem estére visszahúzódik teljesen. Nekem nincs sok pattanásom, de ha van az nagyon nagy és fájó.:(
    A kozmetikusom ajánlott egy nagyon jó arckrémet Levendulás Dr. Pál márkájú (nem tudom hol lehet beszerezni), még kutyult bele egy két dolgot a téli idő miatt (azt hiszem valamilyen olajat), nyárra csak a sima krémet javasolta és nagyon bevált, de sajnos most nem volt neki készleten. Kimérve szokta adni, mert a nagy kiszerelés miatt drága egybe megvenni és felbontás után viszonylag hamar el kell használni. Az érzékeny bőrömre nagyon jó volt. Gondoltam megosztom ezt is veletek.:) (Amúgy Heni vagyok, csak valamiért Hóbort ír ki:S)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia Heni, köszi a tippeket, utána nézek, teafaolajat én is tudnám néhanapján használni! :S

      Törlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok! Ma akartam venni egy gyógyszertárban cremor aquosus-t és azt mondta az ott dolgozó nő, hogy csak a nonit tudja kiadni, mert alapanyagot nem adhat ki. Valamiről lemaradtam?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia!
      folyamatosan változnak az előírások, nem tudom ez most mi lehet, talán egy másik patikában kiadják...

      Törlés