2013. április 4., csütörtök

Stressz kezelés

Újraolvastam az egyik bejegyzésemet, amit tavaly írtam a tavaszi fáradtságról (itt). Rögtön az első pontban említem a stresszt és azt, hogy megírom, ha megvan a csodaszer ellene. Ha nem is a csodaszer, de pár jó módszer összegyűlt egy év alatt, amit betartva, jóval csökkenthető a stresszelés, vagy netán a szorongás.
Természetesen megint nincsen tudományos kutatás a háttérben, csak egy nagyon izgulós-szorongós lány, aki próbál megoldást találni.

Alvás és elalvás

Nagyon fontosnak tartom és nem győzöm hangsúlyozni, hogy sokat kell aludni. Tudom, hogy senkinek nincs rá ideje, de mégis, ez az egyik legfontosabb dolog, fáradtan minden sokkal jobban megérint, a bolha is elefánttá nő. 
Sajnos én a rögös úton tanultam meg, hogy mit tesz a szervezettel a nem alvás, tanuljatok a hibámból, aludjatok!
Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi van, ha annyira idegesek vagyunk, hogy elaludni se tudunk? 
3 dolog vált be nálam: 
Lefekvés előtt leírni mindent ami idegesít, minden feladatot, ami miatt aggódok, összeírni a másnapi teendőket. Ezzel a módszerrel könnyebb elengedni a szorongást, kevésbé fog száguldani az agyunk. 
A második trükk, az esti mese. Bármilyen formában. Olvasás, hangoskönyv vagy film, gyakorlatilag azonnal elalszom tőlük. Nagyon fontos, hogy ha az utóbbi kettő mellett döntünk, akkor olyat válasszunk, ami nem fog egész este zavarni az alvásban. 20 perc bőven elég, egy rész egy sorozatból, vagy egy fejezet a hangoskönyvből.
A harmadik csodaszerem pedig a nyugtató tea, amit egész nap iszom, nem álmosít el, ha kipihent vagyok, de kellemesen megnyugtat és így a nap végére el is tudok aludni.


Evés

Azt hiszem ezt a pontot egy külön bejegyzésben kell megírnom, nagyon sokat változott az étrendem és sokkal egészségesebb vagyok, amióta rendesen eszem. Sokan hajlamosak "megenni a gondjaikat", én is csináltam épp elég ideig, hogy tudjam, csak még több stresszt szül, úgyhogy nem érdemes.
Ha ez így nem lenne elég meggyőző, vagy kézzelfogható, akkor van 10 kilónyi érvem emellett, ha értitek mire gondolok.

Vitaminok

Szintén a tavalyi bejegyzésben írtam a vitaminokról, amit a mai napig szedek, meg is úsztam az elmúlt évet betegeskedés nélkül.
A Multi-tabs Immuno maradt, de mostanában a rágótablettát szedem, mert finomabb az íze és az 1000 mg C-vitamint is kétszer 500 mg-osra cseréltem.
A tél közepi 10 nap napfény, ami jutott nekem hihetetlenül meglökte a szervezetemet és nagyon éreztem a hiányát, amint hazajöttem a sötétbe, úgyhogy azóta D-vitamint is szedek és azt veszem észre, hogy jobb a kedvem, kevésbé látom sötéten a dolgokat.

Légzés

A legalapvetőbb funkciónk, mégis javarészt észrevétlenül tesszük, pedig rengeteget tud segíteni. Azonnali stresszoldás bárhol és teljesen ingyen. 
Csodákat tud tenni, ha idegeskedés helyett, szép lassan kifújod a levegőt és vele együtt a gondokat is. 

Mozgás

Van, hogy egy nagy levegő nem elég, több kell. Én ilyenkor szoktam világgá menni. Csak indulj el, mozogj, sétáld körbe a háztömböt. 
Mire visszaérsz, tiszta fejjel már a probléma is máshogy fog kinézni, lehet, hogy el is múlik.
Ha hangosabbak a gondolataid a lépteidnél, akkor hallgass zenét. Vidám zenét. Pörgős zenét. Olyat, amire jól esne ugrálni. És ha gondolod ugrálj is.

Panaszkodás

Óvatosan kell bánni vele, mert két élű fegyver, itt is meg kell találni az egyensúlyt. Ha magunkba fojtjuk a bánatunkat, dühünket vagy idegességünket, az megbosszulja magát, de nagyon könnyű a ló túloldalára esni. Amikor megtanuljuk, hogy beszélni kell a problémákról és hirtelen előjön minden, egyre inkább a problémákról szólnak a beszélgetések és fogékonyabbak leszünk, észrevesszük azt is, ami addig nem zavart.
Csak a tényleg lényeges dolgokat tárgyaljad túl magadban vagy a barátokkal.  Tökéletesen fölösleges puffogni olyan dolgokon, amin nem lehet változtatni. Ne legyen téma a politika, vagy az idő (ezt főképp magamnak írom) vagy valaki, aki milyen hülye és egyébkéntis hogy néz ki. Egy idő után ezek a témák elvesztik a beszélgetés indító funkciójukat és tényleges stresszé alakulnak át.

