Ha amerikai receptekről van szó, rám mindig lehet számítani, imádom őket, még olyan áron is, hogy egy gyerekkori íz-emlékre hagyatkozva kell kísérletezni hosszasan.
A coleslaw-val ez most összejött, úgyhogy jöjjön is a szerintem tökéletes recept:
Hozzávalók:
1 kis fej káposzta
1 nagy fej fehérhagyma
2 nagy sárgarépa
1 ek porcukor
fél citrom leve
só, bors
(remélem ültök) 1 nagy flakon (400g) majonéz
Elkészítés:
1. Amit lehet reszeljünk le a reszelőnk legnagyobb lyukán.
(Igen, hagymát, káposztát és répát is.) Korábban próbáltam darabolással, de nem csak ezerszer ennyi időbe telt, de az íze se lett az igazi.
2. Amit nem reszeltünk le, azt öntsük hozzá.
A majonézes flakon aljáról nagyon kevés vízzel csalogattam ki a maradékot, de jót tett a salátának is, hogy kicsit levesebb lett.
Két meglepő dolog lehet a receptben, a viszonylag kevés káposztára jutó viszonylag rengeteg majonéz.
Az az igazság, hogy a káposzta becsapós, elképesztő mennyiség lesz belőle lereszelve. Legalább 8 adag elkészíthető egy kb.15 cm-es káposztából, és érdemes is ennyit csinálni, mert minél többet áll, annál finomabb lesz. Mi negyedik napja esszük nyakló nélkül, és még mindig van belőle.
A majonéz nem egy kezdő adag, bevallom, de nyugtasson minket a tudat, hogy nem egyszerre esszük meg, illetve sok majonéz marad a coleslaw levében, amit ugye nem iszunk meg...
Legalábbis nem mindenki, legalábbis nem mindig...
Szeretitek a coleslawt? Hol ettétek a legfinomabbat?
Kipróbáljátok, vagy visszarettent ennyi majonéz?
Segít a lelkiismereteteken, ha light majonézt használtok?
legalábbis nem mindenki, nem mindig:)
VálaszTörléssosem ettem még ilyesmit, de ki fogom próbálni! light majonéz - ne szórakozz!!! :)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésMekkora az a nagy flakon majonéz? a 700g mammut flakon vagy a "normál nagy" 400as? :D
VálaszTörléskikukáztam, 430g! :))
VálaszTörlésÉn imádom. KFC-ben ettem eddig a legfinomabbat. :D
VálaszTörlésKipróbálom a receptet, de csak két adagot csinálok, úgy csak negyed flakon majonézre lesz szükség. :D És igen, egyébként visszarettent a majo mennyiség. :D:D:D Én is light majonézzel fogom csinálni.
én a káposzta miatt szoktam ennyit csinálni...a legkisebb fejből is ennyi lesz és amúgy is elfogy. :)
TörlésKíváncsiságból megnéztem, Heinz Light majonézünk van itthon, 100 g kalóriatartalma: 278 kcal, ebből zsír 26,6 g, szénhidrát 8,2. Mivel több részletben ennénk ezt a nagy adagot, nem vész egyáltalán.
VálaszTörlésnem ezzel kell diétázni, de szerintem is belefér módjával! :)
Törlésévek óta keresem a tökéletes receptet, de ez lesz az első, amit most ki is próbálom! izguláááás! :)
VálaszTörlésdrukkolok, mindenképp írd meg, milyen lett!!
TörlésNekem ez a kedvencem receptem (ebben kevesebb majonéz van, de van benne tejföl és almaecet): http://www.nosalty.hu/recept/amerikai-kaposztasalata-2 egyszerre édes és savanyú, és annyira hamar elfogy:) , egyszer próbáltam joghurttal is a tejföl helyett, az se volt rossz
VálaszTörléspróbáltam én is, elég klassz, de tovább kísérleteztem! :)
Törléslight majonéz, nem majonéz! :)
VálaszTörlésNagyon finom lett! Koszi a receptet. A pasim csak annyit kerdezett, miutan bevontam a reszelesbe,h arulni fogjuk-e.. Par nap es befaljuk szerintem. En light mayoval csinaltam. ;)
VálaszTörlésörülök, hogy kipróbáltad!
Törlésha maradna, rám számíthattok ;))
No akkor ennek ma nekiesek... jobb későn, mint soha ;) de legalább emlékeztem, hogy van egy tuti káposztás recept a blogon :P puszillak <3
VálaszTörléshuhhh, isteni lett :)
Törlés