Azt hiszem ezzel a bejegyzéssel végképp leigazolok az öncélú énblogok táborába, de ahogy anno a sminkes blog is, most ez is arról szól javarészt, hogy én hogyan csetlek-botlok keresztül a sminkelés vagy jelen esetben az otthonteremtés nehézségein, és eddig mindig akad valaki, aki örült a bejegyzésnek.
Aki ebben a bejegyzésben mégis hasznos tartalomra vágyik, annak itt egy kép egy zavarba ejtően csinos pulóverről.
Akik pedig ezek után is tovább olvasnak, azoknak köszönöm és tudom, hogy Ti vagytok a legjobbak, Nektek a fenti pulcsi is jól állna! <3
Lassan térjünk a tárgyra, mégpedig a múlt hét nagy nehézségére. Mégpedig egy városi lány nehézségeire, ha tüzet kell gyújtani. A házunkban ugyanis nincsen fűtés, de van egy csodálatos kandalló, ezzel kellett felfűtenünk az 5°C fokos házat. Imádtam minden reggel félálomban begyújtani amíg volt hozzá minden cuccunk, amit a kandallóval örököltünk: szuper örökké égő gyufa, begyújtósszappan, ilyen olyan csudabrikettek.
Szombaton meglátogatott minket az én egyik drága barátnőm és megemlítettem, hogy milyen jól megy már a begyújtás ezekkel a cuccokkal és kicsit félek, mert fogyóban van, pont ilyet nem láttam sehol.
Erre ő, lerúgta a 10 centis tűsarkúját, odaguggolt a kandalló elé fél pillanat alatt olyan lobogó tüzet produkált, hogy elállt a szavunk, ugyanis (már a cipőjéből sejthetitek) nem az a kiscserkész alkat.
Ha Nektek esetleg nem lenne ilyen barát a közelben, akkor elmondom hogyan kell tüzet gyújtani.
1. Pucold ki a kandallót, ne legyen benne sehol parázs, ami elzárhatná a levegő útját.
2. Gyűrj össze kb.5 db A4es lapot galacsinokká.
3. Gyújtsd meg 3 helyen a papírokat.
4. Amikor már eléggé lángolnak, dobj rájuk 5-6 fadarabot, legyenek picik, nagyon szárazak és ha lehet kéreg nélküliek, hogy nagyon gyorsan meggyulladjanak.
5. A legmeglepőbb lépés jön, csukd be az ajtót, viszont ha van (márpedig kandallóknál van) egy kis szellőző nyílás, vagy fiók, azt nyisd meg/ki teljesen.
6. Hőkölj hátra, mert Mordor, siku-miku ahhoz képest, ami a kandallóban történik.
7. Óvatosan és lassan nyisd ki az ajtót, kezdd el pakolni a nagyobb fákat (vagy fabriketteket), told vissza a fiókot és csukd be az ajtót, majd elégedetten tedd fel a lábad, főzz egy teát, készen vagy.
Amint láthattátok, nem kell kis gúlákat építeni fából, nem kell semmi más, csak egy kis láng és a huzat. Apropó huzat, el tudjátok képzelni, hogy volt olyan zh-m, amiben a huzatot kellett definiálni? Ma azt írnám: a cucc, amivel nem számoltam eddig a tűzgyújtásnál, pedig ettől lesz igazán funky az egész. (Ugyanakkora egyest kapnék, mint anno, amikor komoly épületfizikai magyarázattal álltam elő...)
És hogy egészen vállalhatatlanul kínos legyen ez a bejegyzés, jöjjön egy szám is a végére:
Tudtok tüzet gyújtani? Van olyan barátotok, aki mindig meg tud lepni?
Hogyan definiálnátok a huzatot? Voltatok cserkészek?
Rajongtatok a Take That-ért? Vagy a Backstreet Boys-szal kezdtetek?
Én is tudok tüzet rakni, sőt, újévi programom volt, hogy megtanultam fát hasogatni, úgyhogy ez is megy már, viszont a gyújtóskészítést még nem tanultam meg. Tűz újraélesztésben is jó vagyok. :-)
VálaszTörlésA huzat az, amitől megfájdul a gyerekkoromban sokszor gyulladt és ezért felszúrt és műtött bal fülem. :-D
Kisdobos voltam, az ér?
Take That rajongó voltam egy picit, Backstreet Boys hugom kedvence volt, én inkább Queent, Bon Jovit, meg Def Lepardot hallgattam...
kisdobosság mindent visz (nomeg a def lepard)!! :)
TörlésImádom a stílusod, teljesem feldobta a napomat!!!! Anyukám épp most olvassa a bejegyzést és már előre dörzsöli a tenyerét, hogy apunak majd leesik az álla, ha meglátja, hogy mit tanult. Tőled. Mindig örömmel olvassuk. (nagyon örülnénk, ha lenne több videó. :) ) Köszönjük, hogy vagy és írsz nekünk. :) Hédi és anyukája
VálaszTörlésédesek vagytok, sok puszi Nektek! <3
Törlésösszekapom magam videó ügyileg, mit látnátok szívesen?