Rutinok

Rengeteg stresszt lehet kiiktatni, ha tudod mire számíthatsz, legalább azokban a dolgokban, amiket Te irányítasz. Hamarabb is készen lehet lenni a feladatokkal ha nem egy egész probléma hegy tornyosul elénk, csak éppen az aktuális tennivaló. Nemrég itt írtam erről bővebben.
Akit mélyebben érdekel a téma és tud angolul, annak pedig itt egy remek olvasmány, legalábbis egy rövidített változata Leo Babauta Focus c. könyvének, amiben rengeteg olyan trükk van, ami segít a lényegre koncentrálni és ezzel enyhíteni a teljesen fölösleges, de életünkben mégis jelenlévő stresszt.

Jutalmak

Érdemes minden nap megjutalmazni magunkat, ha valamit sikerült elérni. Így könnyebb elengedni egy olyan feladatot, ami stresszelt és frissen nekikezdeni egy új problémának. 
A jutalom alatt véletlenül se csokira gondolok, vagy irreális költekezésre, mindkettő több stresszt szül, mint amennyit oldana. Helyette lehet egy nagyon nyújtózni és tudatosítani, hogy sikerült. Lehet gyertyát gyújtani, ölelkezni, barátokkal beszélni vagy egy nagy kád vízben pihenni. A lényeg, hogy álljunk meg egy pillanatra, legyünk jelen, vegyük észre, hogy nem csak a problémák vesznek körül.


Ti mennyire vagytok hajlamosak a stresszre? Min bosszantjátok magatokat fölöslegesen?
Mi az ami mindig beválik, amitől mindig megnyugodtok?

9 megjegyzés:

  1. Nagyon stresszes tudok lenni =/ könnyen felhúzom magam, de igyekszem tudatosan végiggondolni a dolgokat, és nem idegesíteni magam olyasmin, amin nem érdemes. Imádom anyukámat, de erre ő az intő példa számomra: állandóan szorong, mindenen könnyen ideges lesz, amit sem ő, sem a környezete nem visel jól, én pedig nem akarok ilyen lenni. A szorongást szerencsére könnyen el tudom engedni, hajlamom van rá, de szerintem egész jól kezelem :) volt már gyomorfekélyem egy rossz időszakban, és a közeljövőben nem kéne újra átélni. Mindegyik tipp tetszik, fogom tudni hasznosítani őket :)
    Jógán lehet tanulni nagyon klassz légzőgyakorlatokat, amik még az agyat is kitisztítják, már ezekért érdemes néha eljárni. Nálam a körömlakkozás is egy nyugtató rituálé, abban a húsz percben nem gondolok semmi másra :)
    Viszont a vizsgáim előtt annyira gyomorgörcsöm van, ezzel még nem tanultam meg mit kezdeni.

    VálaszTörlés
  2. Egy webáruházat vezetek. Ha mondjuk egyszer nem tudom felvenni a telefont (mert mondjuk a másikon beszélek, vagy a mosdóban vagyok), akkor már rögtön fel vannak háborodva az ügyfelek hogy "Na, mégis működnek, pedig hívtam Önöket, aztán nem vették fel...". Pedig minden egyes alkalommal visszahívom őket. Sokszor kiabálnak a telefonban, ha mondjuk nem tudom elintézni azt, hogy a futár szombat este 6 után vigye nekik a terméket, vagy egyéb teljesíthetetlen kéréseik vannak. Na ezek miatt sokszor rettentően ideges és stresszes vagyok. Én ilyenkor sütéssel foglalom le magam. Beköltözöm a konyhába és nekiállok alkotni és csak arra koncentrálok. Variálom a recepteket, számolgatok. Utána még netezni is jobb, ha finom süti illat árasztja el az egész lakást. Ennek egy másik pozitív hozadéka az, hogy a párom szerint én vagyok az álomnő. :)

    VálaszTörlés
  3. Én mostanában, ha rástresszelek egy helyzetre, átgondolom, hogy mi lesz utána. Vagyis, hogy mi az, ami miatt stresszelek: ha nem sikerül, amit elterveztem, ha közbejön valami, ha, ha, ha... és legtöbbször arra jutok, hogy SEMMI nem lesz :) A világ megy tovább, lesz másik lehetőség, véglegesen nem romlik el semmi, vagyis teljesen felesleges stresszelni rajta. És engem megnyugtat, hogy tudom, hogy nem teszek tönkre semmit azzal, ha nem jön össze ez vagy az. Szerintem nagyon kevés ember van, akinek olyan döntéseket kell hoznia, ami miatt érdemes stresszelni - komolyan. Ne bántódjon meg senki :) Például összehasonlítom a saját problémámat azzal, hogy egy szívsebész mennyi és milyen komoly döntést hoz meg, amikor megműt egy beteget -> ehhez képest hol vannak az én apró-cseprő problémáim? :) Szóval nyugi, és inkább megpróbálok mindig arra gondolni, milyen jó lesz "utána".

