Csütörtökön Mohácson jártunk a WWF Magyarország sajtótájékoztatóján. Nagyon örülök, hogy azt, hogy én egy csütörtök délelőtt visítva motorcsónakozok lehet hivatalosan is sajtótájékoztatónak hívni.
Arra gondoltam, hogy végig life-blogolom az egész eseményt, de ebben megakadályozott a technika, a bénázásom és az, hogy visítottam egy motorcsónakban.
Úgyhogy jöjjenek most a képek, képzeljétek, hogy ez élőben történik, talán úgy vagányabb.
Na jó a képek előtt még azért annyit leírok, hogy mit is kerestünk mi ott, miért volt az egész esemény.
Az a fura helyzet állt elő a Duna mohácsi mellékágában, hogy a Szabadság-szigetnél egy ivóvízvezeték, ami egy kőgátban fut és nem a meder alatt, megállítja a folyó vízét, ami lerakja a hordalékát és az egész terület iszaposodik, az innen kinyert ivóvíz minősége is romlik. Tehát az ivóvíz miatt romlik az ivóvíz.
Ezt a helyzetet hivatott feloldani az a hatalmas összefogás, aminek mi is tanúi lehettünk. 160.000 köbméter iszap kotrását, a folyómeder 1,5 méteres mélyítését és az élővilág területének visszaadását tűzték ki célul és mivel már az 5 éves projekt 4. évében járunk és a leglátványosabb munkák is most zajlanak, megnéztük mi zajlik a Szabadság-szigeten.
A hivatalos sajtótájékoztató után buszba ültünk és mentünk terepre.
Mivel pandás zacskóban rántotthusis szendvicset is kaptunk,
elkerülhetetlen volt az osztálykirándulás érzés.
Ha valaki kérdezné, hogy mi az adekvát outfit egy ilyen terepbejárásra,
hát íme: masnis gumicsizma és lezserül hátracsapott munkavédelmi sisak.
Sütöttem sütit, ami talán nem sikerült olyan rosszul, mert mire elővettem a telefonom, már csak ennyi maradt.
Hajóra ültünk és nem estünk be, a táj elképesztő volt.
Ez az a vízvezeték cső, ami miatt tulajdonképpen jöttünk, az ünnepélyes meder alatti fúrást
ugyanis most kezdték meg. Lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy elindul. A
dráma elmaradt, mert ez a cső, néma csöndben araszolt, úgyhogy a videót,
amit készítettem nem szúrom be, lassan húzzátok el a fejeteket a
képernyőtől, mi is ennyit láttunk.
Ha bárkiben felmerült a kérdés, hogy az otthonka blogon miért nincsenek
outfit-posztok, ezzel a képpel magyarázom. Arc és kéztartás legalább
olyan sikkes, mint a szerelés maga.
Megnéztük a növényzetet és azt is, hogy mennyit nőttek egy év alatt. Viki mutatja a tavalyi magasságot. Én is hasonló tempót diktáltam gyerekkoromban.
Mivel napi egy vízi járművel nem értük be, ezért jött egy csónak, ami
elvitt a cenkerig (olyan hajó, amire az iszapot rakják, ami ki tudja
nyitni a fenekét, hogy kiürítse az iszapot a megfelelő helyen) ahonnan
átmásztunk arra a hajóra, amin a szárazföldi markoló volt kikötve.
Itt
találtam igazán bloghoz illő dolgot, mégpedig a kicsúszás-gátlót a
tűzhely oldalán. Ugyanis a hajón, konyha, háló, minden megtalálható, egy
műszak egy hétig dolgozik itt.
Ami
számomra teljesen elképesztő volt, hogy az itt dolgozók hogy örültek
nekünk, pedig ott bukdácsoltunk a munkaterületünkön és sorra tettük fel a
kérdéseinket, ők mégis olyan türelmesen válaszoltak.
Mit szóltok hozzá? Nem elképesztő ez a munka?
Örülök, hogy ott lehettem, látogassatok el Ti is, ha erre jártok, addig meg nézzétek meg a
Szabadság-sziget saját honlapját, ahol minden infót megtaláltok, sőt a sziget egy részét örökbe is fogadhatjátok.