Bármit, igazából. :)Úgyis jobb ötletet találsz ki, mint mire mi gondolnánk. :)
Törlésok, töröm a fejem! :)
TörlésMi is akkor költöztünk kazánnal házmelegítős épületbe, amikor nagypocakos terhes voltam. Persze, végig tök jó idő volt, és akkor ütött be a hideg, amikor hazaértünk a babával a kórházból. Az első napokon még otthon volt a Zuram, de aztán rám várt a nagy feladat...
VálaszTörléshttp://dettitomi.blogspot.hu/2011/11/kis-fustos.html
Ügyesen végigvezetted, hogyan rakjunk tüzet, én pont ezt a módszert követem, csak a régi Dunántúli Naplókat használom el:)
Huzat: a nagyon gyors levegő, amit k.rvára utálok:) Én a Take That-nél még pici voltam, a BSB-nál már kamasz... Hű, de megy az idő!
Cserkészetre egyszer elmentem, de ahelyett, hogy hajócsomókat kötöttünk volna meg ilyesmi, mint a fiúk, mi azt hajtogattuk, hogy textilzsebkendő mindig legyen nálunk...:(
jaj de klassz blog, jó látni is Téged! :)
Törlésmeghallgattam a tudósítást, hallani is jó! :)))
Törlésköszi:) örülök, hogy tetszik a hangom, elvégre félig abból élek:)
TörlésÉn is városi vagyok (no nem olyan város ez :D), radiátorunk van, és igencsak össze kellett barátkoznom pároméknál a kályhával :D Ami bár nem olyan szép, mint egy kandalló, de jobban tartja a meleget :) (és talán kevesebb fa is kell hozzá :)) Meg kellett tanulnom begyújtani, ami elég jól megy, bár néha nem sikerül, olyankor el tudok keseredni. A leírtak alapján szerintem kályhába könnyebb begyújtani, mint kandallóba :D
VálaszTörlésFát vágni/hasogatni is tudok, bár ezzel inkább nem dicsekszek, többször esik le a fa, mint ahányszor eltalálom :D De azért szeretek vele szórakozni ^^
Nincs olyan barátom, aki meg tud lepni, a párom viszont még így 7 év után tud olyat mutatni, amiről eddig nem tudtam, hogy tudja :D
Nem voltam cserkész.
Huzat. Keresztszél. Összekócolja a hajam :D
Én inkább a Backstreet boys-t szerettem :p
de jó kis komment! :) köszi!
Törlésnagyon szerencsés vagy, ennyi év után... szuper! :))
Jaj, aranyos vagy, köszi ^^
Törlésimádlak Dorka:D
VálaszTörlés<3
TörlésJé, akkor ezek szerint én ezt tudtam, legalábbis elméletben. Azt viszont már nem állítom, hogy gyakorlatban sikerülne bemutatni.. :D
VálaszTörlésazt hiszem semmi ügyesség nem kell hozzá, tuti menne! :)
TörlésSzégyen, de falusi lány létemre nem tudok tüzet gyújtani. Pedig télen egy kályha is besegít a fűtés mellé.Na majd a nyári szabadtéri sütögetések alkalmával gyakorlok. :) A huzat az, amikor a levegő siet. :D
VálaszTörlésja és a bociktól is félek :D
Törlésmost már tudsz! :))
Törléssoha jobb definíciót!!! <3 köszönöm!
Nem saját, valami vicc vagy gyerkelszólás amit otthon hallottam. :D Éés képzeld, hétvégén tüzet kellett gyújtani. A barátomnak nem sikerült, na mondom add ide a gyufát. Hipp-hopp tűz lett, azt a meglepett arcot láttad volna! :D Aztán mondtam, hogy honnan tanultam, arra már szólni se tudott.
TörlésÉs most tényleg annyira örülök, hogy már ilyet is tudok, nagyon hasznos tud lenni, köszönöm!!
hurrááá! :)
TörlésAnnyira, de annyira szeretek Nálad kikapcsolódni. Köszönöm. :)
VálaszTörlésApropó, nincs valami vasalótisztítós trükköd? Gőzölős és megörököltem, csak vízköves. Ecet pöpec?
köszönöm! :)
Törlésecetnél nincs pöpecebb, de nyiss ablakot, mert fullaszt!
done :)
Törlésés a fullasztó nem kifejezés! Utolsó átgőzölésnél segített a vasaláskönnyítő illatos víz :)
bocsi a fojtogatásért! ;) de ugye, hogy jó lett?