    Még egy tipp: ha behatárolható, hogy meddig kell stresszelned, minimalizáld az izgulást a "vége felé", például ha egy 20 nap múlva esedékes pályázat elbírálására vársz, ne idegesítsd magad 20 napig, 19-ig legyél nyugodt, és a kihirdetés napján engedd csak meg magadnak, hogy egy kis jóleső(!) izgalommal várd a végeredményt.

    VálaszTörlés
  4. Én is nagyon stresszes tudok lenni és szinte mindenen. Sajnos. Egyre gyakrabban próbálom felismerni a kritikus helyzeteket és kontroll alatt tartani, keresni az okot, miért is stresszelek, s az valós vagy vélt ok-e? Nem könnyű.
    A mozgás jó és a légzési technikák is sokat segítenek. Pánikbeteg voltam évekkel ezelőtt, de ma már a lassú légzéssel szinte minden helyzetben vissza tudom nyerni az önuralmam.
    Viszont, sajnos, stresszevő vagyok, így nagyon kíváncsi lennék az étkezésről szóló bővebb írásodra. Nálam is vendégeskedik vagy 10 kg.

    VálaszTörlés
  5. Én egészen addig nagyon tudtam idegeskedni (azaz stresszelni) mindenen, amíg várandós nem lettem. A baba aztán lassabb tempóra kötelezett, mert állandóan görcsölt a hasam, amikor stresszeltem. Amikor már napi fél doboz magnéziumot szedtem hogy ne menjen el a baba, rájöttem, semmi nem ér annyit... Így szerveztem meg 200km-ről az esküvőnket, így dolgoztam a 6. hónap végéig, így újítottuk fel a házunkat. Azóta is tartom ezt a tempót: bár rettentő sok idegeskedéssel jár a munkám, amikor bezárom magam mögött az iroda ajtaját, otthagyom a problémákat is. Nem lennék képes másképp csinálni, mert egy kisbaba mellett dolgozni nem egyszerű - ha még mindenen fel is húznám magam, totál kikészülnék.
    Az egyetlen dolog, ami nagyon irritál, ha a családomat bántják - de ez icipici korom óta így van, valószínűleg semmilyen módon nem tudok ezen változtatni.

    VálaszTörlés
  6. Mostanában elég sok stresszel jár az életem.
    Ha túlvállalom magam, és elfáradok, vagy valami miatt idegeskedek, borzalmasan viselkedek. És mégcsak nem is tudok róla, mert álmomban produkálom magam. Rossz álmok, felijedés, alvajárás.
    Be fogom vetni a nyugtató teát. Milyet ajánlasz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyértelműen a legjobb a clipper sleep easy! csodafinom és tényleg nagyon nyugtat. dm-ben vagy a vásárcsarnok melletti ázsia bt.ben lehet kapni!

      Törlés
  7. én 3 hét múlva érettségizek, szóval rámfér a stresszoldás.. igazából még nem izgulok, hanem inkább megpróbálom kihozni a maximumot magamból, és arra gondolok, hogy mennyire jó lesz utána! :D

    VálaszTörlés
  8. Az utóbbi időben azt hittem, már jól tudom kezelni a stresszt, de egyre inkább azon veszem észre magam, hogy hajnali 1-ig nem tudok aludni, viszont legkésőbb 7-kor kelnem kell. Bár jobban pörgök, mintha napi 8-10 órát aludnék, de azért ennek meg az a hátránya van meg, hogy havonta egyszer olyan venezuelai sorozatos bőgést összehozok, hogy nincs zsepicsomag, ami bírná. Közben sportolok és valahogy a feszültségoldás nem elég, sokszor azon kapom magam, hogy elalvás előtt még rugózik az agyam, kombinálok, terveket készítek, olyan egyetemi jegyzetet olvasok félálomban, ami nem létezik.

    Amin nagyon fel tudom húzni magam, ha mondok valamit és figyelmen kívül hagyják és rögtön megkérdezik ugyanazt, de közben meg előadják, hogy figyelnek rám. Illetve, ha kritizálják az olyan döntéseimet, amelyek ellen sem ők, sem én nem tudok tenni, főleg, hogy a döntés nekem jó. (gondolok itt a pályaválasztásra, havi büdzsé beosztására stb.)

    Stresszkezelésnek a dobolás válik be nálam, de csak akkor, ha elmantrázom, hogy "Most koncentrálni fogok, teljes elmével ott leszek és figyelek az edzésen." illetve ha tárva nyitott ablakon kinézek a tizedikről és nézem az éjszakai város fényeit. Az iszonyatosan jót tesz a lelkemnek, főleg, hogy utána végiggondolom az összes dolgot, ami foglalkoztat, egy kezdetleges tervet készítek a probléma megoldásának elindulásához, amivel lenyugszom.

    VálaszTörlés