2012. február 1., szerda

Kevesebb mint 11 hónap és itt a karácsony

Aki ismer tudja,hogy nálam az év 11 hónapja a karácsony várásából és 1 hónap annak a lehető legjobban megünnepléséről szól.
Biztos vagyok benne, hogy ezt Amerikából hoztam magammal, mert az ott megélt karácsonyok óta mindig olyanra vágyom és törekszem is rá,hogy sikerüljön,na de erről majd nemsokára!
Viszont ami a héten a karácsonyhoz kapcsolódott, az a karácsonyfa leszedése.
Volt,aki megdöbbent,hogy még csak most, de itt egy olyan lányt olvastok, akinek volt karácsonyfája még júniusban is!!! Igen júniusban, elképzelitek milyen volt azt kivinni az utcára?!
Szóval mint első diplomás teendőm, szakszerűen leszedtem a fát és mindezt dokumentáltam is,íme:


Nyilván Kalács segített mindenben, hiszen zacskókról és dobozokról volt szó, aminek nálunk ő a szakértője. Ez a számozott gyertya volt az adventi naptárunk, de jövőre is felhasználjuk, úgyhogy találkoztok majd még vele. Saját tartójában piheni ki az idei fáradalmakat.


A már évek óta hasonló adventi koszorúnk legnagyobb részét újra és újra felhasználjuk, csak a koszorú és a gyertya friss mindig.
A szemfülesek ezen a képen kiszúrhatják a diplomatervemet mappástul egy Ikea zsáknyi tancuccot és a decemberi Nórikás Marie Claire magazin csücskét!


Idén sok mindenkitől kaptam szép díszt, ők a kedvencek, legfőképpen a teve!


Ezek a "nem szép díszek", illetve szerintem csodásak, de nem üvegből vannak és nem kerültek sokba, szóval ezek adják a díszek nagy részét. Ikea zacskóba kerültek, mert konyhában használhatatlanul nagy, ide viszont tökéletes. Nyilván színek szerint csoportosítva mennek a dobozba.


A dobozba, ahol a világ legolcsóbb és legegyszerűbb ajtódísz-koszorúja mellett várják a karácsonyt.

Nektek mikortól és meddig áll a fa? Egyszerre szereztétek be a díszeket, vagy szépen apránként gyűjtögettétek össze őket? A legnagyobb kérdés: igazi vagy műfenyőtök volt/lesz és miért?

3 megjegyzés:

  1. Háááááááááá!:)
    Képzeld Dorka, jómagam hasonló megyszállott vagyok! :D
    Én március 11.-én szedtem le a fámat!:D (most nem volt időm, csak pár nappal előbb feldíszíteni, de általában 9-10 nappal 24.-e előtt már pompázik.)
    Hosszú évek vívódása után 2 éve beszereztem egy álomszép műfenyőt, amiről csak azért tudod, hogy nem igazi, mert túl szabályos. :)
    Talán 10 éve lehetett, hogy elhatároztam, kerül, amibe kerül; megveszem azokat a díszeket a saját karácsonyfámra amik mindíg a képzeletemben megjelentek. ÉS SIKERÜLT!:) A csúcsdísz volt az igaz csoda! (azóta is!)Egy boltban voltam a nővéremmel és megláttam egy gyönyörű angyalt az egyik polcon télapók és hóemberek társaságában. Mindíg angyalt szerettem volna a fám csúcsára. Nézegettem és arról beszélgettünk, hogy ő lehetne az igazi. :)Majd elfordultam és már indultam volna tovább, mikor a testvérem utánam szólt: "Nézd csak!" Felemelte az angyalt, megfordította és kiderült, hogy csúcsdísz! :)
    Minden évben gondolkodom, hogy most már új díszeket veszek, de aztán a kezembe kerülnek fotók az elmúlt évek Karácsonyairól és újra beleszeretek a meglévő díszekbe. :)
    Elnézést ha picit hosszúra sikeredett, de örülök, ha hasonló fanatikusokkal találkozom.:)
    (ha van kedved, nézd meg milyen karácsonyfadíszeket készítettem. :)
    http://www.soledad-gyurmaekszerei.blogspot.com/2010/11/vasar-es-manok.html)
    Rita

    VálaszTörlés
  2. Ja és Kalács nagyon cuki!!!!:)

    VálaszTörlés
  3. szia Rita!
    köszi, hogy rám szóltál, ezt a hozzászólást igazán nem akartam kihagyni! :)
    jó olvasni, hogy nem vagyok egyedül a mániámmal.
    idén én is körülnézek műfenyő ügyben és remélem találok tökéleteset!
    a díszeid egyszerűen csodálatosak, karácsony lett tőlük tavasszal is! :) gratulálok hozzájuk!
    Kalácsnak átadom, ;)

    VálaszTörlés