TörlésAzért Mark Owen haspólója mindent visz :)
VálaszTörlésazonnali szerelem!!!
TörlésHát (igen, tudom háttal nem kezdünk mondatot :D) én nem tudok tüzet gyújtani :( Nincs is hol, de ha lenne tuti a te módszeredet használnám :D Amúgy meg úgy szeretem ezt a számot <3 az egyik még általános iskolai fellépésünkön erre (is) táncoltunk :) Amúgy meg a ez a bejegyzés egy hataaalmas <3 Puszi
VálaszTörlésDorka!
VálaszTörlésEmlékszel, amikor FA zh-n azt a kérdést kaptam, hogy mi az a relaxáció? :D -bár lehet, hogy csak a Nórinak meséltem, hogy mit írtam, de valami hasonlóan vicces és NORMÁLIS választ adtam rá, mint Te a huzatra :)) - persze jó nagy egyest is kaptam rá.. puszii
jaj ne, miért mentünk mi erre a buta egyetemre, nem tudnak ezek semmit!! :)
Törlés6 éve lakom a kis házamban, ahol kandallóval fűtünk. Az első évben a nagy füstön kívül nem sok mindent tudtam összehozni.
VálaszTörlésMost már megtanultam begyújtani, ha nagyon muszáj fát is vágok,de mivel egyedülálló anyuka vagyok, így áttértem a fabrikettre (nem kell fát vágni, nem kell gyújtóst vágni, tuti befér a kandalló ajtaján, stb.), kevesebb vele a gond és abban már nagyon jó vagyok :))
A huzat amitól arcüreggyulladásom lesz, cserkész nem voltam és én 'NSYNC rajongó voltam :D
BSB és az 'NSync nagy konkurencia volt, veszekedtünk is volna, tuti! :))
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésnagyon jó ez a pulcsi :) és nagyon várok én is egy költözést egy kertes házba... addig félre teszem a bejegyzést:)) pusza :) ja és NSYNC for ever :))))
VálaszTörlésdrukkolok, hogy hamar összejöjjön!
TörlésÉn előbb cserépkályhával gyakoroltam a tűzgyújtási képességem, újabban pedig (hello költözés...) vegyestüzelésű kazánnal "tökéletesítem". Isten áldja azt, aki a gyújtóskockát kitalálta, hiányzik a genetikámból a csak papírral való begyújtás képessége. :D
VálaszTörléskezedben a kulcs, nekem is ment! :))
Törlésén voltam cserkész, de ez sajnos nem ígéret arra, hogy biztosan tudsz tüzet csiholni! (: a kandalló nagyon szuper dolog, ugyanakkor hozzá tartozik, hogy fát kell behordani, oda kell figyelni rá, stb, de a hangulat abszolút kárpótol, nem? (: remélem megszeretitek az új otthonotokat! (:
VálaszTörlésamióta megvan, ezt nézem a tv helyet, facipelés meg a legjobb kardio! :)
Törlésmár most imádjuk, de köszönjük!
Olyan jókat kacarásztam ezen a cikken, hogy a gőz is elszállt felhergelt agyamból, köszönöm szépen!
VálaszTörlésPuszi.
nagyon örülök, ne hagyd magad! puszi
Törlés:DDDDDDDDD
VálaszTörlésImádom a bejegyzéseid! Bár én tudok tüzet gyújtani, elolvastam, mert garantáltan jókedvem lesz a bejegyzéseid után:)
Na most vissza az éptörihez...
jaj de örülök, ez az elsőszámú cél!
Törléséptöri? tejóég! hol? melyik kor?
bme, ókor (oszloprendek voltak terítéken épp) :)
Törlésdeszexi, imádtam! rabpeti?
Törléssajnos lecsúsztam róla, mezőssel kínzom magam...:D
Törléshát akkor hajrá hajrá!!
TörlésNe hidd, h ezzel a problémával egyedül voltál. Mindenkinek valahogyan meg kell tanulni.. Emlékszel, h az előző bejegyzésnél megdícsértél, mert minden nap felmosok? Megsúgom, h ez a kandalló- persze a lakás közepén, h kifelé alaposan végighamuzzam, befelé fatörmelékezzem- és a gyerek metszetében van :) Akkora patáliát csaptam, h nem kell kandalló, a Kedves azóta is emlegeti, h azóta se látott olyan idegállapotban (pedig már azóta szültünk is :) ) Leszámítva minden koszt- port, nagyon nagyon szeretem. És ugyanennyire szeretem a rózsaszín begyújtóst is :)
VálaszTörléshahahaha ma Kalács azzal indította a napot, hogy beleugrott mindegyik, eredetileg fehér lábával a hamus tálba, majd ijedtében átszaladt, a tisztítóból a héten hazahozott krémszínű szőnyegre... :)
TörlésNem is lenne igazi cica :3
Törlés